„Kik ezeket majd olvassák, a bennök elmondott mulatságos esetek révén egyfelől gyönyörűséget, másfelől hasznos okulást meríthetnek; mivelhogy megismerhetik, mit kell keresniök, s egyúttal, hogy mit kell követniök: ilyesmi pedig, hiszem, nem eshetik anélkül, hogy el ne illanjon a búbánat.” E sorokat Giovanni Boccaccio írta novellagyűjteménye előszavába 1348 körül. Lényegében ezzel a gondolattal indult útjára az egész európai prózairodalom, amely kis túlzással egy járványnak köszönhette a születését. Boccaccio Dekameron-ja a pestis elől karanténba húzódó fiatalok történeteit tárja az olvasó elé. S akár léteztek az egymást pikáns történetekkel szórakoztató ifjú hölgyek és urak, akár az író fantáziájában születtek meg, az irodalom lényege máig sem változott: célja a hasznos okulás és a gyönyörűség.

A kényszerű karantén ma bőven kíván alkalmat, hogy elmerüljünk azokban az olvasmányokban, amelyekre eddig nem volt elegendő időnk. Nálam például külön polcon várakoznak azon a kötetek, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a kiadói vagy szerzői munkámhoz, pusztán csak el akarom olvasni őket a saját örömömre. Van, amelyik már több, mint egy éve várakozik. Persze nekem sem csak olvasásra megy el az időm. A könyvszakmában dolgozó emberként rengeteg munkám van, hiszen a munkatársaimmal igyekszünk kitalálni, hogy a könyvek hogyan jussanak el a járvány idején is az olvasókhoz. Íróként azonban gyakorlatom van a távmunkában is. Ilyenkor szigorú főnöke vagyok magamnak. Tudom, hogy ugyanúgy be kell osztani az otthoni munkát is, mintha egy munkahelyen lennénk, és ez a helyzet az olvasmányokkal is. A naptáramba előre felírom hánytól hányig dolgozom, nehogy ellazsáljam a dolgot, és azt is tudom, mikor jön el az önfeledt olvasás ideje. (A rám leselkedő legnagyobb veszély ilyenkor, hogy meghízom, mert hajlamos vagyok nassolni valókkal jutalmazni magam az elvégzett feladatokért.)

Jó játék, ha családon, baráti körön belül ajánlunk egymásnak olvasmányokat a korona idején! Első gondolatom az volt, hogy lányaim kezébe adjam Márquez Szerelem kolera idején című regényét, de csak hűlt helyét találtam a polcon: eszükbe jutott maguktól is. Luca lányom Marjane Satrapi Persepolis című képregényét ajánlotta nekem, amely az iráni iszlám forradalom idején játszódik, és egy nyugatias értékeket valló család elszigetelődésének történetét meséli el. Ez lesz a következő, mielőtt azonban kezembe venném, befejezem Bereményi Géza könyvét, a Magyar Copperfield című életrajzi regényét, amelyet még a járvány kitörése előtt kezdtem olvasni. Mindenkinek szívből ajánlom ezt a nagyon őszinte visszatekintést, aki szereti a szerző prózáit és verseit! Én a szintén karanténba szorul anyámnak fogom eljuttatni.

Az éjjeliszekrényemen van Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötete is: megrázó, egyszersmind erőt adó könyv betegségről, gyógyulásról, apaságról. Ennek több olvasója is lesz a családban, biztos vagyok benne. Barátnőm – aki saját lakásába zárva él, de egyelőre találkozhatunk – a dél-koreai származású német filozófus, Byung-Chul Han magyarul tavaly megjelent sikerkönyvét, A kiégés társadalmá-t olvassa. Arról szól, hogyan tesszük magunkat a mókuskerékben önmagung hajcsáraivá egészen a teljes kiégésig. Valamiért nekem ajánlja, úgyhogy sor kerül erre is. Vannak a családban, akik kisgyerekkel vannak otthon. Nekik Tóth Krisztina Malac és Liba című kétrészes mesekönyvét ajánlottam. A kötet szövegei a felnőtteknek is viccesek, Hajba László illusztrációiban pedig rengeteg rejtett képi poén van. A versbetétekből ráadásul dalokat készített Kárász Eszter.

