Vízeséspornó és a varázslatos Hallstatt

Vízeséspornó és a varázslatos Hallstatt
Forrás: a szerző

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

N

Nem szoktam gyakran megírni a nyaralásaimat. Leginkább azért, mert van, amikor egy mondatban is össze lehet foglalni. Például: „Jesolóban fetrengtem a tengerparton egy hétig.” Hát, ha fejreállok, sem lesz cikk ebből. Idén azonban Ausztria felé vettük az irányt. Jobban nem is tehettük volna. Persze, a cél kiválasztásában nagy szerepe volt a koronavírus-járványnak is. A második részben eljutunk a csodás Hallstattig!

A cikk első részét itt olvashatod el.

Katschberg Salzburg és Karintia tartomány határán található. Mit jelent ez a száraz földrajzi adat valójában? Hát csak anynit, hogy ha eldobsz egy követ, az biztos valami festői tájra pottyan. Írtam már a jesolói strandolásról. Persze, jó az is. Anyu olvasgat és napozig, apu délre besörözik, a gyerek meg valahol a horizonton matracozik. Estére talán sikerül összekaparni a szétesett családot, és megenni egy pizzát. De itt meg menni kell, lehetőleg együtt. Kitalálni az úticélt, oda autózni, aztán megnézni, túrázni satöbbi. Egyben vagyunk. Dumálunk, látunk, lazulunk.

Az első túra a Malta-völgybe vezet, ami nagyjából félórás autóút. A völgy Karintia egyik legszebb célpontja. Még be sem értünk, máris felbukkan Karintia legmagasabb vízesése, a Fallbach, ami 200 méterről zubog alá. A fent még egységes víznyaláb lent már gomolygó páraszoknyát kap. A parkolás ingyenes, a belépés nem az, de ezért egy kis vízi gyerek-élménypark kárpótol.

200 méterről zubog le a víz: Fallbach-vízesés
forrás: a szerző
200 méterről zubog le a víz: Fallbach-vízesés

A völgybe aztán 20 Euróért gurulhatunk be. Sok helyütt várakozni kell, mert a keskeny út csak egy nyomon járható – közlekedési lámpák tartják fel és engedik tovább a feltorlódott kocsisort. Vízesések, hasadékok, alagutak. Aztán az erdphatár, és egy kiszélesedő, zöld-szürke, kopár fenséges völgy egy hatalmas víztározóval. A betonperem mellől skywalkra léphetünk – alattunk tátongó, többszáz méteres mélység, mögöttünk pedig egy gigászi víztömeg. Nem messze hófoltok, azokból pedig zúgó vízesések törnek elő, amerre a szem ellát.

A Malta völgy Gmündből nyílik. A középkori városka fallal van körülvéve, belül pedig barokk utcákon koptatható a macskakő. Tele van egyébként kiállítóhelyekkel – a gyereket Saint Paul de Vence-ra emlékeztette a hely. Apáknak és fiúknak külön megdobogtathatja a szívét a helyi Porsche-múzeum. Ez nem a cég hivatalos kiállítóhelye, hanem egy helyi megszállott magángyűjteménye. (A Második Világháború vége előtt Ferdinand Porsche ide tette át a székelyét, és kis túlzással a fészer háta mögött készítette el az első, legendás Porsche 356-ot.) Érdemes kitérni a Millstatt am See-hez, ahol hét éve jártunk. Béreltünk egy elektromos motorcsónakot, és hasítottunk a festői tavon. Majd kimentünk a partra. Itt szembesültem azzal, miért nem fogjuk soha utolérni Ausztriát: egy nagyon jó minőségű játszótáér közepén egy nagyjából félköbméteres dobozt találtunk, ami tele volt LEGO-val. A nagyjából húsz kilónyi dán műanyagkocka őrizetlenül várta a gyerekeket...

Skywalk – ég és föld között
forrás: a szerző
Skywalk – ég és föld között

Strand és ékszerdoboz

Az ember, ha nyaral, nem tudja megúszni a strandolást. Más kérdés, hogy nem is akarja. Néha nem árt egy kicsit pihenni, csobbanni egyet, és nem menni egyfolytában, akár a mérgezett egér. Katschbergtől 15 percre találod Tamsweget. Középkori városka, az utolsó fűszál is úgy áll, ahogy kell, bla bla bla... Elautóztunk a strandjára. Nem tudom, hogy a koronavírus-járvány miatt-e, vagy mert szerda volt, de alig páran lézengtek a nagyszerű kis fürdőben. Kristálytiszta víz, tömött, friss gyep, fenyőből faragott napozó ágyak vártak. Bent van medence a legkisebbeknek is, valamint egy bazi nagy, tekervényes csúszda, amin én kábé hússzor csúsztam le, a gyerek meg hetvenszer. Vártam is a hányást este, de úgy látszik, Stefike megedződött – csak egy enyhe rosszullét környékezte.

Strand, Tamsweg
forrás: a szerző
Strand, Tamsweg

Aztán másnap jött az egyik csúcspont. Hallstatt. Az ember lehet nagyképű: hogy sokat látott már, volt mindenhol, már nem igazán veri arcba semmi meglepetés. Hát, titkon egy kicsit én is így voltam ezzel, ahogy a Dachstein fehér mészkőtömbje felé autóztunk, majd lecsorogtunk a Hallstatti tó partjára. A helyzet azonban egészen más: nem véletlenül lakott hely ez a vaskor óta! Hallstatt nevezetes arról, hogy egy időben ellepték a kínaiak, akik látványosan nekikezdtek festegetni és fotózni, mint az őrült. Nem véletlenül: a település annyira szép, hogy felépítették a pontos mását saját maguknak, Kínában. Hallstatt arról is híres, hogy nem találsz parkolóhelyet – és egyáltalán, semmilyen helyet. A parányi városkát felzabálta a tömegturizmus. A koronavírus-járványnak kevés előnye van, de most megtapasztaltuk az egyiket. Se kínai, se amerikai turisták, emiatt pedig egészen szellős a város. Nem mondom, van azért tömeg, de elviselhető, kibírható, nincs csirkekeltető-jellege.

Hegyoldalhoz ragasztott házak
forrás: a szerző
Hegyoldalhoz ragasztott házak

És hát... Igen... Gyalog közelítjük meg Hallstattot, és méterenként tárja fel szépségét. A tó körül falként magasodnak a mészkőmeredélyek, és a város maga is a hegyoldalba épült. A takaros faházak a sziklák oldalához vannak ragasztva, a tó mellett feltöltött területeken irigyelt kis magánkertek-strandocskák, a falakra pedig, helyhiány miatt, évszázados sárgabarack-és körtefákat futtattak fel a kúszónövények helyett. És egyszer csak feltárul előttünk a főtér, ami tényleg olyan, akárha valami osztrák-hollywoodi film díszlete lenne. Csakhogy ez igazi. Rühellem az „ékszerdoboz” szót – hacsak nem ékszerek tárolására szolgáló ládikáról beszélünk –, de Hallstattra simán ráhúzom ezt a jelzőt. És mindig rádöbbenek: a tömegturizmus nem véletlenül pécéz ki magának helyeket. A kínai Nagy Fal? Szuperjó. Az Eiffel-torony? Bámulatos. Hallstatt? El kell jönnöd ide. Kis séta még a főtértől, és egy kanyarból a szemünk elé tárul az a bizonyos látkép, ami mindenhol szerepel: a hegyoldal a házikókkal, a templom, és a parányi félszigetként a vízbe nyúló városka.

Frenetikus főtér
forrás: a szerző
Frenetikus főtér

Mindezt fentről, a magasból is megcsodálhatod, ha felviteted magad a siklóval Hallstatt fölé. Bámulatos a panoráma (itt is skywalk van), de van azért más is. A környék már az osztrák „sóvidék”, Salzkammergut. Hétezer éve, az őskor óta bányásznak itt sót – ez alapozta meg a vidék gazdagságát. Úgyhogy tízpercnyi séta után a sóbányánál találod magad, és befizethetsz egy másfél órás bányavizitre. Sziklavájatban, csillék sínjén gyalogolunk be a hegy gyomrába, hogy aztán facsúszdán csússzunk még lejjebb a bejáratnál kapott overalljainkban. Föld alatti sóstó, fényjáték, ismeretterjesztés – mindent megtudsz, amit tudni akartál valaha a bányászatról. Sőt, annál többet is.

Folyt köv.

Bányabejárat
forrás: a szerző
Bányabejárat

Olvasd el ezt is!

Milyen most a nyaralás a koronavírus árnyékában a spanyol tengerparton?

Nézd meg a galériánkat>6 kép
Milyen most a nyaralás a koronavírus árnyékában a spanyol tengerparton?
Tovább olvasok
Kép
Hogyan jöttem össze 49 évesen az egyetemi szerelmemmel

Minden úgy alakult, mint a mesékben, pedig nyomasztó történetnek indult. Egy szép szerelmi história a 20.-21. század fordulóján – két részben.

Kép
Az utcán táncolnak az Operaház balettművészei

A tánc az egyik legjobb dolog, amit magunkért tehetünk, ráadásul bárhol, a nappalink, a házunk tetőteraszán, vagy akár az utcán is megtehetjük, akárcsak ezek a profi táncosok, akik most az utcán gyakorolnak.

Kép
Amikor beauty bloggernek áll a férjem

Az én férjem is azoknak a férfiaknak a táborát erősíti, akinek akkor van ápolva a bőre, ha én fogom magam, odamegyek és bekenem neki. Valami mást is csak akkor próbál ki, ha a régi, megszokott termékek helyett újakat adok a kezébe. Vagy teszek a fürdőszobai szekrénybe.

Kép
Melyik életkor a legnehezebb a gyerekekkel?

Óriási tévedés, ha azt hiszed, hogy a dackorszakkal egy jó időre túl vagytok a legmeredekebb hisztiken és nagyjeleneteken, amiket a gyermeked produkálni képes.

Kép
85 éves Mary Poppins, azaz Julie Andrews

Elegáns, gyönyörű asszony egészen kivételes énekhanggal. De Julie Andrews akkor sem adta fel, amikor egy műtét után elvesztette azt.

Kép
Öt éve csak alvásra használtuk a hálószobát, aztán jött a fordulópont

Sok házasságban a gyerek születése okozza a szexmentes időszakot, de Marcell és Mariann esetében nem ez volt a helyzet. Ők már huszonévesen eljutottak a mélypontra, de nem adták fel.

Kép
Chrissy Teigen és John Legend elvesztették harmadik babájukat

Chrissy Teigen pár napja kórházba került veszélyeztetett terhessége miatt, pár órája pedig szörnyű hírt osztott meg saját Instagram oldalán.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem