Ez aztán a fenntartható kihívás! Hat hónapja gyakorlatilag nem viszek haza nejlonzacskót

Borítókép: Ez aztán a fenntartható kihívás! Hat hónapja gyakorlatilag nem viszek haza nejlonzacskót Forrás: Getty Images
Majdnem. Talán háromszor fordult elő összesen. Amúgy sokkal könnyebb visszautasítani a nejlonzacskót, mint valaha gondoltam volna. Szokás kérdése az egész.

Világszerte 5 billió nejlonzacskót használunk el évente. Ebből én egyedül – kiszámoltam – 500-at. Úgy nagyjából. Hetente kábé kilencet-tízet, cakkpakk. Például amikor zöldségeket vásárolok a boltban. Vagy péksüteményt. Vagy többet vásárolok, mint amennyi hely van a táskámban, és hirtelen kiderül, hogy szükségem van még egy szatyorra. Még úgy is, hogy igyekszem a szatyrokat újrahasználni és mindig magammal vinni egyet-egyet akkor is, ha még nem tudom, hogy aznap lesz-e időm beugrani a boltba.

Forrás: Getty Images

Ha egy zacskó elhasználódik, kilyukad vagy koszos lesz, akkor igyekszem valamennyire kimosni, illetve a szelektív gyűjtőbe dobni, mivel tisztában vagyok vele, hogy mennyi, de mennyi műanyaghulladék tenyészik a szeméttelepeken, az óceánokban és máshol a természetben; általában több évtizedig tart, amíg lebomlanak, és addig, illetve azután is kemikáliákkal szennyezik a környezetet.

Szóval a műanyag zacskó praktikus (könnyű használni, olcsó, sok minden belefér, szigetel, nem ázik be, satöbbi), de rendkívül környezetszennyező, ezért úgy döntöttem, május elsejétől azon leszek, hogy minél kevesebb új műanyag szatyor kerüljön a háztartásomba.

Azzal kezdtem, hogy kidobtam az otthonomban levő zacskók felét, a maradékot pedig szépen összehajtva tároltam egy ikeás fadobozban. Aztán a következő szombat reggel elcsomagoltam a kerékpáros táskámba három nagy nejlonzacskót és vagy 10 darab mini zacsit, és elindultam a piacra. Bevásároltam jó alaposan majdnem egy hétre, és ezalatt ügyeltem arra, hogy magam nyújtsam át a zacskót, amibe az eladók az árut pakolják. Az őstermelő nénik fogadták ezt a legtermészetesebben. Több pesti piacon is próbálkoztam, és mindenhol sikerrel jártam, végső soron mindenki elfogadó volt.

Ezután következtek a hipermarketek, ahol kezdetben kicsit izgultam, hogy észreveszik-e a mesterkedésemet vagy rám szólnak-e, de senki sem szólt, sem az önkiszolgáló zöldségpultnál, sem a pénztárnál. Senkinek sem tűnt fel, hogy hozott zacskóban mérem le a zöldségeket. Sőt, miután néha egy-kettővel kevesebbet vittem magammal, azokat a zöldségeket, amelyekből csak 2-3 darabot vettem, nem is tettem nejlonba (néhány élelmiszerrel, például a banánnal eddig is így voltam). Egy-két hét alatt könnyedén rászoktam arra, hogy egyáltalán ne vigyek haza új nejlon zacsit.

A legtöbb környezetvédő oldal azt ajánlja, hogy szerezzünk be vászonzsákot és abba pakoltassuk az árut az eladókkal; idáig még nem jutottam el, de az tény, hogy egyre kevesebben néznek furán rám, amikor visszautasítom a zacskót. Abból, hogy belevágtam a szatyorcsökkentő projektbe, magától értetődően következett, hogy többet járok piacra, újabb és újabb helyeket fedezek fel, ahol kimérve adják az árut, és például a hűtőbe is egyre ritkábban teszem nejlonba a hozzávalókat, mert állítólag az is árt, a benne levő kemikáliák könnyen átáramolnak a kajába. Inkább tányérokban tárolom őket – egy másik tányérral lefedve vagy csatos üvegekben.

Persze néha előfordul, hogy muszáj szatyrot vásárolnom, de nem is az volt a cél (egyelőre), hogy lenullázzam ezek használatát, szóval a kitűzött célomat – azt hiszem – elértem.

Nézd meg ezt a nagyon hasznos galériát is!