Ha ez megtörtént veled, akkor pont ugyanúgy jártál, mint Maryanne Wolf, a Kaliforniai Egyetem idegkutatója, aki irodalomrajongóként figyelt meg saját magán hasonlót. Több próbálkozás után végül kedvenc könyvét vette elő, Hermann Hesse Az üveggyöngyjáték című regényét. Pár oldal után már azon tűnődött, hogyan kaphatott irodalmi Nobel-díjat egy ennyire unalmas könyv. A jelenség szöget ütött a fejébe, és megpróbált utánajárni az okoknak.

Wolf tudta, hogy az olvasás a legösszetettebb agyi tevékenységek közé tartozik, és arra gyanakodott, hogy ha valakit, aki korábban falta a könyveket, már nem köt le az olvasás, akkor feltehetően valamilyen erős neurológiai hatás érte. Az olvasás nem túl régi képességünk. A beszéd elsajátításához szükséges idegpályákkal legalább százezer éve rendelkezünk, már a génjeinkben van. Egy csecsemő akár magától is megtanul beszélni, ha beszélgető felnőtteket hall. Olvasni viszont mindössze öt-hat ezer éve kezdtünk el, az agyunkban még nincs olyan „kapcsolási kör”, amely automatikusan végrehajtaná a feladatot. Ezért olvasás közben a kognitív, vizuális és nyelvi észlelésért felelős agyterületeink egyszerre működnek – minden szövegnél más és más módon.

Ez azonban csak a koncentrált vagy mélyolvasás esetében van így, ami Maryanne Wolf szerint az évezredek alatt hozzájárult a legfontosabbnak tartott értelmi és érzelmi képességeink fejlődéséhez. Felületes lapozgatás során azonban nem tudunk elmerülni a történetben, így agyunkat sem stimulálja semmi. De akkor miért kezdtük el mégis unni az elmélyült olvasást?

Mindenki gondoljon a saját napjára! Hány szöveges üzenetet, e-mailt, sms-t olvastunk ma? Hányszor kerestünk valamilyen fontos információt a neten? Hányszor pillantottunk rá kedvenc portálunkra vagy a közösségimédia-oldalunkra? A napunk egyre nagyobb részét töltjük olvasással. Sokkal több írásos információ szakad ránk egyetlenegy nap alatt, mint egy Shakespeare korában élt embernek egész életében. Éppen ezért védekezünk is az információs áradat ellen. Mivel nincs időnk alaposan feldolgozni ennyi mindent, csak a legfontosabb információt keressük. Olvasáskutatók szerint általánossá vált a skimming, vagyis az átfutó olvasás gyakorlata. Ilyenkor az ember egyes kulcsszavakra vadászva csak átszalad a szövegen, és ezekből próbál összerakni valamit. Hasznos technika ez a gyors információszerzéshez, csakhogy ez a befogadási mód nem teszi lehetővé a komplex információk vagy egy összetettebb cselekmény megértését. Ha csak így olvasunk, szép lassan elveszítjük a mélyolvasás képességét. Az irodalmi szöveg tempóját már nem tudjuk követni, átugorjuk a leíró részeket, unalmasnak találjuk a könyvet, amiért fiatal korunkban rajongtunk.