Azt hiszed, kiszárad, azért sárgul, közben pedig majd' megfullad a víztől: 10 könnyen túlöntözhető növény

Az egyre melegebb és szárazabb klíma miatt azt gondolhatnánk, hogy azzal teszünk jót, ha minél többet locsoljuk a növényeket, de ahogy mondani szokták, jóból is megárt a sok. Különösen a szobanövények esetében gyakori a túlöntözés, hiszen a lakásban nem fúj a szél, nem süt a nap, ami szárítaná a virágok földjét, illetve a felesleges víz nem tud olyan hatékonyan elszivárogni a cserépből, mint mondjuk homokos talajban. Ha a lakásunk ráadásul nem úszik fényárban, akkor növényeink kevesebbet fotoszintetizálnak, és emiatt kevesebb vizet igényelnek. További probléma még a szellőztetés hiánya vagy a nem megfelelő ültetőközeg, mert nemcsak nekünk, hanem a növények gyökerének is szüksége van friss levegőre, anélkül „befullad”.
Így ismerd fel a túlöntözést
A túlöntözés tehát összetett probléma, melynek következménye, hogy hiába nedves a föld, nem tud vizet és tápanyagot felvenni, amitől beindul a gyökérrothadás és a növény pusztulása. Emiatt sokszor olyan tüneteket produkál, mintha elszáradna: sárgulnak, barnulnak, majd súlyosabb esetben lehullanak a levelek. Van, amelyik növény (például szobafikusz) az alsó leveleivel jelzi a bajt, mások pedig (például a zöldike) felülről küldenek vészjeleket. Ilyenkor sokan bepánikolnak, és még több vizet adnak, hogy megmentsék a látszólag száradó növényt, de ezzel csak rontanak a helyzeten.

Hogyan menthető meg a túlöntözött növény?
Ha azt látod, hogy sárgul vagy feketedik a levélzet, esetleg le is hullik, akkor először mindig vizsgáld meg a cserépben lévő földet. Dugd be a mutatóujjad legalább a középső ujjpercig, és ha nedvesnek érzed, akkor biztosan nem szárazság okozza a problémát, hanem valószínűleg a túlöntözés. Gondold át, hogy elég fényt kap-e a növény, elég levegőt szoktál beengedni a szobába? Ha nem, vidd másik helyiségbe, rakd ablak közelébe, és vegyél vissza az öntözéséből! Súlyosabb túlöntözés esetén, amikor már a növény nagyobb részén jelentkeznek a tünetek, vedd ki a földjéből, és vizsgáld meg a gyökérzetét. Próbáld meg eltávolítani az elrohadt (kellemetlen szagú, puha, barna, esetleg fekete) gyökérrészeket, utána ültesd át friss földkeverékbe, és öntözd kevesebbet.