Másfél évtized után elengedtem az örökbefogadást, és most boldog vagyok

Másfél évtized után elengedtem az örökbefogadást, és most boldog vagyok
Forrás: unsplash/Adam Niescioruk

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

N

Nem esett teherbe, de kétségbe sem. Járta az egészségügy rondabugyrait, a kórházakat, a borsos árú magánrendeléseket, a meddőségi klinikákat. Végül az örökbefogadás mellett döntött. Üdvtörténet nincs, mégsem vág eret magán emiatt. Ági kálváriája és felszabadulása.

Mindig azt gondoltam, hogy gyerek, az kell, mert egy család attól család, hogy minimum három főből áll. Teherbe viszont nem estem, akárhogy próbálkoztunk is. Jött, aminek jönnie kellett: tanácskérés a barátnőktől, nőgyógyász-enumeráció, megannyi vizsgálat, az a bizonyos Káli, ésatöbbi. A legtöbb helyen a lombikot ajánlották, igaz, nem kecsegtettek többel csenevész huszonöt százaléknál. Volt, ahol bevallották, hogy nem tudnak nekünk segíteni, ezért pénzt sem fogadnak el (ezúton is köszönöm nekik). Az egyik orvos pedig kerekperec a szemünkbe mondta: felejtsük el a terhességet, mert semmi esélyünk rá. Irány az örökbefogadás.

Bár nagyon rosszul esett, hogy a doktornő faarccal, mindenféle felvezető nélkül vitte be a gyomrost, még aznap megbeszéltük a férjemmel, hogy talán tényleg ez a mi utunk. És ráléptünk.

Ilyenkor kötelező mindenféle papírt beadni. Igazoltuk a Hatóságnak, hogy egészségesek vagyunk, hogy a jövedelmünk megfelelő. Kifizettük és elvégeztük a tanfolyamot (amit azóta eltöröltek), átgondoltuk és kitöltöttük a kategóriákat. Elmentünk beszélgetni egy pszichológussal, kitárulkoztunk neki, ahogy anyánknak se, elmeséltük az életutunkat, a hobbijainkat, elemeztük a kapcsolatunkat, analizáltuk a saját személyiségünket. Többet megtanultam a lélektan rejtelmeiről ezalatt az izzasztó négy óra alatt, mint egész addigi életemben.

Állítólag akkor követtünk el két öntudatlan szarvashibát, amikor a kategóriákat ikszelgettük. Például megjelöltük, hogy mi egészséges gyereket szeretnénk, mert túl kevésnek éreztük magunkat egy Down-kóros kisbabához. De nekünk senki se mondta el, hogy a lúdtalp is ide tartozik. A második gikszer az életkornál csúszott be: ikszeltünk egy olyan kategóriát, ami – mint utólag megtudtuk – nem is létezik. A mai napig nem tudom, hogy adminisztrációs hibáról volt-e szó, vagy egy pillanatra átcsúszdásztunk Twin Peaks-be.

Mikor a procedúra véget ért, szervezési és admisztrátori tehetségünkkel elégedetten vonultunk vissza a privátszférába. Elkezdődött az új időszámítás, a telefonhívásra várakozás évei. Három telt el belőlük. Valószínűleg közben is követtem el hibákat. Nem vagyok nyomulós fajta, az az igazság, hogy nem hívogattam izgatottan a családgondozót: folyt az élet a szokásos medrében, az üdvös hívás gondolata búvópatakként csordogált mellette. Ahogy addig is: a férjemmel dolgoztunk, utazgattunk, vásároltunk, baráti vacsorákat adtunk. Néha, amikor megláttam egy kiságyat az Ikeában, felkiáltottam: ez szuper lesz a babának! Ha valaki terhes lett a környezetemben, azt gondoltam: de jó neki – és nem irigykedtem. Ha messzi utazást terveztünk, kétszer meggondoltuk, kockáztatjuk-e. De a mindennapjainkat nem uralta vagy árnyékolta be a várakozás. Azt hiszem, bíztam benne, hogy sikerülni fog. Miért is ne? Tizenöt éve együtt vagyunk, van egy tehermentes lakásunk, van munkánk, szeretjük egymást. Teli az életünk csodákkal, csak a kisszobánk üres.

Lejárt az első három év. A telefonunk nem csörrent meg. Egyszer sem.

Ennyi idő után egy évre meg kell újítani az örökbefogadási szándékot. Láttam a nyugtalanságot a férjem szemében. Féltett engem, minket. Azt mondtam neki, ne aggódj. Én gyerek nélkül is szeretlek. Teljesen mindegy, hogy mit mondanak majd. Ha nem hosszabbítják meg, holnap ugyanolyan boldogan kelek fel, mint ma.

Meghosszabbították. De a következő évben sem történt semmi. Ekkor már odalett a reményteli várakozás nyugalma. Valamit elvesztettem útközben. Nem tördeltem szét a kezeimet, nem éreztem csontig hatoló fájdalmat, nem nyílt alattam reménytelen űr. „Csak” kiborultam. Hogy már megint pszichológiai vizsgálat kell, mert attól félnek, menet közben lefoszlott rólam az a mágikus skill, ami egy gyerek felneveléséhez szükséges. Amit egyszer már bizonyítottam. És azt is éreztem, meghasonlott pillanat volt, hogy igen. Hogy talán igaz. Talán tényleg eljárt felettünk az idő. A negyvenes éveink közepén már nem az volt minden vágyunk, hogy gügyögjünk a csilingelő körjáték fölött, hogy babakocsit tologassunk, hogy térdig gázoljunk a homokozóban. És úgy döntöttünk, hogy nem hosszabbítunk. A pszichológus kérte, gondoljuk át még egyszer. Ha valamilyen isteni közbeavatkozás folytán ott helyben átnyújtott volna nekünk egy gyereket, boldogan megküzdünk a feladattal. De távolabbra nézve elfogyott az erőnk. A sorompók lezárultak.

Nagyon fájdalmas volt, de a valósággal való szembenézés mindig az, és legalább esélyt ad a lelki elrendezésre. Volt otthon egy csomó aprócska ruha, gyerekjáték, amiket még a nővéremtől kaptam, mert az ő gyerekei kinőtték. Őrizgettem a jövőnek, és most kukázhattam. Az egyik barátnőmnek gyerekruha-nagykereskedése van. Mindig azt hittem, hogy ott fogok vásárolni a sajátomnak. Ezeket a terveket, ideákat, mint egy kifakult lufit, el kellett engednem.

Kértem egy utolsó időpontot a családgondozótól és a pszichológustól, hogy elmondjam nekik: szerintem megfosztottatok egy gyereket attól, hogy boldog családban éljen, és minket is, hogy egy gyereket boldoggá tegyünk. A pszichológus meghökkent, azt mondta, nem is érti, hogyan lehetséges, hogy az elmúlt időszakban fel sem merült a nevünk náluk. Minket mellőztek, én is éreztem. Vajon nem nyomultunk eléggé? Vagy nem voltunk elég türelmesek, simulékonyak, szimpatikusak? Túl kicsi gyereket akartunk? Vagy tényleg az adminisztrációs bakik vonták meg tőlünk végleg a lehetőséget, s vették el a továbbgondolás esélyét?

Vannak sikertelen örökbefogadási esetek. Van, amikor nincs happy ending, s a történet formailag még az erkölcsi példázat kritériumainak sem felel meg. Vagy mégis? Mert ha van a sztorinknak tanulsága, akkor az az, hogy gyerek nélkül is lehetünk nagyon boldogok. A betömhetetlen hiányt a szerelmünk remekül ellenpontozza. Mi sosem veszekedtünk várakozás közben, vagy a fajsúlyos döntések meghozatalakor, sosem volt köztünk feszültség, hibáztatás. Annyi párt látok, akiknek a kapcsolata rámegy a gyerekkérdésre: ha nincs, akkor azért, ha pedig van, akár egy szekérderékaljnyi, akkor meg azért… Mi szeretetben élünk, nem játszmázunk, nem verjük át a másikat. Nyilván nem ajándékba kaptuk ezt a képességet a sorstól, sokat dolgoztunk rajta és magunkon, mégis meglep, mennyi visszajelzést kapunk másoktól, hogy ennyire harmonikus párral ritkán találkoznak.

Ha gyerek nélkül, akkor gyerek nélkül, de: holtomiglan és holtodiglan. A jelenre ráépül majd a felejtés. Mi pedig szilárdan megmaradunk.

