Társadalmunk krónikus önimádatban fetrengve hajszolja az élvezeteket. Kemény munka helyett a hedonizmusra szavaz, imád zabálni, féktelenül inni, szórakozóhelyeken kiengedni a fáradtgőzt, a korábban szentnek tekintett test pedig az élvezetek temploma lett. Nagy a közvélemény nyomása, így hát ha nem tudjuk belőle kicsiholni azt, amire mindenki áhítozik, inkább színlelünk. Én legalábbis - bár nem vagyok rá büszke - ezt teszem. Nem teljesen eredménytelenül.

Örökbefogadott gyerek vagyok, az igazi szüleimmel soha nem találkoztam. Egy vidéki kisvárosban nőttem fel, ahol az iskolatársaim rendszeresen kicsúfoltak, megaláztak, nemegyszer belém is rúgtak a származásom miatt. A tanárok soha nem keltek a védelmemre, a szüleim pedig bagatellizálták a problémát. Védd meg magad, mondogatták, miközben fél szemmel már a munkájuk után néztek, akkor fogsz megerősödni, ha kiállsz önmagadért. Négy-öt rám támadó gyerekkel szemben esélyem sem volt, így csak a panaszkodásról szoktam le. Biztos vagyok benne, hogy a testembe vetett hit ekkor roncsolódott alaposan, ahogy a bizalmam is a többi ember iránt.

A középiskolát a fővárosban végeztem el, mert inkább laktam dohos kollégiumokban hatodmagammal, mint hogy a gyűlölt kisvárosban ragadjak. Budapest viszonylag toleráns közege jó hatással volt rám, lettek barátaim, egész jól tanultam. Ami a külsőmet illeti: gyerekként hátrányosnak számító adottságaim tinédzser koromra kifejezetten megszépítettek. Magas voltam, vékony, hosszú lábú, hamar felfigyeltek rám a divatügynökségek. Egy ideig modellkedéssel kerestem a kenyeremet: fura elégtétel volt a nagy férfifigyelem azok után, ahogy korábban bántak velem. A szüzességemet tizenhét évesen vesztettem el egy korombeli fiúval. Jól berúgtunk mindketten, annyira féltem, hogy fájni fog. Alig emlékszem valamire. Nem lehetett kínszenvedés, de jó élmény sem. S később ez a langyosság határozta meg a szexuális életemet.

A modellkedéssel jól kerestem, a szüleim is segítettek: vásároltam egy kis lakást Pesten, s ezzel véglegesítettem a székhelyemet. Közben elég sok szexpartnerrel hajszoltam a Nagy Élvezetet. Huszonhat éves koromig őszinte ember voltam az ágyban, mindenkinek elárultam, hogy bennem egyelőre nincs meg az orgazmus tudása. Volt egy hosszabb kapcsolatom, az a férfi tényleg megpróbált eljuttatni a csúcsra, de rendszeresen kudarcot vallott. El is hagyott két év után. A többiek? Leginkább csak vállat vontak. A saját egyéjszakás élvezetük érdekelte őket, semmi más.

Hiába voltam tehát szép, a neurózisom tömegével riasztotta el a férfiakat. Sehogy nem fért a fejükbe, hogy egy modell, aki ringó csípővel vonul a kifutón és tüzes pillantással néz a fényképezőgép lencséjébe, valójában frigid. A helyzeten az sem segített, amikor egy karrierkorrekcióval otthagytam a modellvilágot, és a bankszakmában kezdtem el dolgozni. A szépségiparból való kiugrás nem osztott, nem szorzott, megmaradtam bombázó, de kielégíthetetlen babának. Egy idő után elegem volt az átsírt éjszakákból, a férfiak megalázó dadogásaiból, az elhagyásomkor gyártott hamis ürügyeikből. Elhatároztam, hogy gazember leszek.

Vagy legalábbis hazudozó. Tudományos elszántsággal tanulmányozni kezdtem a filmeket, hogy elsajátítsam az ágybéli színlelés fortélyait. Mint egy elhivatott prosti. Eleinte túlzásba is vittem. Amikor hisztérikus sikoltozással és vad ide-oda dobálással fejeztem ki túlcsorduló kéjérzetemet, a szomszédok dühösen kopogtak át, a partnerem pedig befogta a számat. Lassan rájöttem, hogy a kevesebb sokszor több, és lehet ezt finomabban, rafináltabban, visszafogottabban játszani. Közepesen erős nyögések, reszkető szájszél, kéjes igenek, vonaglás és megmerevedés a kellő pillanatban… mit mondjak, gyorsan belerázódtam.

A férfiak viselkedése teljesen megváltozott. Hirtelen én lettem a vamp, a hódító, csábító nő, akit nem csak egyetlen éjszakára akarnak megkapni. Nehezen hittem el, hogy ennyin múlik a siker, de nagyon úgy tűnt. Persze a diadal főként a férfiak önimádatából és élvhajhászatából táplálkozott. Az „orgazmusom” az ő gyönyörüket is fokozta, ráadásul rendkívül elégedettek voltak a teljesítményükkel, amivel akár többszörös orgazmust csaltak elő egy nőből, és ezt újra és újra meg akarták villantani. Sokáig birtokba vettek tehát, én pedig hagytam, játszottam, alakítottam a végtelenségig, hogy megtartsam őket.

Szánalmas vagyok? Részben igen, hisz belebonyolódtam egy hazugsághálóba, amiből pszichésen kilábalni szinte lehetetlen.

De egyfelől megajándékozott a hatalom érzetével: tudtukon kívül uralmam alatt tartom ezeket a férfiakat, és ügyesen manipulálom őket, ami nem szép dolog, tudom, de szintén valamiféle kéjérzethez juttat. Másfelől a játék, a szerep, a mímelés, no és az orális szex gyakorisága néha az elélvezés határáig vitt el. Amikor csak hagytam magam, mint egy darab fa, és vártam, hogy a férfi csináljon valamit, majd azt, hogy legalább akkor gyorsan legyen túl rajta, nem éreztem semmit. A szex unalmas volt, langyos, néha kellemes, de semmi több. A megjátszás, a színlelés azonban mégiscsak cselekvés, aktív részvétel egy helyzetben. Ha nem is élem át azt, amit mutatok, valamit mégiscsak érzek. Ki tudja, talán egyszer leoldódik rólam a görcs, és egy felkavaró pillanatban megtapasztalom, amiről annyian beszélnek. És talán még szerelmes is tudok lenni, ami sajnos teljesen elkerült. Arra vagyunk kondicionálva, hogy csak a szerelmünkkel bújjunk ágyba, de mi van, ha a gyerekkori traumák annyira bizalmatlanná tettek minket, hogy nem merünk szerelembe esni? Előbb a has jön, aztán a morál, tanítja a Koldusopera: nálam talán előbb jön a (jó) szex, s csak utána a szerelem.

Harminckét éves vagyok. Van még időm. De arra is felkészültem, hogy minden így marad. Az se nagy baj. Nem tartom magam olyan sokra, hogy az életem kiteljesítése legyen a fő célom. Vállalom a félresiklottságomat. Ilyennek is kell lenni, nem igaz?

Hogyan legyen fergeteges orgazmusod? Néz meg galériánkban!