Meleg a fiam osztálytársa

Borítókép: Meleg a fiam osztálytársa
Mi van, ha fiúgyermekünk legjobb haverjáról kiderül, hogy "más"? A mi időnkben is volt ilyen? Olvasónk, Evelin mesél.

Az egész úgy kezdődött, hogy egy görbe estén Dénes a sörbe mártott vilmos után a szokásosnál közlékenyebbé vált és kifecsegte hétpecsétes titkát: megvallotta két osztálytársának, hogy meleg. A srácok jól vették, ő meg hosszú évek után végre boldogan vetette le a titkolózás terhét. Mindezt onnan tudom, hogy a vallomás egyik tanúja Áron, a saját fiam volt.
Egy darabig úgy tűnt, minden rendben van. Dénes másságának híre azonban terjedni kezdett. Hogy maga Dénes, Áron vagy harmadik társuk volt-e az informátor, nem tudom, de tulajdonképpen nem is számít. A türelmetlenségre nem megoldás a titkolózás.
Kezdetben csak egy-két otromba, homofób megjegyzést vágtak Dénes fejéhez az iskolában, aztán kirobbant a botrány.

A nagy balhé

Az utolsó osztálykirándulásukra készülődtek. Azt tervezték, a Bükkbe mennek és kis faházakban laknak. Mindent elrendeztek, hátra volt még a szobák elosztása. Volt egy kétágyas – ez természetesen a két kísérőtanár jussa, jótékony távolban a többi szobától –, egy négyágyas, amire szemfüles lányok csaptak le azonnal, végül egy tíz és egy tizenkét férőhelyes. Értelemszerűen egy fiú- és egy lányszoba. Talán csakugyan nem ideális elosztás, de hogy ekkora probléma lesz belőle, az mindenkit váratlanul ért.
Balázs, aki az osztályfényképek tanúsága szerint kifejezetten jóképű, ám kevéssé érzékeny fiú, osztályfőnöki órán az egész osztály előtt kijelentette, hogy nem hajlandó egy szobában tölteni az éjszakát egy hülye buzival, mert az ő segge nemesebb dolgokra való, semhogy egy ratyiban ébresszen természetellenes vágyakat. Még ennél is közönségesebben fogalmazott, de mondanivalójának ez volt a lényege. Vajon ebben a pillanatban egy erélyesebb osztályfőnök még helyes mederbe terelhette volna az eseményeket? Nem hiszem. Balázs klánja elégedetten fölbőgött, erre a liberálisabb gondolkodású diákok, akiknek igazságérzetét mélyen sértették a történtek, védelmükbe vették Dénest. Voltak persze olyanok is, akik inkább meghúzták magukat. És Dénes? Egész egyszerűen megsemmisült. Bekövetkezett az a pillanat, amitől egész életében rettegett, amióta csak tisztába jött saját szexuális identitásával.

Az események pedig görögtek tovább. Balázs jogosnak vélt felháborodásában bevonta apját is, aki – nem meglepő módon –, tökéletesen egyetértett fiával. Olyan ez – mondták a homofób oldalon –, mintha egy lány aludna a fiúk szobájában, ami ugye nem megengedett. De csakugyan olyan? Először is hol fogják Dénest valaha különválasztani a fiúktól? Másodszor pedig abból, hogy meleg, még nem következik, hogy minden azonos neműre beindulna. Ő is ugyanúgy csak boldogságra vágyik, mint bárki más, próbálja megtalálni a párját, akire minden valószínűség szerint a melegek között fog rábukkanni.
Igyekeztem önvizsgálatot tartani, és megkérdeztem önmagamtól: az elveken túl vajon változatlanok maradtak-e az érzelmeim Dénes iránt? Mindig is szerettem a srácot, de lehet, hogy eztán én is más szemmel nézek majd rá? Ha eljön hozzánk, tudok-e úgy tenni, mintha mi sem történt volna? Vagy kell-e úgy tennem egyáltalán? Nehéz kérdés.
Ha viszont azt firtatom, hogy ugyanolyan nyugodt szívvel elengedném-e vele Áront továbbra is bárhová, akkor a válasz egyértelmű igen. Hiszen ez nem betegség, Áron nem kaphatja el.

