Készíts tavaszi dekorációt a környezettel összhangban

Ha már unod, ahogy a lakás kinéz és szeretnél frissíteni, akkor itt az ideje, hogy körbenézz milyen új megoldások vannak. Már egy-egy kisebb változás is remek hangulatot tud teremteni a szobádban.

A tavasz sok helyen a kertészkedés ideje. Ilyenkor sokan, szinte kiköltöznek a kertbe és a jó idővel megkezdődnek a kerti munkálatok is. Ezt felhasználva tudunk frissíteni a lakásunk dekorációján is, és egy kis tavaszt tudunk csempészni a falak közé.

A következő válogatásban összegyűjtöttem pár ötletet, ami nem csak tavaszi, hanem fenntartható módon is el tud készülni. Igyekeztem olyan ötleteket válogatni, amihez nem vagy nagyon kevés új alapanyag szükséges így valóban kímélni tudjuk az ébredő természetet.

PomPom ágak

A pom pom ágak, az egyik kedvenc tavaszi dekorom, mert minden eleme megoldható maradékokból. Mindössze pár fa- vagy bokorágra lesz szükségünk – ami lehet hogy megmarad a hétvégi metszésből. Figyeljünk, hogy olyat válasszunk, aminek szerteágazó ágai vannak. Innentől kezdve csak maradék fonalra van szükségünk. Én szeretem, ha jó színes, de lehet egyszínű is, vagy árnyalatos.
Kisebb – nagyobb pom pomokat kell készíteni és felkötni az ágakra. Lehetetlenség mosoly nélkül elmenni mellette. A siker garantált.

Koszorú

A másik kedvencem a koszorú, amihez szintén tökéletes a kertben vagy parkban talált ágakat kell csak begyűjteni és egyszerűen, csak koszorúvá fonni. Ebben nincs semmi bonyolultság – rengeget videót találni a neten, melyből lelesheted az elkészítés menetét. Ha meg van, akkor onnantól csak a kreativitásunk szab határt mivel is díszítjük. Lehet élő virággal, de ha van maradék karton vagy tojástartó, akkor nagyon helyes virágokat tudunk készíteni azokból is. Az alap megmarad és később évszakhoz vagy épp a kedvünkhöz illően tudjuk felöltöztetni a koszorút.

Bútorfelújítás

Az egyik legfelemelőbb elfoglaltságom (mikor időm engedi), a bútorok felújítása. Persze nem kell csiszológéppel a kezembe elképzelni engem. Sokkal inkább a festés része, ami magával tud ragadni. Vannak remek festékek (Annie Sloan), amik megengedik, hogy előkezelés nélkül is tökéletesen fedő réteget vigyünk fel a felületre. Egy-egy régi bútor felújítása felér majdnem egy költözéssel. Új hangulatot, friss energiákat hoz a benti terekbe. Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy ragadjon ecsetet.

Nézzetek körül galériánkban, ahol tavaszi dekorációs ötletekből szemezgethettek: