Egyre többször vesz erőt rajtam a szorongás. Mindig más miatt – de ha mélyen belegondolok mindnek a hátterében a jövőm - a gyerekeim jövője áll.

Tudom, szülőként ez kikerülhetetlen. Ma, már tudom, hogy ezt klímaszorongásnak hívják – tulajdonképpen én is ezzel foglalkozok nap, mint nap. Már nem a szorongás részével, sokkal inkább a megoldási javaslatokkal. Még így is, van hogy sokszor elfáradok benne és megkérdőjelezem én magam is, hogy vajon elég-e amit teszek.

Megválaszolhatatlan kérdések sora merül fel bennem ilyenkor. Jut-e elég ivóvíz majd a gyerekeimnek? Lesz-e élelmük? Fog-e még teremni a Föld? „Van értelme tenni bármit is?”

A válaszom, az hogy IGEN. Van értelme csomagolásmentesen vásárolni. Van értelme századjára is összeszedni a szemetet. Van értelme megtermelni magadnak a zöldségeket a hátsó kertben. Van értelme kevesebb vizet fogyasztani és energiatakarékos izzót venni. Van értelme, annak ha nem vagy kevesebb húst fogyasztasz. Van értelme, biciklire ülni még heti egyszer is. A sor kimeríthetlen csak meg kell találni, ami neked fontos ebben a történetben.

Sokan úgy gondolják, hogy a most felnövekvő Z és Alpha generáció feladata lesz a Földünk megmentése. Én úgy gondolom, hogy azért hogy nekik még legyen mit megmenteni, nekünk kell elkezdeni cselekedni MOST. Nem tolhatjuk tovább a felelősséget másokra és nem mutogathatunk ujjal az előttünk élőkre, hogy mit hagytak nekünk hátra. Elég volt abból, hogy áldozat legyek. Nem akarok tovább áldozata lenni mások döntéseinek. Szeretném a kezembe venni Földünk sorsát. Ijesztően hangzik, ugye? Nekem is az mindennap. De a tenni akarásom erősebb. Hiszem, mert hinnem kell benne, hogy a fiaimnak és a Ti gyerekiteknek egy olyan bolygót tudok odaadni, amivel összhangban tudnak élni. Ha már az előttünk lévőknek nem sikerült. Ehhez, azonban nekem kell tennem nap, mint nap. Ma is. Nem lehet tovább tolni!

Ma van a Föld Napja, amit 52.alkalommal ünnepelnek világszerte. Ünnepelnek, érted? Azt hiszem 52 évvel ezelőtt már tudták, hogy el kell kezdeni ünnepelni ezt a csodát, ami (még) maradt, mert hamarosan sorsára marad. Ugyanis a Földünk egy olyan varázslatos ökoszisztéma, ami mindent túlél. Nem a Földünket kell megmenteni. A környezetvédelem szót se szeretem kifejezetten. Ki vagyok én a 164 centimmel, hogy egy egész környezetet megvédjek. Az a nagy helyzet, hogy a Földünk és a környezet sem szorul ránk. Ő túl fog élni minket – ahogy túl élte a dinoszauruszokat, a jégkorszakot, a kontinensmozgásokat, meteor becsapódásokat és még mennyi mindent amiről lehet nem is tudunk.

Mi szorulunk rá. Kell nekünk, jobban mint bármi más. Kell az éltető vize, a levegő, a növények amik oxigénnel látnak el és táplálékul szolgálnak. Nélküle nem vagyunk, mi emberek. Nélküle nincs ÉLET.

Ezért kell tenni. Vagy legalább tenni akarni. MINDENKINEK. Neked, nekem. Nekünk. Ugyanis ebben (is), mint minden másban együtt vagyunk benne. Fel kell(ene) végre ismerni, hogy a klímacsúcsokon nem egymásnak kell ígérgetni a károsanyag kibocsátás csökkentéseket és ujjal mutogatni mindig a másikra, hogy neki többet kellene. Itt MINDENKI egy hajóban evez – egészen pontosan lassan mind hajóba kell szálljunk és akkor nem fog számítani ki mennyit tett zsebre vagy ki mit nem teljesített. Ha a „nagyoknak” nem megy az összefogás, megegyezés és egymás segítése, akkor nekünk kell tenni egy fenntarthatóbb jövőért. Mutassuk meg mi, hogyan kell egymásért és a Földünkért tenni nap, mint nap.

Nem kell máról holnapra mindent megváltoztatni – nem is lehet. A hangsúly a kis lépésekben van és azon, hogy egymást segítve fejlődjünk, tanuljunk.