A fentiek mellett is annyi könyv összegyűlt az elmúlt években, hogy szerintem a járvány sem lesz elég, hogy behozzam a lemaradást. Szerencsés vagyok, mert már kéziratban olvashattam Nádasdy Ádám Milyen nyelv a magyar? című ismeretterjesztő kötetét anyanyelvünk őstörténetéről. A szórakoztató stílusban megírt, ám maradéktalanul tudományos könyv számos újra és újra felbukkanó legendát cáfol, és ismert tényeket helyez új összefüggésbe. A koronavírus miatt kivételesen előbb jelent meg e-könyv formátumban, mint nyomtatásban. Otthon tanuló középiskolásoknak is ajánlom, nekem van belőle kettő is. A hízás veszélyét pedig gasztronómiai könyvek olvasásával igyekszem virtuálissá tenni. Gyakorlott fejben evő vagyok. A napokban jelenik meg Losonczi Zsuzsa Házi sütemények című könyve, ami pontosan azt ígéri, amit a címében rejt: tradicionális, otthon is elkészíthető édességeket. Ha megszereztem, ígérem, hogy a járvány végéig minden nap egy új recept elolvasásával pótolom a valódi cukorbevitelt. Na jó, talán egyet-kettőt tényleg megcsinálok belőle, de szigorúan csak a gyerekeim kedvéért. Legfeljebb megkóstolok párat.

Bár az olvasás végtelen programot ígér, elhatároztam, hogy megvalósítom régóta dédelgetett tervem, és alapszinten megtanulok olaszul. Kétszeresen is megérett erre a helyzet: karanténba rekedve fontos, hogy valamilyen szellemi feladattal lefoglaljuk magunkat a napi rutin mellett. Emellett a szívem szakad meg az olaszokért, és bár segíteni nem tudok, legalább gondolhatok arra, hogy milyen jó lenne egy év múlva olaszul rendelni a grappát egy árnyékos piazzán. Már meg is találtam a tanáromat, aki online órákat fog adni nekem: ő éppen a munkáját veszítette el a járvány miatt, úgyhogy sorszerűen találtunk egymásra.

Követem a járvánnyal kapcsolatos híreket és tudom, hogy ma az életmentés a legfontosabb feladat. De a „szociális távolságtartás”, amit minden járványügyi szakember joggal szorgalmaz, kizárólag a fizikai távolságra kell, hogy vonatkozzon. Kedves olvasó, néha tedd le a könyvet te is! Ha eddig csak két-három naponta beszéltél az édesanyáddal, most hívd fel mindennap! Telefonálj rá a rég nem látott rokonra és barátra is, mert a szeparációt így sokkal könnyebb elviselni. Keress közösen játszható online játékokat! A közösségi média nem csak a pánikot tudja vírusként terjeszteni, hanem valóban szorosabbá teheti az emberek közti kapcsolatokat. Ilyen például az a kezdeményezés, hogy színészek olvasnak fel kötelező olvasmányokat az otthon tanuló gyerekeknek. Ők éppen elveszítették a munkájukat, de mégis fontosnak tartják, hogy segítsenek.

Jó lenne, ha a hasonló online kezdeményezések, és azok a segítő közösségek, amelyek most a világhálón alakultak, megmaradnának a járvány után is. Hiszen a betegség legyőzése mellett a legfőbb cél az kell legyen, hogy megőrizzük az emberségünket. Ez lenne ugyanis a civilizációnk alapja. Az olvasás éppen azért kell, hogy ne betegedjen meg a kultúra is, mert anélkül hiába éljük túl. Hogy is mondta Boccaccio? Olvassunk, és elillan a búbánat.