Gyerekkoromban, amikor nem ment valami, és hisztiztem, hogy nem tudom, meg úgysem sikerül, (ilyesmi), apám mindig azt mondta, hogy mindegy mit csinálok, akár verjem szét kalapáccsal, ami nem megy, csak csináljak valamit.

Erre fel, amikor nagyanyáméknál elromlott a vekker, a hatéves kicsi én végtelen magabiztosságával azt gondolta, meg lehet ezt még csinálni, kell hozzá egy csavarhúzó, meg egy nagyító, mindenki tudja.

Fogtam hát a csavarhúzót (sehogy sem fért a szemgödrömbe a nyeles nagyító, hát hagytam, fiatal vagyok, jó a szemem), és pikk-pakk lent is volt a hátulja, bent pedig a világ összes fogaskereke mögé elbújtak hirtelen a manók, amik működtetnek egy órát, egyet sem láttam.

Csavartam egyet itt, beleturkáltam egyet oda, kirángattam a rugót, ami nem is olyan alakú volt, mint egy igazinak kellene lennie, megszerelődni mégsem akart a dolog, viszont egyre több feleslegesnek tűnő fogaskerék volt az asztalon.

Nem volt mit tennem, megnyugtattam magam róla, hogy a manók mind kiköltöztek már az öreg vekkerből (tehát javíthatatlan), és hogy ne maradjak dolgom végezetlen, elővettem a kalapácsot…

Ahogy emlékszem, megszámlálhatatlanul sok, csillogó fogaskerék van egy órában.

Szép történet lenne, ha azzal fejezhetném be, hogy …és azóta van mindig nálam egy kalapács, de nem vagyok Thor, meg hülyén nézne ki, ahogy nyáron a zsebre vágott kalapács lehúzná a rövidgatyámat a zokniszandálig.

Órát azóta sem szedtem szét, bár az évi két óraátállításkor kirakom az óra mellé az asztalra a kalapácsot, időnként közel vagyok, hogy kedvet kapjak rá.

Nehezen viselem.

Apropó. Érdekes emberkísérlet lesz az átállítás azzal, hogy a koronavírus-járvány miatt javarészt otthon maradunk. Nagyjából nem kell (annyira) korán kelni, elérni a buszt, villamost, összelogisztikázni a napot (csak a házi marad a szülőkre, délelőtt matek, este szilva). Talán annyira nem vagyunk időhöz kötve, mint eddig, mint egyébként.

Talán nem fog annyira fájni az egész óraátállítósdi része.

Azért biztos, ami biztos, a kalapácsot kint hagyom az asztalon.

És te hogy bírod a karantént? Hét ember mesélt nekünk a világ különböző pontjairól: