Nyári kertápolási tippek

Borítókép: Nyári kertápolási tippek
Az ilyenkor jellemző száraz, vagy éppen viharokkal tarkított szélsőséges időjárás könnyen tönkreteheti a kertet, így különös figyelmet kell fordítanunk ebben az időszakban a gondozására, mert szinte minden nyári hónapban más és más kertápolási feladatok merülnek fel. Cikkünkben hasznos tanácsokat adunk, hogyan tudja megtartani kertje szépségét késő őszig, illetve Besenyei Péter műrepülő pilóta is megosztja kertgondozási praktikáit.

Hogyan tartsuk karban a gyepet?

Nyáron, a pihenés alkalmával hajlamosak vagyunk elfeledkezni a gyepünkről, pedig ez a legnagyobb hiba amit elkövethetünk, hiszen elég néhány csapadékmentes, forró nap és a fű teljesen tönkremehet. A legfontosabb, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk ilyenkor a locsolásra. „A meleg, nyári időszakban a locsolást és a kertimunkák nagy részét korán reggel végzem, mert szeretem aktívan kezdeni a napot és egyébként sem szoktam sokáig lustálkodni. A gyepnek is jobb, ha nem a legforróbb, napsütéses órákban locsoljuk, hiszen úgy könnyen kiégethetjük a pázsitot.” – mesélte Besenyei Péter világ- és Európa-bajnok műrepülő pilóta, akinek egyik legkedvesebb időtöltése a kertészkedés. A forróbb napokon érdemes minden nap öntözni a pázsitot, de ha erre nincs lehetőségünk, akkor is igyekezzünk legalább 4-5 alkalommal locsolni egy héten. Az alapos áztatásnak és az éltető napsugaraknak köszönhetően ilyenkor a fű is gyorsabban nő, ezért a fűnyírást sem szabad elhanyagolni, mert könnyen burjánzásnak indulhat a kert. „A nagy melegben kéthetente, vagy akár hetente is lenyírhatjuk a füvet, ha mellette alaposan öntözzük. Ha a fű magassága egy hosszabb távollét, vagy utazás miatt megugrik jobb, ha nem egy vágással nyírjuk megfelelő méretűre, hanem betartva az egyharmad szabályt, inkább több alkalom alatt tesszük rendbe a gyepünket.” – tanácsolta a STIHL szakértője, aki hozzátette, hogy a tervezett fűnyírás előtt 24 órával hanyagoljuk a locsolást. A könnyed és gyors munkavégzés érdekében érdemes akkumulátoros fűnyírót használni, ami szabad mozgást enged a kertben és csendes munkavégzést biztosít, így a nap bármely szakában el tudjunk végezni a kertimunkát anélkül, hogy megzavarnánk a családot, vagy a szomszédokat a pihenésben.

Cserjék és növények metszése

Ebben az időszakban nem csak a fű indul hirtelen gyors növekedésnek, hanem a cserjék és a sövények is. Nem szabad elfelejteni ezek megmetszését sem, hiszen így azt "hihetik" a növények, hogy vége a szezonnak és nem borulnak virágba, nem növesztenek új hajtásokat, vagy csak nagyon keveset. Ezzel szemben, ha visszavágjuk az ágakat, felpezsdül a növényünk és azon "dolgozik" majd, hogy minél több új levelet és ágat hozzon. –ismertette a STIHL szakértője. „A párom, Tünde kedvenc virága a rózsa, így ebből is van néhány bokrunk a kertben, amit általában én szoktam metszeni. Egy könnyű, és rendkívül halk akkumulátoros sövénynyírót használok a bokrok alakítására, mert ezzel sokkal egyszerűbben, gyorsabban és kényelmesebben tudom elvégezni a munkát, ráadásul a STIHL sövénynyírói nagyon könnyűek és strapabíróak is” –folytatta Péter, aki hozzátette, hogy minden percét élvezi a kertben töltött időnek.

Gyümölcsök és zöldségek

A zöldséges kertek rengeteg munkával járnak, de ilyenkor látni leginkább, hogy megéri a sok fáradozás és gondoskodás, mert a növények finom termések áradatával hálálják meg a munkánkat. Az állandó gyomlálás mellet, a legtöbb helybe vetett növényt is ilyenkor kell ritkítani. Ilyen például a sárgarépa, a petrezselyem, a paszternák, a nyári saláta, a kapor, és a cékla. „Július végén a gyümölcsfák koronáját is igazítsuk meg, hogy több fényhez jusson a növény. A gyümölcsöket folyamatosan szüretelhetjük, amiket befőzéssel, vagy fagyasztással tartósíthatunk.” – tanácsolta a STIHL szakembere. „Az én kedvencem, amit ilyenkor kezdünk szüretelni a kajszi barack. Isteni lekvárt szoktunk belőle készíteni, amit legjobban egy finom palacsintába töltve szeretek elfogyasztani. – ecsetelte mosolyogva a műrepülő pilóta, aki hozzátette, hogy egyik legkedvesebb kertápolási eszköze az akkumulátoros magassági ágnyeső, amely segítségével erőfeszítés nélkül tudja rendben tartani a gyümölcsfákat.