„6 éve vagyunk együtt, abból 2 éve házasok. Az utóbbi egy évben gyerekprojektben utazunk, de már rá vagyunk feszülve. Ha nem hív egy nap öt-hatszor a feleségem, akkor egyszer sem. Egy autóval megyünk a munkahelyeink irányába minden reggel. Őt kiteszem az övénél, délután megyek érte, majd vagy bevásárolunk, vagy edzeni megyünk, de most már vacsorázni is megyünk egyik-másik teraszra kiülve, épp amit kitalálunk. Illetve, amit a feleségem kitalál, én nem vagyok egy nagy programszervező.

De valójában pár órát leszámítva, amit munkával töltünk, együtt vagyunk, mindig.

A feleségem spiningre jár és crossfittre, de ezt is egy helyen csináljuk. A GYM tetőteraszán még látjuk is egymást.

Hogy őszinte legyek, néha már a határán vagyok annak, hogy nem kapok levegőt, de ő meg azt mondja, hogy egész nap külön vagyunk és ez az együtt töltött pár óra a kapcsolatunkat erősíti.

De munkaidőben is folyton keres. Vagy a délutánt akarja egyeztetni velem vagy keres, hogy merre vagyok. A feleségem hívásai előtt már félrevonulok, mert 1. hogy ne hallja más, ahogy hangosan reklamál, hisztizik a vonal másik végén, például azért, hogy miért nem ért el korábban. 2. nem akarok már totál idiótának tűnni a kollégáim előtt, hogy csitítgatom vagy magyarázom, miért vagyok még mindig ott ahol. Nemrég egy meetingen ültem és nem figyeltem a kiírást. Felvettem a hívást és ő volt az. Elkezdte nyomni hangosan a darálót. Akárhogy halkítottam a telefont, kihallatszott a feleségem hangja. Az egész tárgyaló szemlesütve kezdett valamivel babrálni, látványosan jelezve így, hogy ők nem hallanak semmit a nejemből.

Már voltunk kivizsgáláson, nála is, nálam is minden rendben, szervi probléma nincs a háttérben, de valamiért nem jön a gyerek. Ez ad egy alap feszkót, az egész kapcsolatunknak. A feleségem folyton a téma körül pörög.

Nekem is fontos a gyerek, de az az őrület, amit művel és ahogy rendelkezik, már sok nekem.

Mondtam neki, hogy kicsit lazuljunk bele a dologba. Menjen el a barátnőivel, én is elmegyek egy-két kollégámmal kiülőzi. Ő nem ment, mert neki nincsenek igazán barátnői- mondta - meg igazából csak velem együtt jó egy buli.

Amikor meg én mentem el egy rövid estére, már 10-kor hívott, hogy hol vagyok, mikor jövök haza, mert ő addig nem alszik el. Amikor meg hazaértem lebukott, mert pontosan megmondta, hogy merre voltam az este, tehát használja a telefon nyomkövetős applikációját, amit megosztottunk egymással. Nekem egyszerse jutott eszembe, hogy ránézzek ő merre jár. Ő viszont mostmár feltételezem, rendszeresen ellenőriz engem.

Nem vagyok egy nagy social arc, de ha az instán, facebookon kommentelek, ő tuti megjegyzi este, hogy neki persze nem lájkolom azonnal a posztját. Tavaly óta a gyerekkori legjobb lány ismerősömnek nem is írok szülinapi üdvözlőt, mert ha megtudná ezt az asszony, akkora perpatvart rendezne.

Három éve nem járok síelni a legjobb haverommal. A feleségem miatt.

....konkréten arra, szerintem.

Én elhiszem, hogy jó együtt, meg a párkapcsolat úgy lesz igazi; na de egymás agyára sem kellene menni ezzel az összenövéssel! Nem mondom, jó elmenni a hétvégéken erre- arra, amit szervez, de mindig együtt, együtt, együtt. Már volt olyan is, hogy besokalltam és fogtam, faképnél hagytam egyik este. Nem reagáltam az sms-ére, fel se vettem, amikor hívott. Azt a sztrájkot, amit némasággal kombinált, utánozni se lehetne. 2 napig meg volt sértődve, aztán kérette magát. A legrosszabb, hogy ebben a társ függésben vagy féltékenységben, mert ez inkább az, mindig előrántja a ’nem jön össze a gyerek és ennek lelki oka van és én meg nem is érek neked semmit’ kártyát.

Szerintem ehhez már valami szakértői segítség kellene? Mondjuk egy pszichológus.

Hogy mit ne tolerálj a párkapcsolatban?

Mutatjuk a galériában.