Ne egyél már többet, bikákkal fogsz álmodni – ételek, amiket soha ne fogyassz lefekvés előtt

Borítókép: Ne egyél már többet, bikákkal fogsz álmodni – ételek, amiket soha ne fogyassz lefekvés előtt Forrás: Getty Images
Megvan ez a kifejezés? Amit akkor szoktunk mondani, amikor valaki nagyon sokat eszik vacsorára. Ha bikákkal nem is feltétlen futsz majd össze emiatt az éjjel, egy nyugtalan, rossz álmoktól teli éjszaka esélyes, ha nem kimondottan „alvásbarát” ételekkel tömöd tele magad lefekvés előtt.

Egy maroknyi chips mit árthat – mormogod a konyhaszekrényt nyitogatva. Majd hipp-hopp eltűnik a fél zacskó, miközben fölfedezed, hogy nini, a gyerek is meghagyta a fél szalámis szendvicsét, amit nyilván pocsékolás lenne kidobni. Ahogyan a gyümölcsleves doboz alján lötyögő pár kortyot is sajnálod a mosogatóba önteni. Aztán persze jön a lelkiismeretfurdalás, hogy megint csak tele hassal dőlsz be az ágyba. Ismerős?

Egy késő esti vacsora, az össze-vissza nasizás viszont nem csak az alvásod minőségét ronthatja, de az emésztőrendszerednek, s az anyagcserédnek sem tesz jót. (Ahogyan persze az is, ha teljesen üres gyomorral fekszel le; a nyugodt, pihentető alvást az éhségérzet is ugyanúgy megzavarhatja.) A túlzásba vitt evés terheli gyomrot, nyomja a rekeszizmot, a szívre is nagyobb terhet ró. A tested, ami ilyenkor regenerálódni próbálna, ehelyett az emésztéssel küszködik. Egyáltalán nem csoda, hogy lassabban, nehezebben megy; aminek viszont az alvás látja a kárát. Galériánkban összeszedtünk néhányat azok közül a kevésbé alvásbarát ételek, italok közül; amiket érdemes elkerülni.

Ezeket az ételeket ne edd, ha nyugodtan szeretnél aludni