Lehet-e fürdőzni a Velencei-tavi tömeges halpusztulás után?

Borítókép: Lehet-e fürdőzni a Velencei-tavi tömeges halpusztulás után? Forrás: Getty Images
Több száz kiló döglött halat mertek ki a civilek, a Velencei-tóból a héten. Már azt is lehet tudni, mi áll a tömeges halpusztulás mögött.

Az elmúlt egy hétben megdöbbentő látvány fogadta a horgászokat és a Velencei-tó mellett élőket. A tó vizén döglött halak százai lebegtek Velence, Gárdony, Sukoró és a Velencei-sziget környékén. A Magyar Országos Horgász Szövetség múlt pénteki közleményében tájékoztatta a tóért és az élővilágért aggódókat, hogy az elhullott állatokat begyűjtötték és azonnali kivizsgálásukat megkezdték. Az Állatorvostudományi Egyetem halegészségügyi laborjában kiderült, hogy az elhullott halak többségében szélhajtó küszök, balinok, karika- és dévérkeszegek voltak. Első körben 200 kg halat gyűjtöttek be, ám az elhullás nem fejeződött be. Még e hét derekán is számos tetemet kellett kimerni a vízből.

Mi tizedelte meg a halállományt?

A szövetség június 18-i nyilatkozata szerint az első vizsgálat eredménye szerint a halak, lokálisan kialakult relatív oxigén hiányban pusztultak el. A relatív oxigénhiány normál esetben nem lett volna végzetes a halak számára, azonban az általában áprilisban ívó halak csak június közepén kezdtek el ívni, miközben a természetben hozzávetőlegesen 2 hét alatt zajlott le egy olyan biológiai folyamat, amely normál időjárás esetében legalább két hónap alatt történik meg.

A rohamosan felmelegedő vízben leívó, majd újra táplálkozni kezdő, ám az ívástól legyengült állapotban lévő halakat valószínűsíthetően hirtelen érte egy oxigénhiányos sokkhatás. A relatív oxigénhiány kialakulásában döntő szerepet játszott a hirtelen felmelegedés és napsütés hatására berobbanó algaállomány éjszakai oxigénfogyasztása, és a szélcsendes időjárás is.

Megdöbbentő továbbá, hogy bő egy hét alatt 15 fokról 25 fokra növekedett a vízhőmérséklet, sőt a mintavételek során volt, hogy 28 °C körüli értéket is mértek a szakemberek.

A MOHOSZ tájékoztatásul adta tovább, hogy a Velencei-tó vize kiváló. Fürdésre, vízisport tevékenységre egyaránt használható, nincsenek korlátozások és folyamatosan monitorozzák a vízminőséget.

Cikk információ forrásai: MOHOSZ, Rádió1-Balázsék podcast