Tippek, hogy hogyan dekoráld a lakásodat az ősz jegyében

őszi,őszi dekoáció,őszi lakásdekoráció Forrás: Pinterest
Ahogy beköszönt az ősz és egyre kevesebb időt töltünk a szabadlevegőn – viszont annál többet a négy fal között – erős kényszert érzünk arra, hogy megtöltsük őszi színekkel, meleg textilekkel az otthonunkat. Mutatjuk, hogyan érdemes belevágnod!

Az őszi-téli szezonban rengeteg időt töltünk otthon, emiatt nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat a térben. Még ha nem is gondolnád, a helyiségek berendezése, a benne található színek, az átláthatóság vagy épp a káosz, ami benne uralkodik, óriási hatást gyakorol a hangulatodra, ezért nagyon fontos, hogy ősszel is figyelmet fordítsunk a lakásunkra és annak dekorálására.

Míg nyáron a hűsítő, frissítő színekre vágyunk, mint a fehér és a kék, lenge anyagokra és légies terekre, addig a hideg beköszöntével a meleg, élénk színekre, amelyekből erőt és lendületet meríthetünk, a puha anyagokra és zsúfoltságra, ami kuckós hangulatot kölcsönöz a helyiségeknek. Amikor zsúfoltságról beszélek, akkor persze nem a fotel karján hagyott ruhákra és a pulton hagyott bögrékre gondolok, sokkal inkább a túlzásokra!

A kanapéra rakosgatott számtalan díszpárnára és plédre, a különböző színű és méretű szőnyegek keveredésére a padlón vagy épp az itt-ott elhelyezett asztali és egyéb dekorációkra, amikre nyáron nincs ekkora igényünk.
őszi,őszi dekoráció,őszi lakásdekoráció
Forrás: pinterest
Gyűjts be néhány bogyós ágat és rendezgesd őket vázába!

Lakásdekoráció az ősz jegyében

Érdemes tehát szezononként lecserélned pár dolgot a lakásban. Ide tartozik egy-két dekoráció, lámpa és a már említett textilek is, például a díszpárnák, függönyök és szőnyegek. Lakberendezőként erre szoktam buzdítani az ügyfeleimet is, hiszen ez a legjobb és leggyorsabb módja annak, hogy pillanatok alatt a hangulatunkhoz és az évszakhoz tudjuk igazítani az enteriőröket. Ezt a cserét ráadásul elég évente párszor megtenned. Ha két-három garnitúrát tartasz otthon például a függönyökből és díszpárnákból, amelyeket amúgy is mosnál és cserélnél, nyert ügyed van. Legyen egy tavaszi-nyári, egy őszi-téli és ha kedved tartja, pluszban egy karácsonyi szetted.

Következzen tehát most néhány hasznos tipp a lakás kicsinosítására az ősz jegyében!