Nem hinném, hogy a házasság vagy az utód az élet nélkülözhetetlen alappillére. Talmi piedesztál ez, annyi minden van még az egyed által birtokolt világdarabkán, aminek örülni lehet. Egy középiskola igazgatójaként dolgozom, és egyszer azt mondta nekem egy pszichológus: talán nem az a dolgod, Ági, hogy egy gyereket nevelj, hanem az, hogy több száznak viseld a gondját egyszerre. Talán egyszerűen ez van megírva, már ha inkább ebben hiszünk, és nem abban, hogy a döntéseinktől függ a sorsunk. De akárhogy is van, ha húsz év múlva visszanézek, remélem, azt látom majd az elfolyó múltbéli képen, amit most is, legyen az élet akár sors, akár döntés kérdése: hogy akkor és ott elfáradtam. A sok éves sikertelen próbálkozás a saját gyerekkel, és aztán még egyszer annyi idő az értelem nélküli várakozással. Nincs több áldozathozatal. Nem ment tovább.

Most éppen azon töprengünk, a férjem és én, hogy mivé alakítsuk át a kisszobát. Talán könyvtár- vagy konditerem lesz belőle, de cserediákprogramon is gondolkozunk. Kiskoromban mindig azt gondoltam, ha felnövök, lesz egy gyerekem, meg egy autóm. A meg nem hosszabbítás után vettünk egy szép pirosat. Szóval, jól vagyok. Dolgozom. Van nekem legalább hatszáz kölyköm a suliban.

De basszameg. Azért kár.


Híres emberek, akiket örökbe fogadtak

Nézd meg a galériánkat>10 kép
Híres emberek, akiket örökbe fogadtak
Tovább olvasok
Kép
A barátnőm sharentingben szenvedett, meglett a böjtje

Mindenki elolvad, ha cukin maszatos kisgyereket lát a kádban pancsolni, a homokozóban kacarászni, a mamája karjában fagyizni. De hol van a határ? Ki lehet-e tenni a gyereket a határtalan közérdeklődésnek? A barátnőm beleesett a sharenting csapdájába, meg is lett az ára.

Kép
Milyen gyógynövény vagy? Interjú a bükki füvesember lányával

Érdekes kvízt találtam a népszerű Györgytea honlapján. Kiderült, ha növény lennék, citromfű lennék. Imádom a citromfüvet! Szoktunk is szedni kirándulás közben egy csokorra valót. Erdei csavargással kezdődött a népi gyógyászat egyik legismertebb hazai képviselője, Gyuri bácsi, azaz a Bükki Füvesember gyógynövényes karrierje is. Lányával, Lopes Szabó Zsuzsannával beszélgettünk.

Kép
Napi horoszkóp október 26.: a Skorpiókat kellemes meglepetés éri, a Nyilasok ügyei pozitív irányt vesznek

A hét első napjára is üzentek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Kép
Ettél már csicsókát? Itt az ideje kipróbálni!

Azon vagyunk, hogy minél színesebben táplálkozz- próbálj ki új ízeket, zöldségeket, szokatlanabb alapanyagokat. A csicsóka most igazi szezonális élelmiszer - ne feledkezz meg róla!

Kép
Ezért nem szabadna éhgyomorra kávét innod soha!

El tudod képzelni, hogy a reggelt ne egy bögre kávéval indítsd? Hidd el, jó lenne…

Kép
Öt filmes franchise, aminek jól áll a csajos folytatás

Semmi kétség afelől, hogy a rebootok korát éljük. Szinte mindig van egy olyan film vagy sorozat, ami egy régi klasszikust elevenít fel, és helyez modern megvilágításba.

Kép
Mama, honnan jönnek a babák?

Amikor a harmadik gyerekemet vártam, folyamatosan kérdeztek a nagyok, hogy miért olyan nagy a pocakom. Volt egy app a telefonomon, amin háromféleképpen (gyümölcs, állat és édesség formájában) tudtam mutatni nekik, hogy épp mekkora bent a baba, de a hogy került oda kérdés is mindennapos volt. Próbáltam ezt úgy elmesélni, hogy meg is értsék, de ne mondjak olyat, amihez még kicsik.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem