Helló turiszt, avagy 5 rendhagyó eset, ami kizökkentett utazásaim során

nyaralás,utazás,bakik,váratlan esetek Forrás: Getty Images
A nyaralások nem mindig úgy alakulnak, ahogy elterveztük. Sőt, majdnem mindig máshogy. Öt mindennapos, a megszokott keretek közül mégis kibillentő történet következik – mind az öt velem esett meg.

A belsőnkben felhalmozódott virtuális mocsok jó része egy utazással kitakarítható. Persze van némi túlzás ebben a tetszetős elméletben, mégis azt hiszem, a lélek karbantartásához elengedhetetlen néha áttenni magunkat az országhatáron túlra. Teszteljük és tágítsuk utazási komfortzónánkat, már csak azért is, hogy olyan dolgok történjenek, amikért élni érdemes: jók, kellemetlenek, vérpezsdítők, torokszorítók, aprócskák és monumentálisak. Bármi, tulajdonképpen, csak velünk.

Most elmesélek öt furcsa történetet, ami velem esett meg utazásaim során – a legkevésbé sem számítottam rájuk: