Ez az 5 csillagjegy fél a legjobban az elköteleződéstől

Borítókép: Ez az 5 csillagjegy fél a legjobban az elköteleződéstől Forrás: getty images
Nem mindenki születik jó férj- vagy feleség-alapanyagnak. Sőt, vannak, akik szinte már képtelenek arra, hogy elkötelezzék magukat valaki mellett.

Lehet, hogy amiatt alakult ki ez a félelem bizonyos emberekben, mert egy korábbi párjuk csúnyán elbánt velük, vagy egyszerűen ezt a példát látták a szüleiktől, esetleg alapvetően jobban kedvelik a szabadságot, függetlenséget. Ezzel csak akkor van probléma, amikor komolyabbra fordítanád a kapcsolatot, de mondjuk a párod retteg attól, hogy összeköltözzetek vagy sor kerüljön a lánykérésre, ez akár szakításra is okot adhat, hiszen elég fontos, hogy ebben a kérdésben mindketten hasonló véleményen legyetek – különben hosszabb távon nem lesztek boldogok.

Ahogyan annyi minden más, a horoszkópból az is kiderül, mely csillagjegyek szülöttei szöknének meg legszívesebben az elköteleződés bármilyen formája elől. A listából mindent megtudhatsz, azzal kezdjük, aki a legjobban retteg a komoly kapcsolatoktól.