A legokosabb nők a NASA-ból

Film,filmajánló,HBO,A számolás joga Forrás: HBO/A számolás joga
Minden idők egyik leginspirálóbb történelmi drámájának középpontjában a diszkrimináció ás az űrprogram áll. Kötelező megnézni.

Az addiktiv.hu egyik korábbi cikke.

2017 januárjában került a mozikba A számolás joga, amit nagyon vártunk mi is. Bár premier előtt volt lehetőségünk megtekinteni az elképesztő filmet, de jó okkal vártunk eddig a cikk megírásával. Úgy döntöttem ugyanis, hogy elolvasom az azonos címet viselő könyvet is, mert a történelem ez idáig teljesen ismeretlen szeglete finoman szólva felkeltette az érdeklődésemet.

Miről szól a Számolás joga, és mellesleg miért nem tudtunk eddig róla?

Ifjabb éveimben rajongtam a történelemért, azt viszont utáltam, amikor évszámok sorozatává, valami dögunalmas száraz tantárggyá redukálták a legizgalmasabb sztorikat. A számolás joga éppen egy ilyen, igen döbbenetes történet, azonban a történelem egy ismeretlen zugában rejtőzött mostanáig. A sztoriból magyarázatot kapunk rá, hogy miért sunnyogták el a “hivatalos” történelemkönyvek lapjairól a filmben látható nők történetét – mert nők és mert afroamerikaik –, bár felmentésre okot ez sem ad.

Filozofálásból és ítélkezésből ennyi is legyen elég, térjünk rá a lényegre, A számolás joga magával ragadó történetére. Mikor gyerek voltam, minden második fiú űrhajós akart lenni, így szinte mindenki hallott az Apollo-programról és a világűrt meghódító asztronautákról. Szóval az űrhajósok neveit még a kelet európai kiskölykök is kapásból tudták, de Katherine G. Johnson, Dorothy Vaughan és Mary Jackson neve soha nem hangzott el ebben a témában. Holott nélkülük John Glenn űrhajós nem kerülhette volna meg háromszor a Földet és az űrkorszak hajnalának többi missziója sem valósulhatott volna meg.

Azért is vált különösen aktuálissá a film, mert habzószájú Trump megválasztásával Amerikában a diszkrimináció szempontjából egy eléggé rémisztő időszak vette kezdetét. Az USA a 20. század közepén nem volt a korlátlan lehetőségek hazája (most is efelé haladunk): ha valaki nőnek vagy afroamerikainak született, pláne mindkettőnek egyszerre, sokkal kevesebb esélye volt a boldogulásra. Katherine G. Johnson, Dorothy Vaughan és Mary Jackson is csak azért kerülhetett az űrprogram közelébe, mert a második világháború megtizedelte a férfiakat, és a súlyos szakemberhiánnyal küzdő kutatóintézmények jobb híján nőkkel, illetve színes bőrű állampolgárokkal töltötték fel az üres helyeket.

A NASA úgynevezett „emberi számítógépeket” keresett, vagyis olyan kiemelkedő matematikai képességekkel rendelkező tudósokat, akik elvégzik azokat a bonyolult röppálya-számításokat, amiket ma már digitális számítógépekkel oldanak meg. Ráadásul 1958-ban a Szovjetunió fellőtte az első Sputnyik műholdat, és ezzel sokkolta az USA-t. Ettől az amerikaiak számára sötét dátumtól kezdődően az USA számára presztízskérdéssé vált, hogy visszaszerezzék a vezetést az űrversenyben. Ettől kezdve a legkiválóbb tudósok és matematikusok, köztük az „emberi számítógépek” is az űrprogramra álltak rá.

Bár a Virginiában és a többi déli államban még érvényben voltak a faji megkülönböztetést előíró „Jim Crow törvények” (Jim Crow a feketék egyik gúnyneve volt), a Langley Kutatólaboratórium afroamerikai nőkből álló matematikus-csapatot alkalmazott a repülési adatok kiszámításához. Szegregációjuk megmaradt, külön étkeztek, egy félreeső részlegben dolgoztak, aminek Nyugati Számítási Csoport volt a neve, és fizetésük is jóval alacsonyabb volt, mint fehér kollégáiké. Azonban olyan kiváló munkát végeztek, hogy hamarosan nélkülözhetetlenekké váltak a NASA legfontosabb missziójában: ez pedig nem volt más, mint John Glenn készülő űrutazása.

A számolás joga oda visz el minket, ahol még eddig nem járhattunk: a NASA Nyugati Számítási Csoportjának félreeső szobáiba, ahol a tudományos munka és a legsötétebb faji megkülönböztetés egyszerre volt jelen.

A cikk további részét az addiktiv.hu-ra kattintva olvashatod!