Drámai, ám annál feltűnőbb hatás a kertben: 7 meseszép fekete virág, amit mindenképpen ültess el idén tavasszal!

Borítókép: Drámai, ám annál feltűnőbb hatás a kertben: 7 meseszép fekete virág, amit mindenképpen ültess el idén tavasszal! Forrás: Unsplash/Meina Yin
Mindenki szereti, ha kis kertjében csodás, színes virágok árasztják magukból a bódító illatot, és meseszép árnyalatokkal örvendeztetnek meg. Ha azonban idén valami igazán különlegesre vágysz, próbáld ki a fekete virágokat, melyek rendkívüli hatást eredményeznek és drámai megjelenést kölcsönöznek minden kertnek.

Való igaz, hogy a legtöbben a színpompás virágokat részesítjük előnyben, ha külső körletünkről van szó, hiszen a várva várt tavasz beköszöntével már ismét viszket a tenyerünk, hogy némi színt és életet vigyünk a kertünkbe, és megtöltsük a kinti ágyásokat szebbnél szebb növényekkel. Néha azonban picit el lehet rugaszkodni a szokásostól, és valami újjal is lehet kísérletezni, hiszen a változatosság gyönyörködtet. Például fekete virágokkal, melyek valódi drámai megjelenést kölcsönözhetnek a kertnek. Lehet, hogy elsőre furcsának hangozhat a fekete virágok ültetésének ötlete, hiszen az biztos, hogy ezek a csodás növények merőben eltérnek a szokásostól, de olyan lenyűgöző összképet biztosítanak, amikre garantáltan mindenki felkapja a fejét.

Forrás: Unsplash/ISO10

A fekete virágok előnyei

A sötét virágok tökéletesek az olyan kertekhez, ahol az elegancia és a különlegesség dominál. Éjszaka egyedi látványt nyújtanak, ugyanis a közhiedelmekkel ellentétben nem olvadnak bele az este sötétségébe, hanem inkább kitűnnek onnan. Nagyon jól kiemelik a világos színeket és a lágyabb árnyalatú többi virágot, ha pedig élénk virágok közé ültetjük őket, igazán különleges, látványos összhatást érhetünk el velük.

Ne felejtsük, hogy a fekete virágok egyes kultúrákban egyedi jelképekkel rendelkeznek, ugyanis a rejtelmességet, a misztikumot, az erőt és az új kezdetet hivatottak szimbolizálni. A fekete virágok több napsugarat nyelnek el, a méhek és a beporzók nagyon szeretik őket, így, hogyha beporzóbarát kertet szeretnénk kialakítani, tökéletes választás egy-egy sötét árnyalatú drámai növény elültetése. Nem kell megijedni és hatalmas dolgokra gondolni a gondozásukkal kapcsolatban, ugyanis a fekete virágok is épp annyi törődést igényelnek, mint világos és színes társaik, sőt, egyes fajtáik sokkal egyszerűbben termeszthetők, és mondhatni, igénytelen típusok. Bátran kísérletezzünk velük.

Galériánkban megismerheted a legszebb fekete virágokat!