Bátorság és bizalom

Továbbgondoltam. Mi lett volna, ha Áronnal történik ez az egész? Ha ébredező kamaszszenvedélye arra döbbenti rá, hogy egy fiú az, akibe beleszeretett? Milyen egyedül lenne hirtelen a nagy rémületével! Lenne olyan barátja, akinek elmondhatná? Akivel homoszexualitásának ténye ellenére is szoros kapcsolatban maradna? És, te jó ég, mekkora bátorság és bizalom kell ahhoz, hogy be merje vallani! Elmondaná nekem? Megjelent előttem Dénes csontos arca, hatalmas, sötét szeme. Összeszorult a szívem. Milyen keserves lehetett, amikor fölfedezte, hogy meleg! Hiszen minden tizenéves szeretne szabályos lenni, mint a többi, és nagy bánat számára, ha nem sikerül. Nem ő akarta magának ezt a másságot.

Hirtelen átéreztem, hogy mennyire nehéz dolga van Dénesnek. Újra kellett gondolnia az egész életét. Érvényüket vesztették azok a minták, amiket születése óta kapott. A házasság, a gyerek mind-mind nagy, megválaszolandó kérdés – ha nem most, hát később. Ha Áron meleg lenne, nem születne unokám! És hol keressen új példákat? Hol vannak a pozitív modellek?
Az első és legfontosabb (noha egy sor dolgot végig kell majd gondolni), hogy Dénes érezze: nincs egyedül. Hiszen a vallomás nyilvánvalóan azért fakadt ki belőle, mert őszinteségre törekedett, mert nem akart hazudni. Ha mégoly megrázó is az igazság, nem szabad Dénest a nyíltságáért és egyenességéért büntetni.

Az osztálykirándulás-probléma végül is megoldódott: Dénes nem ment el. A tanévből már nem sok volt hátra, kibekkelhették volna csöndes ellenségeskedésben, de az osztályfőnök úgy érezte, a történtekért a felelősség részben őt terheli, ezért az utolsó órák egyikére meghívott két előadót, akik ismeretterjesztő-felvilágosító órát tartottak a homoszexualitásról és a diszkriminációról. Eső után köpönyeg? Nem gondolom. Ahhoz, hogy az előítéletek megszűnjenek, igenis beszélni kell a másságról. Csak akkor tanulják meg a diákok elfogadni meleg társukat, ha előbb lebontjuk a hallgatás falát.

Nem tabu

A Labrisz Leszbikus egyesület 2000-ben létrehozott Melegség és megismerés nevű programja az iskoláknak kíván segíteni, hogy olyan közeget alakítsanak ki, ahol tiszteletben tartják a tanulók sokféleségét, és senkit nem ér bántódás nemi orientációja miatt.
Virág Zsolt, a Szimpozion Baráti Társaság ügyvivője, aki aktivistaként vesz részt ezeken a programokon, elmondta, hogy 2000 óta háromszor küldtek az ország összes, közel 1300 középiskolájába levelet, amelyben információt adnak programjukról és felajánlják, hogy iskolai óra keretében beszélgetést vezetnek a témában. „Nem szexuális felvilágosítást tartunk, hanem beszélgetésekkel, toleranciajátékokkal és mindenekelőtt személyes példánkkal próbáljuk eloszlatni a melegekkel szembeni előítéletet.”

Ám az iskoláktól nagyon kevés választ kapnak. Évente mintegy húsz középiskolába látogatnak el – köztük érdekes módon jóval több a szakközépiskola, mint a gimnázium. „A legtöbb iskolába személyes kapcsolat révén jutunk el, de olyan is volt már, hogy egy-egy pedofilbotrány után ők maguk kérték segítségünket. Némi optimizmusra ad okot egy pécsi tanárgárda, akik egy beszélgetés során rádöbbentek, hogy ma még kicsi gyerekeik idővel melegnek bizonyulhatnak: ennek a felismerésnek a hatására kerestek meg minket.”

Az egyesület megjelentetett egy Már nem tabu című kézikönyvet, elsősorban középiskolai tanároknak, többek között órai ötletekkel, képzésre alkalmas feladatokkal, irodalomórára és fakultációra alkalmas szövegekkel.

A homoszexuálisok jó része nemcsak diákkorában, hanem egész élete során titkolja másságát, és a látszat kedvéért akár családot is alapít, de Virág Zsolt szerint pozitív tendencia érzékelhető. „Sokan nem merik még fölvállalni a melegségüket, de a fiatalok egyre bátrabbak – mondja. – Van, hogy odajönnek hozzánk óra után, és a segítségünket kérik az ismerkedésben. Nem könnyű a felismerés elfogadása, a következő lépést illetően pedig teljes a tanácstalanság.”

Büszke vagyok rá, hogy Dénes a fiam barátja, és bele sem akarok gondolni, mi van, ha egy nála bizonytalanabb, zárkózottabb, sérülékenyebb kamasz kerül ebbe a helyzetbe.