Ne jobbról balra pakolgasd, ami már nem kell – tegyél vele inkább valakit boldoggá

Ne jobbról balra pakolgasd, ami már nem kell – tegyél vele inkább valakit boldoggá
Forrás: Getty images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A cikk támogatója a Vatera
A

A gyerekek gyorsan nőnek, méretüknél pedig csak az ízlésük változik gyorsabban. Ha anno megörököltetek vagy bevásároltatok egy halom baba- illetve gyerekholmit, ami már csak a helyet foglalja - na jó néhanapján kézbe fogva még elmélázol milyen is volt, amikor a gyerekek picik voltak, de egyébként már semmire nem tudod őket használni-, attól más még nagyon is fogja tudni!

Az első gyermekes szülők nagy része, ezer meg ezer olyan tárgyat, kütyüt és ruhát vásárol meg a csemetéjüknek, amire valójában nem is biztos, hogy szüksége lesz, vagy hogy elviseli és vagy szeretni fogja majd magán. És még ha ideig-óráig hordta is az adott holmit, valószínűleg olyan gyorsan kinőtte, hogy a ruha állapota feltehetően kifogástalan maradt, ha ráadásul nem is hordta akkor pláne.

Ne tartogasd tovább ezeket a holmikat, még akkor sem, ha vannak, amelyek méretüknél fogva kevés helyet foglalnak és nosztalgiával tekintesz rájuk. Gondolj arra, mekkora örömet okoznak majd ezek a cuccok egy olyan családnak, aki nem örököl mindenfélét halomszámra, vagy nem teheti meg, hogy újonnan megvegye őket.

Ez egy igazi win-win helyzet, amiben a mérleg nyelve ráadásul a te oldaladra billen, hiszen amellett, hogy újra lesz egy csomó helyed pakolni még kisebb-nagyobb összegeket is bezsebelhetsz ezekért a tárgyakért, amit hasznos dolgokra fordíthatsz majd, például egy új cipőre vagy táskára a gyereknek!

Én azt tanácsolom, kössétek össze a kellemest a hasznossal: fotózd le azokat a holmikat, amikre már nincs szükséged, csak a helyet foglalják, és előbb-utóbb úgyis a kukában végeznék. Akár a gyerekek segítségét is kérheted ebben, majd tegyetek fel néhány hirdetést a vatera.hu online piactérre! Akár aukciót is indíthatsz a feltöltött holmikra, hiszen sok esetben meglepően jó áron kelnek el így a meghirdetett cuccok, de ha biztos bevételt szeretnél, fix árat is megadhatsz. Ráadásul csak pár kattintásba telik feltölteni a hirdetést, a vásárlás pedig még kényelmesebb és biztonságosabb, köszönhetően a PayPal által nyújtott szolgáltatásoknak; többek között a vásárló- és eladóvédelemnek.

Hogy miket érdemes átnézned és feltenned ezekre az oldalakra?

Nézd meg a galériánkat> 4 kép
Gyerekholmik, amikre már tuti nincs szükségetek!

Szabadulj meg mindentől, amire már nincs szükségetek, ami már csak a helyet foglalja, vagy akár szomorúságot vagy bosszúságot okoz, de egy dolgot mindig tarts észben mielőtt feldobod a netre: hogy előtte egyeztess azokkal, akiké az a bizonyos tárgy, vagy akikkel közösön birtoklod őket.

Tovább olvasok
Benéztünk a ruhaturkáló biznisz kulisszái mögé

– Szia, bocsi. – Hosszú hajú lány cikázik el mellettem nagy adag ruhát cipelve. Egy több száz négyzetméteres, kanyargós pincelabirintusban állok, körülöttem polcok, fogasok, zsákok. „Mintás pamutruha”, „csíkos ingek”, olvasom a feliratokat, alattuk vállfára aggatva sorakoznak a ruhák. Megakad a szemem egyik-másik darabon. De jól néz ki az a málnaszínű, szívesen lecsapnék rá!

Napi horoszkóp szeptember 22.: a Rákok a saját boldogságukért küzdenek, az Oroszlánoknak kockáztatniuk kell a siker érdekében

A hét utolsó napján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz fontos üzeneteket rejtenek az egyes csillagjegyek!

A társadalmunk őrült játszmákra épül – állítja grafikáiban egy képzőművész

Ha megkérdeznénk a körülöttünk ülő három embert, mire gondolnak éppen, könnyen kiderülhetne, hogy ugyanarra, csak nem mondják ki. Ilyen és ehhez hasonló jelenségekről készített illusztrációkat egy német képzőművész.

Posztonként akár egymilliót kapnak a legmenőbb influenszerek

Van mit a tejbe aprítaniuk, és nem csak az „arról híres, hogy híres” Kardashian család nőtagjairól van szó.

Egy csípős tojásos falatka most a legmenőbb street food sláger

Az esték lassan legalább olyan csípősek, mint ezek a tojásos lepénykék, így nem árthat egy kis extra forróság. Ha szereted a Jalapeño Popperst, de túl nagy macerának tartod elkészíteni, mutatunk egy egyszerűbb, de legalább olyan ütős harapnivalót.

Elkészült az első ovi, amit egy magyar lakberendező egy pszichológus tanácsai alapján tervezett

Két lakberendező olyan ovikat tervez, melyek a világon bárhol megállnák a helyüket. Interjú.

Mivel jársz jobban: közösségi vagy saját autóval?

A (fő)városi közlekedésben már környezetbarát alternatívája is van az autózásnak a kis elektromos bérautók formájában. Összegyűjtöttük a szempontokat, hogy eldönthesd, érdemes-e a zöldebb megoldást választanod.

Napi horoszkóp szeptember 21.: a Skorpiók kiállnak magukért, a Nyilasok igyekeznek csapatban együttműködni

Hétvégén is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz a csillagok mára is üzentek!

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem