"Én lehet, hogy Gődénnyel vagyok!"

Borítókép: "Én lehet, hogy Gődénnyel vagyok!" Forrás: Getty Images (Solskin)
Az emberek elkeseredettek, frusztráltak, szeretnék visszakapni a régi életüket. Ebben az állapotban talán egyre inkább fogékonyak az összeesküvés-elméletekre. Egy olvasónk levelét szeretnénk most megosztani veletek.

A levélben foglaltak semmilyen formában nem tükrözik az Éva Magazin álláspontját.

Kedves Évák!

A minap meghallgattam a podcast csatornátok egyik epizódját, amiben tabuk nélkül vállalták fel a műsorvezetők, hogy mennyire nehezen bírják már ezt a pandémiás időszakot. Elgondolkoztam és talán hiperventillálásnak tűnhet, de ki kell adjam magamból a gondolataimat.

Én lehet, hogy Gődénnyel vagyok!

Dr. Gődény György gyógyszerész, azaz konyít valamit az orvostudományhoz. Szerinte a koronavírus járvány jelentőségét eltúlozzák, és a vele szembeni intézkedések is feleslegesek és túlzóak. A Kormány egy éve több hullámban zárja le és nyitja meg az országot, de a korlátozások többé-kevésbé maradnak. Lássuk be ezek a szabályok hézagosak, néha ellenmondóak és bizony megkérdőjelezhető, hogy menyiben szükségesek.

A plázák, hipermarketek tele vannak emberekkel, a tömegközlekedési eszközökön sem mindenki tartja be a másfél méteres távolságot, a kaszinókban továbbra is pörög a rulettkerék. Ezzel szemben a turizmus, azaz szállodák, éttermek, de a múzeumok, állatkertek is zárva, koncertek, fesztiválok elmaradnak. Nem korlátozva vannak, hanem zárva, törölve. Teljesen.

Ugyan magyarázza már el nekem valaki, hogy miért fertőzőbb az állatkertekben, vagy egy étteremben tartózkodni, mint a legnagyobb hipermarketekben? 2020 márciusában a játszótereket is bezárták, hogy a járvány terjedését megállítsák, most, a tetőzéskor mindegyik nyitva.

Annak idején a 65 év felettieknek volt egy délelőtti vásárlási sávja, amikor csak ők mehettek vásárolni, azt követően viszont nem, aztán idén megint visszahozták ezt, de úgy, hogy ezen az idősávon kívül is vásárolhattak. Most meg már mehetnek, amikor csak kedvük tartja. A legveszélyeztetettebb korosztály. És ez még a vakcina hírek előtt volt.

Tavaly a járvány akkori tetőzésekor is nyitva voltak az éttermek, csak a távolságot kellett tartani, illetve maszkot viselni – étkezést leszámítva, most már a kiülős részen sem lehet üzemelni. Ezek azért nem az átgondoltságot tükrözik. Ebben igaza van Dr. Gődény Györgynek. És nagyjából csak ebben.

Azt érzem, hogy az ambivalens rendelkezések nem hogy segítenék eloszlatni a kételyeket, hanem csak ráerősítenek a „gődényizmusra”. A magyar társadalom egyébként is fogékony az összeesküvés-elméletekre.

Az emberek elkeseredettek, frusztráltak, szeretnék visszakapni a régi életüket. Feltehetően azt már egyébként soha nem fogják, legalábbis a korábbi teljes formájában semmiképp. Az adatok rejtegetése, az ellentmondások és a NER elitjének magánrepülőzése különböző egzotikus országokba nem sokat segít abban, hogy az emberek az oltásellenességgel és a Gődény-félékkel szembeforduljanak.

Dr. Gődény György gyógyszerész, azaz konyít valamit az orvostudományhoz. Ugyan nem virológus és az engedélyét is visszavonták. Szerinte a koronavírus járvány jelentőségét eltúlozzák és a vele szembeni intézkedések is feleslegesek és túlzóak.

A levelem írásakor a koronavírus fertőzöttek száma 127.217.028, ebből felgyógyult 102.462.126 fő, a halálesetek száma 2.787.840.

Minden jót és legfőképpen jó egészséget kívánok az egész szerkesztőségnek!

Üdvözlettel:

C.D.

A galériában bemutatott praktikák segíthetik a tünetek enyhítését, ha megbetegedtél.