“Olyan helyes és gazdag ez a pasi, biztos nincs HPV-je”

szex,szexsuli,hpv
Forrás: unsplash

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

H

Hogyan leszünk teljesen dezinformáltak a szexszel kapcsolatban, ha hiszünk a romantikus lányregényeknek?

A szexsuli.hu cikke.

Általános iskolás koromban nagyjából mindent elolvastam, ami szembejött velem a Trabant használati utasítástól kezdve egészen a Bibliáig. Suli után sokszor mentem a dédnagymamához, ahol a kis asztal alja tele volt Romanával, Júliával. Na, tudjátok...

És leckeírás után belevetettem magam a “kis asztalba”. Az volt benne a szép, hogy akkor fogalmam sem volt, hogy mit olvasok, de gondoltam, hogy a vallálos dédnagymamámnál úgyse lenne olyan olvasmány, ami nem templomba való. Oké, mondjuk aztán nem meséltem el otthon az anyukámnak, hogy furcsán érdekes romantikus történetekkel szórakoztatom magam a dédinél.

Amit az egészből iskolás fejjel leszűrtem, hogy a férfifőszereplő biztosan gazdag, vagy még nem tudjuk a történet elején, de majd nemsokára kiderül róla, hogy gazdag. Aztán nagyjából az is mindig biztos volt, hogy a férfifőszereplőnek gödröcske van az arcán – nem igazán értettem 10 évesen, hogy az mire jó. Aztán nagyjából arra is mérget lehetett venni, hogy göndör fürtjei mindig lezseren a homlokára hullanak, és az izzadtságcseppek is úgy gurulnak az izmos mellkasán, hogy többé le sem megy a nap.

A szexjelentekből csak arra emlékszem – ugye, akkor még nem tudtam, hogy szexjelentet olvasok – hogy valahogy úgy volt mindig körülírva amikor a férfi a csúcsra ért, hogy meg voltam róla győződve ezek miatt a hülye Romanák miatt, hogy az “csúcsélmény” valami olyan dolog, ami csak a pasiknak jó, a nők pedig ennek az elviselői. Sőt, vágynak rá, hogy a pasi valami kellemetlen dolgot csináljon velük. Hiszen a nők meg mindig felsikoltanak…

Valahogy így vagyok most is a “klasszikus romantikus” filmekkel – és persze tök jó, hogy azért 2020-ban ott azért tartunk, hogy nem minden romantikus film színvonaltalan hulladék, de azért fontos, hogy

a romantikus filmek sem használati utasítás mások testéhez, nemcsak a pornó.

Olvasd el ezt is!
  • Például megőrülök attól, hogy a klasszik romantikus filmekben a védekezés kérdése nem kérdés. Megy magától, nem lehet romantikus valami, ahol szóba kerül az óvszer. Vagy még külön jó, ha a csaj fogamzásgátlót szed, mert akkor első alkalommal sem használnak gumit. Meg különben is: “olyan helyes és gazdag ez a pasi, biztosan nincs HPV-je”

  • Sőt az óvszer, ha megjelenik általában vicc tárgya, valami olyan, amivel másokat kényelmetlen helyzetbe lehet hozni. “Hű, fontos neki a biztonságos szex, mekkora egy hülye!”

A cikk további részét a linkre kattintva olvashatod!


Tévhitek a szexről

Nézd meg a galériánkat>7 kép
Tévhitek a szexről

ohsuli.hu

Tovább olvasok
Kép
Napi horoszkóp július 12.: az Ikrek racionalitásukról híresek, a Szüzekre komoly kihívás vár

A hét utolsó napjára is izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Kép
Hogyan válassz érett sárgadinnyét?

Mennyire vagy expert dinnyevásárlásban? Te is sokszor lutrinak érzed, hogy épp édeset vagy ízetlen gyümölcsöt sikerül hazavinned? Pedig nem az, csak érdemes kicsit több időt szánnod a dinnye kiválasztására.

Kép
Amit a 3 féle UV-sugárzásról tudnod kell

Melyik napsugárzás hatol át az üvegen? És a vízen? Már egyetlen leégés is kockázatos lehet a bőrrák szempontjából? (Igen.)

Kép
Akkor most elmondom, miért nem beszélek többé az anyámmal

„Kinek mit jelent a család? Fontos és értékes kapcsolatot, hátteret, támaszt, ölelő kart. Másoknak viszont igazi rémálom az anya, apa, gyerek szentháromsága, és én a második csoportba tartozom.” Judit története.

Kép
Hét film, amelyben állatszereplők lopják el a show-t

Mi kell a tutti sikerprodukcióhoz? Sztár, sztori, technika, és legalább egy állat.

Kép
Jó hír vízitúrázóknak: új lebegő kikötők. De mi is az?

„Palackorrú Lebegő Kikötőket” kapott három felső-tiszai település. Ha arra vízitúráztok, nagyon jól fognak jönni ezek a mesterséges folyami kijáratok-pihenőhelyek.

Kép
5 természetes kence napégés ellen

Ha beütött a baj, ezek a szuperhősök percek alatt segíthetnek enyhíteni a napégés utánis fájdalmat!

Kép
Napi 10 kilométert sétáltam – ez történt velem két hét alatt

A séta a legegyszerűbb és a legnépszerűtlenebb mozgásformák egyike. A járványhelyzet alatt sokan felfedezték maguknak. Emma mesélte el számára is meglepő tapasztalatait.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem