Napi horoszkóp március 28.: a Mérlegek irányt válthatnak, a Skorpiók nagyobb dologra vállalkoznak

Borítókép: Napi horoszkóp március 28.: a Mérlegek irányt válthatnak, a Skorpiók nagyobb dologra vállalkoznak
Hétvégére is izgalmas üzeneteket tartogatnak a csillagok, érdemes tehát megnézni a horoszkópod!

NAPI HOROSZKÓP MÁRCIUS 28.

KOS (március 21-április 20)

Az a személy vagy, aki nagyon nehezen tűri a változást, aki a végsőkig ragaszkodik bizonyos dolgokhoz, bizonyos szokásokhoz. Annak ellenére sem tudsz kilépni egy-egy helyzetből, hogy már magad is látod, nem lehet többet kihozni belőle. Egészen az utolsó pillanatig kitartasz, hátha jön egy isteni szikra, amely meghozza a megvilágosodást. Ne akarj azonban ennyire görcsösen kapaszkodni valamibe, mert az csak hátráltat abban, hogy továbblépj és nyithass az új dolgok felé. Jön majd egy következő hét, amikor új lehetőségek kínálkoznak. Hidd el, vannak bizonyos dolgok, amelyeket célszerű mielőbb elengedni.

BIKA (április 21-május 20)

Túl sok szálat mozgatsz egyszerre, próbálsz több fronton is helyt állni, ennek következtében azonban egy idő után azt veszed észre, hogy kezded elveszíteni a fonalat. Képtelenség ugyanis ennyi mindennel foglalkozni egyszerre, bármennyire is talpraesett vagy, még te sem tudsz mindenhol ott lenni és top formát nyújtani, épp ezért estél bele abba a hibába, hogy a mennyiség a minőség rovására ment. Próbálj kicsit lejjebb adni a felvállalt terhekből, igyekezz megtalálni az egyensúlyt, amellyel még nem okoz gondot az, hogy jól teljesíts! Te is emberből vagy, ezt mindig tartsd szem előtt!

IKREK (május 21-június 21)

Úgy érzed, jó úton haladsz ahhoz, hogy elérd azt, amit kitűztél magad elé, minden a legnagyobb rendben van, egészen addig, amig bele nem botlasz valakibe, aki mindenáron hátráltatni szeretne. Ne engedj a nyomásnak, ne hagyd magad befolyásolni, csak arra koncentrálj, hogy tovább menj azon a vonalon, amelyen elindultál. Mindig is lesznek majd olyanok, akik beleszólnak a dolgodba, akik nem akarják majd az igazadat, de ha kellőképpen határozott vagy, tudatában annak, hogy ki és miért akad az utadba, semmin nem jelenthet legyőzhetetlen akadályt.

RÁK (június 22-július 22)

Túlságosan naivan állsz egy bizonyos dologhoz, jóhiszeműségednek pedig ezúttal meg is fogod fizetni az árát. Csalódottságod eléggé frusztrál, hisz azt hitted, ennél sokkal dörzsöltebb figura vagy, most azonban kiderül, neked is van még mit tanulnod az Élet nevű játékról. Ne omolj össze, hisz szerencsére nem az életed múlt a dolgon, de igyekezz a jövőben nyitott szemmel járni, ha elég éber vagy ugyanis, nem érhetnek nagy meglepetések. Ebből a helyzetből is okultál és tapasztaltabbá váltál. Nem minden esetben jó az, ha magadra vállalod a naiva szerepét!

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Szereted a saját utad járni, épp ezért egyáltalán nem lelkesedsz azért, hogy bárki megragadja a kezed és mindenáron utat mutasson neked. Ennek ellenére mégis akad valaki a környezetedben, aki minden erejével azon dolgozik, hogy a saját elvei és értékrendje szerint terelgessen, amelyet rendkívül frusztrálónak tartasz. Nem kell udvariaskodnod, állj ki magadért és határozottan hozd az illető tudtára, hogy nem szorulsz segítségre, önellátó személy vagy önálló véleménnyel. Ügyelj azonban a hangnemre és az önkifejezésre, normál hangnemben is közölheted ugyanis vele a dolgot, nem kell hozzá vérig sértened. Ne bonyolítsd az életed feleslegesen!

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Olyasfajta problémán lovagolsz, amely már régen nem foglalkoztat senkit, ám te mindenáron választ szeretnél találni a kérdéseidre, ennek érdekében helyenként olyasmibe is beleártod magad, amelyhez semmi közöd. Mielőtt azonban kivívod emiatt a környezeted ellenszenvét, mérlegeld, hogy megéri-e konfliktushelyzetet generálni és szembemenni a szabályokkal, csak azért, hogy olyasmi után kutass, aminek már régen nincs jelentősége, vagy jobb lesz inkább előretekinteni, hátrahagyni a múltat és a jövőre fókuszálni! Csak rajtad múlik, merre indulsz!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

Nem úgy alakul a helyzet, ahogy eltervezted, de még mindig nem késő visszafordulni és más irányt venni. Halandó emberként neked is belefér a hibázás lehetősége, nem vagy tökéletes, amit nyugodtan és bátran felvállalhatsz, nem kell lesütött szemmel, szégyenkezve járnod! Igyekezz végiggondolni, hol hibáztál és merre kell indulnod ahhoz, hogy végül gond nélkül elérd az úti célod. Bizonyosan tudni fogod, mit kell majd ezután másképp csinálnod, mindenből le tudod ugyanis vonni a megfelelő konzekvenciát. Ne keseredj el, ne add fel, csak menj tovább az utadon, mert a végén nagyon elégedett leszel!

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Nagy dologra vállalkozol, amely rendkívül felelősségteljes és nem biztos, hogy egyedül meg is tudsz vele birkózni. Úgy tűnik, túl nagy falatnak bizonyult, nem láttad ugyanis, hogy mekkora erőfeszítést és tudást kíván a feladat. Ne ess kétségbe, keress valakit a környezetedben, aki nálad több tapasztalattal rendelkezik ez ügyben és ne szégyellj segítséget kérni, mielőtt eszeveszett vesszőfutásba kezdesz az eredmény után. Ha már a határaidat feszegeted, úgy tedd, hogy annak legyen is kézzel fogható produktuma, nincs ezzel semmi baj hisz ezekből tudsz tanulni és tapasztalatot szerezni! Ha sikerül együtt teljesítenetek a küldetést, vond le a megfelelő konzekvenciát és okulj belőle!

NYILAS (november 23-december 21)

A mai nap rendkívül zökkenőmentesen alakul, minden számításod bejön, így hamarabb be tudod fejezni a mára eltervezett programjaid. A nap hátralévő részét csak magadra szánd, olyan elfoglaltságokat szervezz, amelyek csak rólad szólnak és ne hagyd, hogy bárki megakadályozzon ebben! Tarts egy beauty-délutánt, olvass egy jó könyvet vagy egyszerűen csak beszélgessetek Skype-on a barátaiddal az élet nagy dolgairól egy finom kávé mellett! Időnként neked is szükséged van egy kis lopott időre, amit csak magadra fordíthatsz! Hidd el, ezután sokkal hatékonyabb leszel majd minden szempontból!

BAK (december 22-január 20)

Fontos dologban kell döntésre jutnod, nem tudod azonban, a mérleg melyik serpenyőjébe helyezd a súlyt ahhoz, hogy végül te is jól gyere ki a helyzetből. Ülj le és gondold át alaposan, mik a pro és kontra érvek, mi az, ami a hasznodra, illetve a hátrányodra válik a döntés következményeként. Amennyiben túl gyengének érzed magad ahhoz, hogy kimond a végső szót, nyugodtan keress egy hozzád közelálló személyt és meséld el neki az aggályaid, hátha ketten ki tudjátok számolni, mi lehet a megoldókulcs erre a bizonytalan helyzetre!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Túl régóta harcolsz reménytelenül egy számodra nagyon fontos ügyért, amely most mégis megoldódni látszik. Rendkívül boldoggá tesz a tudat, hogy megérte a sok fáradtságot, a belé vetett időt és energiát, hisz ezek most mind megfizetődnek. Büszkeséggel tölt el, hogy kitartottál, te magad sem gondoltad volna, hogy valaha sikerült elérni azt, amit szerettél volna és a hosszú út után végre lazíthatsz egy kicsit. Gyűjts energiát a következő kihívásra, mostantól pedig csak az lebegjen a szemed előtt, hogy kellő mennyiségű önbizalommal és akaraterővel bármi sikerülhet!

HALAK (február 20-március 20)

Noha nagyon szeretnél elérni valamit, úgy tűnik, egyelőre az utad sokkal kacskaringósabb, mint amilyennek az elején gondoltad. Nem érdemes azonban feladnod csak azért, mert egy kicsivel több akadályt kell megugranod, vedd elő azt a tudást, akaraterőt és tapasztalatot, ami ott rejlik benned, csupán csak egy fontos ügy kell ahhoz, hogy felszínre hozd őket. Állj biztonsággal a két lábadon és ne hagyd, hogy némi hepe-hupa megingasson abban, hogy elérd a célod. Csak előre nézz és használd a szuper erőd!