8 növény, amit ne ültess a kertedbe, ha nem akarsz csalódni

El kell fogadnunk, hogy a Kárpát-medence klímája drasztikusan megváltozott az elmúlt években. Most már nemcsak a nyári perzselő meleggel kell megküzdenie a természetnek, hanem a téli szárazsággal is. Szakértők összegzése szerint az idei téli szezonban például súlyosabb volt az aszály, vagyis a csapadékhiány, mint az elmúlt nyarakon. Az eső mellett a hó is hiányzik, hiszen annak olvadása biztosítja, hogy a víz fokozatosan szivárogjon be a talaj mélyebb rétegeibe is. Ez pedig nemcsak a mezőgazdaságban okozhat károkat, hanem a házi kertekben is.
Magam is szomorúan tapasztaltam, hogy a páfrányaim többsége elszáradt a télen. Örökzöld növények lévén ugyanis télen is párologtatnak valamennyit a leveleiken keresztül, ezért szükségük volna a vízutánpótlásra – ám az csak ritkán érkezett. Árnyékkedvelő növényekként még a napnak sem voltak kitéve, mégis elszáradtak. Amikor észrevettem, hogy sínylődnek, nem tudtam őket meglocsolni sem, mivel a fagy miatt a kút szivattyúja nem működött. Hidegnek ugyanis hideg volt a tél, csak borzasztóan száraz, kevés csapadékkal.

A mediterrán növények veszik át a főszerepet?
Az éghajlatváltozás miatt egyre többen vallják, hogy lassan el kell engednünk a sokáig „hazainak” számító növényeket, hogy helyüket átvegyék a szárazságtűrő mediterrán növények. De tényleg ez lenne a jövő? Az elmúlt évek időjárása valóban azt mutatja, hogy a nyarak forróak és szárazak, mint az a mediterrán klímára is jellemző, ám télen egyelőre továbbra is sokkal hidegebb van Magyarországon, mint a tőlünk délebbre fekvő országokban. Márpedig a meleg térségekben őshonos növények zöme nem fagytűrő, tehát ezeket vagy mind védett helyre kell vinni télen vagy be kell takarni.
Az egyik legkedveltebb mediterrán növény a leander, amelyet már egyre többen kiültetnek (főleg Dél-Magyarországon), vagyis télen sem viszik fedett helyre. Az idei télen azonban a legtöbb kertben fagykárt szenvedtek ezek a növények, hiszen jóval fagypont alá süllyedt sokszor a hőmérséklet. A pálmafajtákat is egyre népszerűbbek, de ezek még komolyabb fagyvédelmet igényelnek, a keményebb mínuszokat csak úgy élik túl, ha fűthető takarást állítanak fel neki. Ez viszont jelentős pluszmunkával és energiaráfordítással jár, ráadásul azt jelenti, hogy ősz végétől tavaszig hatalmas fehér „dobozokat” nézhetünk a kertünkben. Jelenleg tehát még messze vagyunk attól, hogy a fagytűrő növények átvészeljék nálunk a teleket.
Persze a klímaváltozáson kívül is vannak olyan tényezők, amelyek miatt egy növény ültetése idővel nem örömöt, hanem terhet jelent! 8 növény, amit ne ültess a kertedbe, ha nem akarsz csalódni :
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...