Emlékszem, amikor először hallottam arról, hogy bizonyos kutyatrénerek nyers hússal etetik a kutyájukat, azt gondoltam, hogy ez minimum túlkapás, ha nem szélsőség. Meg voltam róla győződve, hogy ez csak a legelvetemültebb kutya-őrültek úri passziója, földi halandók ilyet nem csinálnak. Nem is foglalkoztam vele, továbbra is megfőztem a rizst, a húst és a répát a kutyáimnak minden nap, és biztos voltam benne, hogy ezzel a legjobbat teszem nekik. Nem adok nekik semmi mesterségeset, nem veszélyeztetem az egészségüket kétes megítélésű tápokkal, úgyhogy ennél gondoskodóbb nem is lehetek.

Az egyik kutyámnak viszont folyamatosan egészségügyi problémái voltak, ezek jellegét inkább nem részletezem, de a lényeg az, hogy egyre több helyen futottam bele abba a gondolatba, hogy csontot kéne ennie, az megoldás lehet a bajaira. Na de a csontról azelőtt azt tudtam, hogy tilos, főleg, ha üreges, úgyhogy lelkesen tovább mélyedtem a témában, és egyre több helyen arra bukkantam, hogy a csont úgy a tuti, ha nyers. Így ugyanis nem fő ki belőle a kollagén, és rugalmas marad annyira, hogy a kutya meg tudja rágni. Miközben beleástam magam a témába, arra jutottam, hogy ez nem hülyeség. Beláttam, hogy a rizs- és húsfőzés valószínűleg a legtermészetellenesebb etetési módszer, ami csak létezhet, hiszen nincs olyan állat, aki hőkezelt élelmet igényelne.

Azzal kapcsolatban most is vannak fenntartásaim, hogy a nyersetetés elve azon alapul, hogy a kutya ragadozó, és bárhogy néz is ki kívülről, egy farkas lakozik benne. Nekem mopszaim vannak, és bárhogy is keresem bennük a farkast, nemigen találom. Itt jegyzem meg viszont, hogy amikor életemben először nyers húst adtam nekik, és biztos voltam benne, hogy nem fogják megenni, ők viszont úgy nyelték, mint kacsa a nokedlit, akkor azért egy pillanatra megláttam bennük a (vad)állatot. De csak egy pillanatra.

Ahogy elmélyedtem a témában, természetesen találkoztam szélsőségekkel is. Az általános nézet szerint aki nyersen eteti a kutyáját, az nem normális, és mint minden ilyen „nem normális” csoportban, itt is bőven akadnak olyanok, akik nem könnyítik meg egy-egy ilyen módszer általános elfogadottságát. Vannak például olyanok, akik versenyt csinálnak abból, hogy kinek mennyire szálkás a kutyája, ami sok esetben másnéven soványságot jelent. Akadnak olyanok is, akik a koplalónapok számával szeretnek licitálni egymásra, mások a tökéletesen összeállított ételek fotóival szeretnének kitűnni.

Mert Facebook csoportok persze akadnak bőven, és mint minden ilyenben, ott vannak a megmondó emberek is. És persze azok is, akik ebből szeretnének megélni. Vannak olyan boltok, amelyek kimondottan a nyersetetés híveit célozzák meg, ami persze jó dolog, mert egy általános állateledel boltban nem feltétlen kapható fagyasztott kenguru vagy rénszarvas nyesedék. Ezeken a helyeken viszont van, és aki belelendül, szép kis vagyonokat tud otthagyni.

Egyes vélekedések szerint ugyanis a nyersetetés mellé mindenképpen ajánlott táplálékkiegészítőket is adni, például spirulinát vagy zöldkagylóport, de ott van a lazacolaj is, amitől gyönyörű lesz a kutyák szőre. Ha nincs észnél az ember, ezekre az „apróságokra” jó sok pénzt el lehet költeni, de nyilván mindenki kitapasztalja egy idő után, hogy mivel tud a legjobban működni a kutyája.

Én személy szerint a piacról oldok meg mindent, kivéve a jutalomfalatokat, azokat én is egy ilyen boltból szerzem be. Sokszor megkapom, hogy „lennék nálad kutya”, meg hogy „fene a jó dolgukat”, de aki szeretett már kutyát, az pontosan tudja, hogy a kutya családtag, és egy családtagnak a legjobbat szeretnénk adni. Vannak fárasztó helyzetek, az nem vitás. Nagyon sokan megkérdezik, amikor elmondom, hogy nyers koszton vannak a kutyáim, hogy „de a húst megfőzöd nekik, ugye?”, és sokan figyelmeztetnek arra is, hogy a nyers hús életveszélyes, de több, mint két év nyersetetés után csak azt tudom elmondani, hogy a kutyáim egészségesek, szépek és bombasztikus az alakjuk. A többi részletkérdés.

Lami Juli a nyersetetés tudományos oldalát is bemutatja a júliusi-augusztusi Éva 58. oldalán.