Gyerekruhát fenntarthatóan, másodkézből - Irány a bizományi!

Borítókép: Gyerekruhát fenntarthatóan, másodkézből - Irány a bizományi! Forrás: Saját (Földi Barbara)
Bárhogy is szépítjük, a gyerekruha egy állandó visszatérő feladat a családosok életében. Van-e elég, éppen kinövi, átnövi vagy szerencsénk van és épp belenő... Arról nem is beszélve, hogy mit csináljuk a kinőtt ruhákkal? Összegyűjtöttük, milyen lehetőségek vannak.

Azt hiszem, kezdő anyukaként nem voltam egyedül azzal, amikor még várandósan begyűjtöttem a szebbnél szebb pici ruhadarabokat a születendő kisfiamnak. Tettem mindezt úgy, hogy közben nem igazán gondolkoztam el azon, hogy valójában mire és mennyi dologra lesz szükségünk.

A kórházba aztán "sikeresen" túl nagy dolgokat vittem be az én alig 3 kilós gyerekemnek. Szerencsémre a szobatársam pont fordítva készült, így könnyen megoldottuk: cseréltünk.

Aztán ahogy nőtt a kisfiam, szépen a gyerekruha vásárlás fortélyaiba is beletanultam. Milyen féle, fajta ruhából hány darab kell? És az meddig lesz jó? Aztán a minimalizmus jegyében – férjem nagy örömére, - amit kinőtt vittem is eladni bizományiba vagy adománynak a védőnőnek.

Így egy tökéletes körforgás alakult ki. Amit (használtan) vettünk és még jó állapotban volt, vittem is a bizományiba és az onnan befolyó összegekből vettem „újat” a fiamnak. Ez egy éves kora után tökéletesen működött és mindössze 2 fióknyi helyet foglaltak a ruhái. Ráadásul a kezdő összeg befektetése után szinte semmit se kellett ráköltenem.

Mikor aztán várandós lettem a másodikkal, persze eszembe jutott, hogy milyen jó lett volna, ha megtartom azt a sok fiúruhát. Hiszen ráadásul ismét kisfiút vártam. De végül nem bánkódtam sokáig, mert nagyon ügyesen és már sokkal tudatosabban – beszereztem mindent, ami kell(het). Így akkor már nem volt semmiből se feleslegesen sok vagy épp túl kevés. Sikerült mindent eltalálnom az indulásnál.

A használt gyerekruha vásárlás tökéletesen működik kb. 2 éves korig. Amikor elkezdenek közösségbe járni és leamortizálni a ruhadarabokat különösebb felügyelet nélkül (föld túrás, sárban csúszás, filctollas alkotások, stb) onnantól a használtruha üzletek is kiürülnek és bizonyos méretek után vagy egyáltalán nem találni bizonyos ruhadarabokat vagy nagyon leharcolt állapotban csak. Fiúknál ez a ruhadarab a nadrág és kb a 98-as méret után következik be, hogy semmit se találok. Ilyenkor érdemes felkutatni helyi csoportokat, vagy akár online tereket ahol lehet gyerek ruhát venni/átvenni. Az egyik legjobb csoport amit erre találhat valaki a „Ruhatesó” csoport facebookon, ahol ha találsz valakit, akinek a méretei pont eggyel a Te gyerekeid előtt vannak, akkor egyből megoldódik minden gondod.

A használt ruha üzletek is jó megoldások, de fel kell készülni, hogy nem mindig találsz olyat ami pont kell.

Ha nem találnál ilyen megoldást a bizományik tökéletesen tudnak működni. Általában kevesebb darabtól kell válogatnod, mint egy használtruha üzletben – személyesebb a kiszolgálás is. Ráadásul ha Te is adsz le ruhát, akkor az is lehet, hogy még fizetned sem kell vagy csak egy csökkentett összeget. Mivel a bizományikban alaposan megválogatják mit vesznek be, garantáltan jó minőséget fogsz találni.

Nézz körül, micsoda online és bizományikat találtunk és micsoda outfitekre lehet bukkanni a legkisebbek számára.