Annának hívnak, 35 éves marketinges vagyok, egy kis, családias cégnél dolgozok, immáron két éve. Az idei év nálunk is a COVID jegyében telt, azaz egy idő után a legtöbbünknek home officba kellett vonulnia. Ez amellett, hogy sokkal szabadabb munkavégzést tett lehetővé, nem hatott jó irányba a társas kapcsolatainkra nézve.

A munkaidő valamilyen szinten kötetlenné vált, leszámítva persze a zoomos meetingeket és az elvégzendő feladatokat, de mégiscsak hiányoztak a közös reggeli kávézások, a megszokott, szinte családias hangulatú ebédek, a munkatársakkal való csipkelődő viccelődések és minden, amit társas érintkezésnek nevezünk.

A social distancing gyakorlatilag kiölte a mindennapjainkból azt a könnyedséget, jó hangulatot és plusz érzést, melyet a közös munka élménye jelent. Egyedül is lehet kávézni, vagy ebédelni, de mégiscsak más, ha közben tudsz két szót váltani egy másik emberrel, hogy mit csinált a hétvégén, hogy van a család, vagy, hogy éppen milyen receptet próbált ki legutóbb.

Ezért is robbant bombaként a hír, hogy december 18-án céges bulit tartunk, amire nem a számítógépről kell bejelentkeznünk, hanem végre személyesen találkozhatunk újra egymással. Izgatottan készült mindenki, minden meeting végén elejtett a főnök egy-egy vicces megjegyzést, amivel utalt a karácsonyi "nagy" bulira. A cég székhelyére szervezték, és mivel szerencsére pont 10-en vagyunk a főnökkel együtt, így pont belefértünk a maximum 10 fős összejövetelbe. 18-án még mindenki leadta a feladatait, elküldte a statisztikáit és már alig vártuk, hogy este hat óra legyen. Én is gyorsan lezuhanyoztam és az alkalomnak megfelelő kis feketémben indultam neki az estének.

Mikor megérkeztem éppen belebotlottam Ági munkatársnőmbe, aki furcsa grimasszal mért végig.

Bálint a főnökünk volt és nagy nőcsábász hírében állt, bár nekem ilyen jellegű tapasztalatom nem volt vele kapcsolatban. Ismertem a folyosói pletykákat. Az tény, hogy néha megdicsérte a sminkemet, vagy a ruhámat, és néha viccelődött azzal, hogy mikor randevúzok már vele, de nem tudtam soha komolyan venni, és nem tekintettem ezeket a megnyilvánulásokat puszta bóknál, munkatársak közötti évődésnél többnek.

- Hova gondolsz? - válaszoltam kissé pironkodva – Hiszen a főnököm, ráadásul nős is.

Nem tudtuk továbbvinni a gondolatmenetet, mert megérkezett Tamás, aki széles mosollyal és nagy hangon betessékelt minket az utcáról.
- Hölgyeim, hölgyeim, megfáznak idekint ilyen lenge öltözetben – mi pedig nevetve követtük és beléptünk az épületbe. Az épületbe, ahova korábban néha nyűg volt reggel nyolcra beérni, most úgy toppantunk be, mintha régi kedves ismerőshöz érkeztünk volna.

Bálint szélesre tárt karokkal üdvözölt minket, és megölelt engem és Ágit is. Jó volt újra látni a kollégákat és kibeszélni, hogy ki hogy élte meg a „bezártságot”. A vacsora isteni volt, azt követően pedig jött a kötelező tánc. Bálint minden hölgyet megpörgetett, nem maradtam ki én sem. Ismertem, hogy milyen közvetlen ember, de már-már zavarban éreztem magam, hogy folyamatosan kereste velem a szemkontaktust. Nem meglepő módon az alkohol fogyott tisztességesen, így az esti tíz órás hivatalos befejezés elhúzódott, hajnali kettőkor kezdett el fáradni a társaság nagy része és hazaszállingózni.

Valami munkaügy kapcsán kezdtünk el beszélgetni Bálinttal, de aztán egyre személyesebb dolgokra terelődött a szó. Megtudtam, hogy bár házas, nem boldog, mert ő szeretne gyereket, de a felesége nem, így pár éve inkább csak lakótársak. Ez megmagyarázza, hogy miért terjedtek róla a folyosói pletykák – gondoltam, de felmentést akkor sem ad. Nekem a házassággal és a hűséggel kapcsolatban szilárd elveim voltak, nem fért volna bele, hogy egy kapcsolatba belerondítsak.

Szó se róla, Bálint egyébként rendkívül szemrevaló pasi. 190 centiméter magas, szőkésbarna hajú, jó kiállású – azt is megkockáztatom, hogy sportos – gyönyörű zöldesbarna szemekkel, amikkel szinte az ember veséjébe látott. Haját az utóbbi időben kicsit megnövesztette, és borostát is engedélyezett magának, de ezek a változások még inkább férfiassá tették. Elvek ide, vagy oda, nem tagadom, hogy én is jócskán felöntöttem a garatra és nem feltétlenül voltam a józan ítélőképességem birtokában, mert egyre inkább azon kaptam magam, hogy nem tudom levenni a szemem a főnököm igézően zöldesbarna szeméről.

Csak néztem, az ajkait, ahogyan formálta a szavakat és közben arra gondoltam, milyen jó lenne megcsókolni őket. Végülis ő maga mondta, hogy a házassága romokban, nincs nagyon mit elrontanom.

Ebben a kacsintásban én többet véltem felfedezni és a későbbi események ezt a feltevésemet be is igazolták. Nem laktam nagyon messze a munkahelyemtől, pár perc sétával el is értünk s társasház bejáratához.

A búcsú előtt Bálint felvezette, hogy az önkéntes karantén még jobban kikezdte a házasságát a feleségével és nem tudja, hogy van-e még egyáltalán jövőjük, és mennyire várta, hogy újra találkozzunk. Annyira őszintének és esendőnek tűnt, hogy megsajnáltam és felajánlottam neki, hogy ha bármire szüksége van, akkor csak szóljon nyugodtan, azonban alig kezdtem bele az ilyenkor szokásos lélekmasszírozásba, mikor Bálint a pillanat tört része alatt magához húzott és vadul megcsókolt.

Nem vagyok mai csirke, de ilyen szenvedélyes csókban még nem volt részem. Át is röppent a fejemen, hogy vajon meg fog-e történni velem a klasszikus filmbéli jelenet és emelkedni kezd-e a lábam, de még mielőtt ez kiderülhetett volna Bálint elengedett, majd zavartan elfordította a fejét. Én kábán néztem magam elé, szinte sokkot kaptam. Akkor ez most mégis mi volt? Bálint lépett egyet felém, aztán megfordult, tétován álldogált egy pár másodpercig, aztán ismét visszafordult felém és ismét megcsókolt, ugyanolyan szenvedélyesen, hogy szinte elomlottam a karjai között. Vagy 5-10 percig álltunk egymás karjaiban, mikor eszembe jutott, hogy akkor akár felmehetnénk hozzám is.

Annyira össze voltam zavarodva, hogy a kulcsot is alig találtam meg, de csak feljutottam a lakásba. Azóta nem találkoztunk és a hívás is elmaradt, így elképzelni sem tudok kínosabb pillanatot mint amikor majd újra a szemébe kell néznem holnap, az év első munkanapján, abba az igéző, gyönyörű zöldesbarna szemébe.

Íme pár munkahelyi dolog, ami a járvány hatására igencsak megváltozott: