DIY jégdíszek és felakasztható madáreledel házilag - így készítettük mi!

Borítókép: DIY jégdíszek és felakasztható madáreledel házilag - így készítettük mi! Forrás: Csik Henriett
Mivel a karácsonyfa díszkészítés még mindig szűnni nem akaró élmény a gyerekeknek és tartós mínuszok voltak és vannak még pár napig, így gondoltam megpróbáljuk elkészíteni a Pinteresten korábban látott "Sun catchers" szépségeket. Mutatom, mi lett belőle!

Azzal, hogy volt egy kis hóesés is a napokban, adta magát a dolog, hogy a hétvégén elkészítsünk ezeket a már régóta kinézett jégdíszeket. Szigorúan olyan természetes alapanyagokból, mint zöldségek (répa, uborka), gyümölcsök (mandarin, narancs), termések (mogyoró, makk), levelek, tobozok, nyáron gyűjtött csigák, kagylók közül válogattunk, hogy ha el is olvadnak, ne jelentsenek szemetet az udvaron.

Sütiformákat használtunk az alakjukhoz, a gyorsabb eredmény érdekében pedig a fagyasztóba tettük pár órára őket, így még nappal megcsodálhattuk az elsők eredményét. A kislányom már húsvéti formákat is elővett, így történt, hogy egy fagyott nyuszi lett az első formánk :)

Inspirációm a Pinterestről volt, mint például:

A hópehely minta ötletét innen vettük:

Viszont nagyon vigyázni kell bonyolultabb mintáknál, mint amilyen például a hópehely, hogy a kanyargósabb részeknél ne törjön el, mikor kivesszük a formából. Az első hópihénk el is tört, ahogy a „mécses” is emiatt a kisfiamnál. De pár óra múlva már megvolt a következő (nem mellékelek soundtracket a köztes időből – kész van már, miért nincs még kész, megnézhetem a fagyasztóban? – kérdésekkel :D)

Lehet, hogy érdemes este előkészülni, kitenni a teraszra éjszakára, hogy reggelre megfagyjanak, és nincs akkor türelmetlen várakozás.

Iyen kis mini kuglóf formatepsit amúgy sem tudnánk – helyhiány miatt - betenni a fagyasztóba:

Ezeknél elegendő utólag zsinórt/szalagot kötni a forma közepén keresztül:

A fenti mintáknál viszont fontos, hogy előre bele kell tenni a zsinórt is úgy, hogy a megfelelő helyre fagyjon.

Arra is vigyázni kell, hogy a sütiformákat kis tálkába helyezve a forma körül is megfagy a víz, így óvatosan kell azt is letörni róla, hogy a formán belüli rész ne sérüljön.

Készítettünk másféle formát is, aminek az ötlete onnan jött, hogy a fiaméknál az oviba vinni kell madáreledelt. Vettünk magkeveréket, és szintén a Pinteresten láttam, ezekből is lehet házilag formákat „gyúrni” és a fára függő etetőként kiakasztani. Többféle recept létezik, én a legegyszerűbbet választottam, elegendő hozzá étkezési zselatin és kb 12 órás pihentetés, hidegen:

Szükség van hozzá:

  • magokra – mi a helyi zöldségesnél vettük, van náluk mindenféle madármag, vegyesen kértük. Itt van bővebb infó, milyen madárfajtának mit lehet télen adni.
  • zselatin – annyi csomag, ahány bögrényi magból készítjük a formákat, forró vízben feloldva, amit egy kicsit hűlni hagyunk, ne legyen túl forró a magokra öntve
  • sütiformákra és teáskanálra – ezt a gyerekekre bízhatjuk, hogy ők válasszák ki és töltsék meg a formákat.
  • ha van otthon: szívószál, kis darabokra szeletelve, melyeket a zsinór helyére szúrjuk, hogy ott ne keményedjen össze a zselatin és a magvak.

Van olyan recept, ahol van benne több alkotóelem (pl. liszt, marhafaggyú, szirup, stb), de most nem volt rá időnk kikísérletezni. Az biztos, hogy a nagyjából tenyérnyi formák nagyon jól összeálltak. A legnagyobb szétesett, de a gyerekek szerettek volna egy sütiembert is látni a fán. Még lehet, hogy újragyúrom nekik egy picit több zselatinnal.

ITT és ITT van 2 hazai forrásoldal is, amiket én személy szerint szívesen ajánlok.

És akkor mutatom, hogy készültek nálunk a jégdíszek és felakasztható madáreledelek: