Neten rendelte, azzal esett teherbe

Borítókép: Neten rendelte, azzal esett teherbe Forrás: Getty Images
Spermát egy applikáción keresztül, megtermékenyítő készletet pedig az eBayről rendelt; így végzett magán házi, „barkács” inszeminációt egy brit nő. Bár a meghökkentő sztori boldog véget ért, ez nem az a DIY „praktika”, amit nyugodt szívvel tudnánk bárkinek is ajánlani.

Egy kis csoda, egy igazi online baba – dicsekedett el másodszülöttjével egy 33 éves anyuka a közösségi médiában. A brit nő - aki nagyon szeretett volna egy testvért a korábbi kapcsolatából született, ötéves kisfia mellé - mint fogalmazott, teljesen el volt keseredve a mesterséges megtermékenyítési eljárások „horribilis” ára láttán. Ezért inkább úgy döntött, maga veszi kézbe a dolgokat.

„Én ezt nem engedhetem meg magamnak. Ekkor botlottam bele a neten abba az applikációba, amin keresztül megtaláltam a számomra megfelelő donort. Ha nem bukkanok erre a lehetőségre, akkor Eden, a kislányom most nem lehetne itt – idézi a Mirror című lap Stephenie-t. Úgy tudja, akinek a spermáját végül felhasználta, egy családcentrikus férfi, és nincs súlyos egészségügyi problémája.

Több hetes üzenetváltás után maga hozta el a spermáját. Végtelenül helyes, kedves és barátságos volt. Megittunk egy csésze teát, miközben az időjárásról csevegtünk

A fiatal nő az egész inszeminációs eljárást otthonában, saját maga végezte, egy, az eBay-en rendelt megtermékenyítő készlet segítségével, aminek használatához előtte YouTube videókat nézett. A házi, „barkács-akció” szerencsére jól sült el, mert hamarosan megfogant a kislánya, aki egészségesen látta meg a napvilágot.

Galériánkban olyan hírességekről olvashatsz, akiknek béranya hordta ki a gyermekét