Napi horoszkóp január 4.: a Rákok komoly feladatot kapnak, a Vízöntőknek sorsszerű találkozásban lehet részük

pár,nő,férfi

NAPI HOROSZKÓP JANUÁR 4.

KOS (március 21-április 20)

Nagyon pontosan kiszámítottál mindent, sokat fáradoztál azért, hogy a körülmények ideálisak legyenek ahhoz, hogy teljesen simán végigmenj egy akadálypályán. Most azonban mégis úgy tűnik, hiba csúszott a számításaidba, váratlan események befolyásolják ugyanis a helyzetet, s ez gyors és hatékony beavatkozást igényel. Ez is azt bizonyítja, hogy nem lehet mindent előre látni, ráadásul vannak bizonyos dolgok, amelyeket bármennyire is szeretnél, egyszerűen nem tudsz befolyásolni. Próbálj újratervezni, de semmiképpen ne vessz el a részletekben!

BIKA (április 21-május 20)

Akad valaki a környezetedben, akivel egyszerűen semmiben nem értesz egyet, ő pedig folyton kritizál, semmit nem tart jó döntésnek, amit önállóan hozol. Ezt persze nem vágja egyenesen az arcodba, hanem lekicsinylően beszél rólad, hogy a tudtodra adja, baja van veled. Mivel azonban intelligens embernek tartod magad, nem akarsz belemenni a felesleges adok-kapokba, ezért inkább egyszerűen csak kerüld el a társaságát. A mondás szerint amilyen az "adjonisten, olyan a fogadjisten", de te hagyd az egészet!

IKREK (május 21-június 21)

Úgy érzed, most vagy a csúcson, sikerült elérned mindent, amit előre elterveztél. Bár nagyon sok időt és energiát kellett feláldoznod érte, de megérte! Nem volt hiába a fáradozásod, hisz most eljött a te időd. Harapj egy nagyot a siker gyümölcsébe, mert ezt egyedül magadnak köszönheted, mert minden nehézség ellenére kitartottál és nem adtad fel akkor sem, amikor mások már régen nem hittek sem benned, sem az egész dologban. Méltán lehetsz most büszke magadra!

RÁK (június 22-július 22)

Komoly feladattal bíznak meg, a pontos szerepedet azonban nem tisztázzák előtted. Addig azonban, amíg a játékszabályokat és a te tennivalódat nem teszik világossá, neki sem tudsz állni, így pedig nem fogsz tudni határidőre végezni vele. Keresd meg az ügyben legkompetensebb személyt és beszéljétek meg az egész taktikát, mert a siker efféle bizonytalan helyzetben elég kérdéses. Ne szégyellj kérdezni, hisz a mondás rád is vonatkozik: néma gyereknek anyja sem érti a szavát!

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Valaki olyasmivel traktál, ami egyáltalán nem érdekel, de nem szeretnéd semmiképpen sem megbántani az illetőt, ezért igyekszel folyamatosan témát váltani. Ő nem nagyon veszi a lapot, te pedig egyszerűen nem tudod levakarni magadról. Nincs értelme tovább kertelned, mondd meg neki, hogy ez az egész abszolút mértékben hidegen hagy. Légy határozott, diplomatikus, ugyanakkor szofisztikált. Nem kell ahhoz nyersnek lenned, hogy közöld valakivel a véleményed!

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Presztízskérdést csinálsz valamiből, majdhogynem ölre mész azért, hogy elsőként érj a célba, mielőtt mások aratják le a babérokat. Emiatt ész nélkül rohansz előre, azt sem nézed, melyik kanyarban merre kell fordulnod. Amennyiben azonban nem lassítasz, elveszhetsz a sűrű rengetegben és nemhogy lemaradsz, hanem a végére fogalmad sem lesz róla, hogyan keveredj ki a bozótosból. Eszeveszett futás helyett dolgozd ki a megfelelő taktikát ahhoz, hogy valóban nyerni tudj, mert így csak a vesztedbe rohansz!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

A mai napon akadhat majd olyasféle váratlan helyzet, amelyben a te szakértelmedre lesz szükség, illetve arra, hogy a megfelelő tapasztalatodat és tudásodat bevetve együtt oldjátok meg a helyzetet. Ennek lesz egyfajta csapatépítő ereje is, ami azért hasznos, mert a sikereken keresztül össze tudjátok kovácsolni a közösséget. Segítőkészségedért nagyon hálásak lesznek neked a környezetedben élők, te pedig büszke lehetsz magadra, mert mindig jókor vagy jó helyen, ez tényleg elismerésre méltó!

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Igyekszel titkolni mások előtt az aggályaidat valamivel kapcsolatban, mert nem szeretnéd, hogy faggatni kezdjenek. Valaki azonban mégis ráérez a nyugtalanságodra és egy alkalmas pillanatban neked szegezi a kérdést: mi bánt. Mivel ezt a terhet igen jelentősnek érzed, jobb, ha megnyílsz és elmondod, hogy mi az, ami nem hagy nyugodni, utána sokkal könnyebb lesz. Az is lehet, olyan tanácsot kapsz, ami mindent a helyére tesz benned.

NYILAS (november 23-december 21)

Szüntelenül azon fáradozol, hogy másoknak megfelelj, ezt azonban rendkívül fárasztónak találod. Mindenki komoly elvárásokat támaszt veled szemben, mert a végtelennek tűnő teherbíró képességedre alapozva úgy gondolják, nem ismersz lehetetlent. Neked azonban roppant kimerítő az, hogy mindenkit elégedetté tegyél. Épp ezért egyetlen dolgot tarts szem előtt: az az ember, akinek meg kell felelned, az te, magad vagy. Elsősorban azon fáradozz, hogy békében legyél önmagaddal, a többi másodlagos.

BAK (december 22-január 20)

Elég régóta dolgozol valamin, amitől meglehetősen sokat remélsz. Pont ezért kezded elveszíteni a türelmedet, mert egyenlőre nem látod a fényt az alagút végén. Türelem és kitartás nélkül azonban nem fogod tudni elérni azt, amire vágysz. Ne sürgess semmit, a dolgok haladnak a maguk útján, ne akard a természetes folyamatokat befolyásolni. Azt sem parancsolhatod meg, hogy essen az eső vagy süssön a Nap, hát ezzel az üggyel is valahogyan így vagy!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Bár nem indul túl jól a reggeled, nem hiszel a Nap erejében, mégis váratlan fordulat fog felvillanyozni, hiszen sikerül belebotlanod valakibe, akivel első pillanattól kezdve kölcsönös a szimpátia, de talán ennél többről is lehet szó! Ezt a lehetőséget most ne engedd ki a kezedből, mert ha elszalasztod, nem tudhatod, mikor jön majd ismét szembe hasonló. A fokozatosság elvét betartva érdeklődj, ismerkedj, flörtölj, az élet pedig majd eldönti, hogy igen vagy nem.

HALAK (február 20-március 20)

Valami nem a te elvárásaid szerint történik és ez roppant módon felháborít. Ezért szíved szerint gyakorlatilag azonnal hátat fordítanál és elsétálnál, egyenlőre azonban erre nincs lehetőséged. Ha már így alakult, használd ki a helyzetet és próbáld a legjobbat kihozni belőle. Ne csak a rossz oldalát lásd a dolognak, nézd meg, mit kellett volna esetleg másként csinálnod, hogy legközelebb még véletlenül se ess ugyanebbe a hibába.