Mit ültess és mit ne a paradicsom mellé?

A növénytársítás egy természetközeli, vegyszermentes módszer, amivel szebbé, erősebbé varázsolhatjuk a kertünkben lévő növényeket. A veteményesben pedig kifejezetten hasznos tud lenni, hiszen a terméshozamot is képes növelni, nem is kicsit. Röviden annyi a lényege, hogy tudatosan úgy ültetjük, illetve vetjük egymás mellé a különböző növényfajokat, hogy azok kedvezően hassanak egymás fejlődésére. A növénytársítás nem újkeletű dolog, hiszen már generációkkal ezelőtt is megfigyelték, hogy bizonyos növények jobban fejlődnek egymás társaságában, míg más párosítások kifejezetten károsak lehetnek. A társítás tehát egyfajta természetes ökológiai egyensúly megteremtését segíti elő a veteményesben.
A több és szebb termés mellett a növénytársítás előnyei közé sorolható még, hogy csökkenti a kártevők és betegségek terjedését, valamint hatékonyabbá teszi a terület kihasználását. Egyes növények például természetes módon riasztanak bizonyos kártevőket. A sárgarépa például távol tartja a hagymalegyet, míg a hagyma a répalégy ellen hatásos, így ezek szuper párost alkotnak a veteményesben. Más növények árnyékot nyújtanak vagy javítják a talaj szerkezetét és tápanyagtartalmát. A pillangósvirágúak, mint a borsó vagy a bab, képesek megkötni a levegőben lévő nitrogént, ezzel gazdagítják a talajt a többi növény számára is.

Mit nem ajánlott a paradicsom mellé ültetni?
A paradicsom az egyik legkedveltebb kultúrnövényünk, hiszen viszonylag egyszerű a termesztése, akár balkonon neveljük, akár szabadfölben kiültetve. Ám mivel elég nagy a tápanyagigénye, és több betegség, kártevő megtámadhatja, sokat számít, milyen növényeket ültetünk mellé. Burgonyát, padlizsánt, paprikát például nem ajánlott a paradicsom közelében nevelni, mivel mindannyian a burgonyafélék családjába tartoznak, ezért ugyanazokat a kártevőket (pl. burgonyabogár, levéltetű) vonzzák, és ugyanazokra a betegségekre fogékonyak. Ha egymás mellé ültetjük őket, és egyikük megfertőződik, gyorsan továbbterjedhet a másikra is. A káposztafélék sem társnövényei a paradicsomnak, mert gátolhatják a növekedését. Ugyanezen okból az édesköményt sem érdemes a paradicsom közelébe vetni. Bár kukoricát kevesen ültetnek házi kertben, ha mégis ezt fontolgatod, a paradicsomtól távolabb tedd, mivel túlzottan leárnyékolná azt, és a piros bogyótermés éréséhez szükség van a napfényre.
Galériánkban mutatjuk, mit lehet ültetni a paradicsom mellé!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...