Vályi Bence, a tetovált asztalos, aki anyukáknak (is) tart fajáték készítő workshopot
Amikor pár hónappal ezelőtt belefutottam a közösségi média felületen a „tetovált asztalos” profilba, teljesen meglepődtem. Gyerek bútorokat készít egy fiatal srác, akinek ez több, mint egy feladat vagy egy munka. Az általa megálmodott termékek különlegesek, egyediek és legjobb minőségű faanyagból készülnek, igazi szaktudással. A szakmai profizmus mellett, Bencét kérdeztem még arról, hogy miért pont gördeszkával közlekedik és mi történik a hulladék fával.
ÉVA: Honnan jött az ötlet, hogy épp asztalos legyél?
Vályi Bence: Mindenképpen a kezeimmel akartam dolgozni, azt szerettem volna, hogy az eredmény kézzel fogható legyen, ami egyben jól is néz ki. Így a munkám maradandó. Tanfolyamon végeztem a képzést. A tanfolyam és a munka mellett fizettem egy mesternek hogy tovább képezzen. Ez egy olyan szakma, amit nem könyvekből, hanem a gyakorlatban lehet jól elsajátítani.
ÉVA: Igen, nem hiába mentek inasnak a mesékben is a legények. Te is elindultál szerencsét próbálni, igaz? Mesélsz erről egy kicsit?
VB: Szívesen. Az asztalosságot mindenképp szerettem volna folytatni, de volt egy hobbim ami nem hagyott nyugodni. Szeretek szörfözni. Nagyon. Ezért arra gondoltam, hogy olyan helyekre megyek asztalosként dolgozni, ahol tudok hódolni ennek a hobbimnak.
Mind a két országban nagyon szerettem lenni, és a szörfözés mellett remek lehetőség volt másokkal együtt dolgozni. Építettem könnyűszerkezetes házakat, vagy épp konyhabútort készítettem. Megtanultam együtt dolgozni különböző kultúrájú emberekkel, megismertem más munkastílusokat és fatípusokat is. Mindeközben annyit szörfözhettem, amennyit csak akartam. A legfőbb motivációm az volt, hogy próbáljak ki mindent amit csak tudok mielőtt majd családot alapítok – hogy ne maradjon bennem az érzés, hogy „lemaradtam valamiről”.
ÉVA: Úgy hallom, akkor valóban sikerült elég sok mindenbe belekóstolnod.
VB: Nem panaszkodom. Valóban rengeteg élményt és tapasztaltot gyűjtöttem, emberileg és szakmailag egyaránt. Ausztrália után Európában – azaz a Spanyolországhoz tartozó Kanári szigeteken is dolgoztam egy ideig.
ÉVA: Hallgatva téged, ahogy mesélsz a megélt eseményekről, felmerült bennem a kérdés, hogy miért jöttél haza?
VB: Az, hogy most itthon vagyok ez egy állapot, nincs kőbe vésve hogy itt is maradok. Úgy gondolom, hogy gazdasági szempontból egy európai piacon értékesíteni a termékeket sokkal nagyobb szám mint mondjuk Ausztráliában ahol él 22 millió ember és kész. Plusz ott van Új-Zéland ami meg 4 millió lélekszámmal bír. Az együtt mindössze 26 millió fizetőképes ember. Európának nagyobb a felvevő piaca és talán könnyebb megélni abból, amit valóban szeretek. Ezért döntöttöm úgy, hogy hazajövök és megpróbálom itt.
ÉVA: Akkor te nagyon tudatosan építed a márkád és brandeled a munkád, ha ennyire tisztában vagy a piaci helyzettel. Mennyire nyitottak itthon az emberek a minőségi, egyedileg készített, kis szériás gyerek bútorokra?
VB: Én úgy gondolom egyre jobban. Persze – a fa ára az egekben van jelenleg – ezt meg is kell tudni fizetni. Én nagyon bízom benne, hogy az emberek egyre nyitottabbak és érzékenyek lesznek a téma iránt. Azt veszem észre, hogy keresik és értékelik a minőséget. Időt szánnak a választásra, akik megtehetik. Szeretnék egy alternatívát nyújtani a nagyipari bútor áruházak mellett, azoknak akik nyitottak és fogékonyak az igényes bútorokra és kiegészítőkre.
ÉVA: Én is úgy látom, hogy változnak az értékek és az emberek nyitottsága. Én is bizakodó vagyok ez ügyben. Számomra a fenntarthatóság egy nagyon fontos vonal – és nálad is így kötöttem ki a zero waste – azaz hulladékmentes workshopon. Honnan jött az ötlet?
VB: Aki fával dolgozik, vagy dolgozott már az tudja, hogy mennyire precíznek és pontosnak kell lenni. Bármennyire igyekszem a legkevesebb hulladékot termelni a készítés során mindig maradnak kisebb darabok, amiket nincs szívem kidobni. Innen jött az ötlet, ha már nem dobom ki, akkor legyen belőle valami. Mivel gyerek bútorokat tervezek, adta magát a téma, hogy valami gyerekszobába illő készüljön belőle. Így születtek meg a kis építőkocka csomagok. Ezeket készen is meg lehet vásárolni, de szerettem volna lehetőséget adni másoknak is, hogy megismerhessék milyen szuper érzés a fával dolgozni.
ÉVA: Ehhez tudok csatlakozni, mert a workshop alatt tényleg lehetőség nyílik, hogy dolgozzunk a fával, különféle gépekkel. Én például a workshop végére magabiztosan felismertem a három féle fát, amivel dolgoztunk. A workshopokat szeretnéd megtartani vagy ez csak egy kis kitekintés volt?
VB: Az ilyen fajta kisebb foglalkozások engem is töltenek.
Szeretném folyamatosan fejleszteni ezt a területet is. Most éppen következő tematikájú workshopokat készítünk elő.
ÉVA: Azt mondtad készítünk. Jól értem, hogy többen vagytok tetovált asztalosok?
VB: Tetovált csak én vagyok és asztalos is egyenlőre, de az idei évben csatlakozott hozzám egy formatervező mérnök, és van egy dekor festőm is, mert ezekre már nincs kapacitásom a bútor készítés mellett.
ÉVA: Ezek szerint nemcsak a termékpaletta, hanem a csapat is bővül. Mik a jövőbeni tervek?
VB: Igen! Örömmel tölt el, hogy másokkal együtt dolgozhatok. A cél, hogy legyen nagyobb, fényesebb műhely, amit már én rendezek be, és nem készen kapom – így a saját ízlésemre formálhatom és végre kirakhatom a kedvenc képeimet is a falra. Valamint szeretnék egy állandó termékpalettát kifejleszteni, mert a sok egyedi megrendelés amekkora örömmel tölt el, érzem, hogy elaprózza az energiámat. Bízom benne, hogy hamarosan mind a kettőt sikerül meglépnem.
Földi Barka: Nagyon drukkolok neked és ok sikert! Engem még biztos fogsz látni más műhelymunkákon is!