7 kortárs film és sorozat, amiben egyszer használatos tárgyak szerepelnek

A Mad Men című tévésorozatban, annak is a második évadában van egy jelenet, amelyben a Draper család piknikezik. Egy idő után szedelődzködni kezdenek; Don, a főszereplő jó messzire hajítja a sörösdobozát, Betty, a felesége pedig a puha, zöld pázsitra rázza a pikniktakaróról a szemetet, a szalvétákat és a papírzacskókat és az ételmaradékokat, majd a takarót gondosan összehajtogatva beszáll a (mellesleg vadiúj) családi Cadillacbe.

Persze a Mad Men pont arról szól, milyen felelőtlenül viselkedtek az emberek nap mint nap: reggeltől estig füstöltek, mint a gyárkémény (mi több, Betty terhesen is dohányzik), a nőknek pedig – leszámítva a másik főhőst, Peggyt – esélyük sem volt arra, hogy titkári állásnál, a feketéknek meg, hogy liftkezelőnél többre vigyék. Éppen az a zseniális ebben a sorozatban, hogy újra és újra rácsodálkozhatunk, mennyire hülyék voltak az emberek pár évtizeddel ezelőtt.
Na de mi annyival okosabbak vagyunk-e vajon? Oké, annyi környezettudatosság már van bennünk, hogy ne szemeteljünk úton-útfélen – már akiben –, vagy legalább ne a gondozott gyepen hagyjuk a piszkunkat. Kivéve a fesztiválokon, ugyebár!...

És mi a helyzet azokkal a hulladékokkal, amelyek a fogyasztói szokásainknak köszönhetően napról napra a szeméttelepen vagy a folyóban vagy az óceánban köt ki? Felment minket vajon, hogy a tetteink következménye nincs a szemünk előtt? Szerintem nem, sőt, le merném fogadni, hogy tíz év múlva – sőt, talán még annyi sem kell hozzá – ugyanolyan ciki lesz egy filmben elviteles kajadobozt, műanyag palackot vagy papír kávéspoharat ábrázolni, mint most cigarettázást vagy szemetelést mutatni. Vagy ugyanolyan tanulságos lesz látni, ha valaki kisebb kupacnyi műanyag hulladékot termel egyetlen ebéd során, mint amennyire borzongató most a terhessége során vígan pöfékelő Betty látványa.
Össze is gyűjtöttem néhány filmet és tévésorozatot, amelyekben eldobható tárgyakat használnak a szereplők – ti megfigyeltétek már, milyen gyakran fordul elő ilyesmi a képernyőn? Nosza, kattintsatok a galériára: