Lassan három hete ülünk otthon, a saját lehető legjobban felfogott érdekünkben és persze mindenki más érdekében is. Itthon lenni jó, szabad percekben a fészket csinosítgatni még jobb. Híreket olvasni, a világban folyó disztópikus hírekkel szembesülni pedig dermesztő. Nem találkozni senkivel természetellenesnek tűnő érzés, de a mindennapos skype-olás mellett tulajdonképpen elviselhető. Az ember persze számolja a napokat, tervezgeti, mi mindent fog csinálni, ha ennek vége lesz.

A magam részéről óvatos vagyok a tervezgetéssel. Az elején azt hittem, hosszú-hosszú listát fogok írni „az első száz dologról”, amit csinálni fogok, ha már nem kell a szociális távolságtartást gyakorolnom, de valójában az a helyzet, hogy egész jó így. Mint tőrőlmetszett introvertáltnak nem hiányzik nekem a tömeg, a zajongás, a zsúfoltság. Az persze hiányzik, hogy be tudjak ülni egy színházba – még akkor is, ha rengeteg előadás hozzáférhető online. Az is hiányzik, hogy a barátaimmal együtt énekelhessek vagy hogy kibuszozhassak az agglomerációba. Szóval sokminden hiányzik, ugyanakkor elmondhatatlanul örülök, hogy egészséges vagyok és egyelőre a hozzátartozóim, a barátaim is egészségesek. Próbálok felkészülni arra az eshetőségre, hogy ez egyszer megváltozik és újabb traumákkal kell szembenéznem. Van egypár forgatókönyv, amire mentálisan és praktikus értelemben is fel kell készülnöm. Ha bekövetkezik a baj, ha elvesztek valakit, akkor vajon fontos lesz-e, hogy utána melyik napernyő alatt kortyolgatom a mojitót? Ha az én környezetemben mindenki többé-kevésbé épen jön ki ebből a nehéz időszakból, akkor ünnepelni fogunk-e utána? Vagy inkább gyászolni fogjuk azokat a tízezreket (reméljük, nem lesznek belőle százezrek), akiket elvett tőlünk a járvány világszerte?

Szóval nagyon nehéz megmondani, milyen mentális állapotban ér minket a veszélyhelyzet feloldása (és hogy mit jelent majd a feloldás pontosan). És akkor még nem ejtettünk szót a megélhetési következményekről, amiket a járvány jelent számunkra.

Úgyhogy ebben a pillanatban, azt hiszem, csak azt tudom megmondani, mit *nem* akarok csinálni, ha vége lesz az állandó otthon ülésnek. Ezeket sorolom fel a galériában. Aztán majd meglátjuk, tényleg így lesz-e, ha eljutunk idáig.

(Titeket is megváltoztatott a járvány? Írjátok le emailben vagy kommentben, hogyan.)