23 éves virtuóz lép fel a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó koncertjén

Borítókép: 23 éves virtuóz lép fel a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó koncertjén
Bartók Béla I. zongoraversenyét fogja előadni

A mű melyet egykoron a szerző maga, Bartók Béla mutatott be, most pedig egy 23 éves zseni, Ránki Fülöp adja elő: Bartók Béla I. zongoraversenye. A Nemzeti Filharmonikusok nyitókoncertje igazi csemege a 20. századi magyar zene rajongóinak. A vad temperamentumú Bartók darab mellett Dohnányi II. szimfóniája és Ligeti György Román concertója is felcsendül majd. Ezzel a koncerttel indítja új évadát a Nemzeti Filharmonikusok. Még több koncerttel, és a műfaji határok még tágabb értelmezése mellett állították össze a repertoárt.

időpont:

2018. szeptember 25. 19.30 / MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Budapest

„Minden korábbinál színesebb kínálatot állítottunk össze a Nemzeti Filharmonikusok idei évadára. Ez 9 bérletet jelent összesen. Ebben vannak hagyományos, jól bejáratott bérletek, és vannak olyanok is, ami nekünk is kísérletezés, új terep.” – árulta el a Nemzeti Filharmonikusok új évada kapcsán Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok megbízott főigazgatója – „Zenei igazgatónk Hamar Zsolt szándéka szerint a komolyzenén belül mindenhol és minden műfajban jelen kell legyünk. Éppen ezért érdekes és új kezdeményezés a Várkert Bazárban induló Gin-Tonic sorozatunk, ahol a kortárs zene és a jazz fog párhuzamosan megjelenni. Újdonság továbbá, hogy a Nemzeti Énnekkarnak is lett egy saját bérlete, a Pászti bérlet. Az ő koncertjeiket az Olasz Kultúrintézet fogadta be, mint helyszín. Haydn bérletünk a Tükörtermi esték elnevezést kapta és egy autentikus helyszínen, a Festetics Palotában kerül majd minden koncert megrendezésre. A Művészetek Palotája két hagyományos bérletes sorozatnak ad majd otthont, ennek első koncertje lesz a szeptember 25-i évadnyitó. Érdekes évad elé nézünk.”

Az évadnyitó koncerten szereplő Bartók mű megszólaltatásra csak azok képesek, akik nemcsak manuálisan, de vad temperamentummal tudják legyőzni a Bartók szerint is nagyon nehéz szólamot. Ilyen kvalitású művész az 1995-ös születésű, 23 éves Ránki Fülöp, aki már 18 éves kora óta játssza Bartók I. zongoraversenyét.

Bartók Béla I. zongoraversenyének ősbemutatóját 1927. július 1-jén tartották. A szólót akkor is és a budapesti bemutatón is Bartók játszotta. Ebben a műben a zenekar és a zongora teljesen egyenrangú: szinte szünet nélkül, kéz a kézben vállalják a játékot, és osztoznak a motívumokon, átveszik egymás kezdeményezéseit.

A 23 éves Ránki Fülöp méltó utódja lehet a mű előadását illetően Bartóknak. Már három-négy évesen nagy érdeklődést mutatott a zongorázás iránt, és magától kezdett hallás után játszani. 10 éves és 12 éves korában egy-egy országos zeneiskolai zongoraversenyen korcsoportjában a legmagasabb pontszámmal kapott kiemelt nívó-, illetve I. díjat. Idén diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, zongoratanárai Jandó Jenő és Lantos István voltak. A többszörösen kitűntetett zongorista az ország legfontosabb koncerttermeiben adott már koncerteket, 2017-ben Junior Prima-díjjal tűntették ki.

Kocsis Zoltán Fülöppel való közös szereplésük kapcsán ezt nyilatkozta róla: „Fülöp a zeneirodalom legnehezebb, legigényesebb, technikailag a legnagyobb követelményeket támasztó darabjait játssza… talán Fülöpöt a legkönnyebb kísérni az összes eddigi szólistáim között”.

A különleges koncertre, a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó előadására szeptember 25-én a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben kerül sor. Jegyek még kaphatók.

http://www.filharmonikusok.hu/koncertek/xx-szazadi-magyar-zene-2/

Ligeti Concert Românesc Bartók I. zongoraverseny Dohnányi II. szimfónia

Vezényel: Hamar Zsolt karmester

Közreműködik: Ránki Fülöp zongora és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar