Tábor-kisokos – 6 alapkérdés, hogy biztosan jól érezze magát a gyerek

Borítókép: Tábor-kisokos – 6 alapkérdés, hogy biztosan jól érezze magát a gyerek Forrás: Stephanie Rausser / Gallery Stock / Éva magazin
Hogyan lehet elosztani 4 hét szabadságot per szülő 10–12 hét vakációra per gyerek adott összegből, beleszámolva a táborozást, illetve a közösen eltöltött nyaralást úgy, hogy szemünk fénye biztonságban, tartalmasan tölthesse a vakációját? A variációs matek minden szülő kedvenc elfoglaltsága késő tavasszal és nyár elején. (Egyszülős és patchwork családoknak haladó szintet kell megugrani.)

Ez a cikk az Éva magazin egy korábbi lapszámában jelent meg.

Itt álljunk meg egy szóra: nem kell kétségbeesned, ha a szabadságokkal és a gyermekfelügyeleti erőforrásokkal nem tudsz úgy zsonglőrködni, hogy a teljes vakációt lefedjék. Az önkormányzatok a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 41. §-ában foglaltak alapján kötelesek megoldani az arra rászoruló gyermekek napközbeni felügyeletét a nyári szünet ideje alatt. Ez persze nem jelenti azt, hogy automatikusan vakációs programot kell szervezniük a szünidőre minden helyi tanulónak, hanem mérlegelniük kell az egyedi, személyre szóló gondoskodás szükségességét, és ennek megfelelően intézkedni az ellátásról. A tanév vége felé legegyszerűbben az iskolában lehet erről érdeklődni: az önkormányzati „napközis tábor” egyébként többnyire valamelyik helyi iskolában vagy művelődési házban, elérhető közelségben valósul meg.

Táborozni jó! Persze csak különböző kedvező együttállások megléte esetén, úgymint: táborképes gyerek, felkészült szülő, jó táborválasztás, megfelelő szolgáltató. Ha minden klappol, a táborozásnak csupa pozitív hozadéka lesz: javítja a gyerkőc együttműködési és problémamegoldó képességét, fejleszti az önállóságát, kommunikációját, és nagy adag önbizalmat ad neki.

Még több cikk táborozásról, vakációról: válogass bátran az alábbi linkek között! :)