A második lehetőség - avagy nagyszülőnek (még) jobbak lehetünk

Borítókép: A második  lehetőség - avagy nagyszülőnek (még) jobbak lehetünk Forrás: gettyimages
A gyereknevelés úgy 18–20 évre meghatározza az identitásunkat. Aztán vége – többé már nem a szülőség a főszerepünk. Lesz időnk átértékelni, mit csinálnánk másképp, átgondolni, hányszor tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget felesleges szabályoknak, elvárásoknak, hányszor voltunk ok nélkül görcsösek, idegesek. És akkor kapunk egy új esélyt. Nagyszülők leszünk.

A Gyereklélek Magazin cikke.

Persze nem lehet minden nagyszülőt egy kalap alá venni, vannak, akik már szülőnek is tökéletesek voltak, mások ilyenkor sem brillíroznak. Talán a leggyakrabban előforduló eset, amikor az unoka érkezése valahogy feledteti a korábbi szigorú nevelési elveket. Egyesek pedig még a gyerekük által követett szabályokat sem képesek tiszteletben tartani. De vajon mi okozza ezt a pálfordulást?

Szabályok kontra szeretet

Sokévnyi gyereknevelési tapasztalattal a háta mögött a nagyszülő magabiztosan tudja: a gyerekek legtöbb idegesítő megnyilvánulása csak átmeneti. Ezzel a bölcsességgel a birtokában könnyebben viseli az unoka határfeszegető próbálkozásait és készségesen lazít a szabályokon. Sokkal inkább a kapcsolaton van a fókusza, nem pedig az eseményeken. Nagyinál azért lehet ebéd előtt édességet nassolni, sokáig fennmaradni, egész délután tévézni, mert fontosabbnak tartja, hogy a gyerek szeretve érezze magát, mint azt, hogy szabályokkal biztosítsa a rendet. Sokan eközben a saját gyerekeikkel továbbra sem engedékenyek, korábbi elvárásaikat ugyanúgy fenntartják, mivel köztük rég kialakult és megkövesedett kapcsolati dinamikáról van szó.

Előnyös feltételek

A napi 24 órás szülői szolgálat felmorzsolja a türelmet, ehhez képest a nagyszülők kipihentek. A gyerekek körüli feladatok vidámabb és egyszerűbb része jut nekik: játszótér, állatkert, szombat esti ottalvások. Nincs vita, nincs hiszti, nincs ok a konfliktusra, de ha mégis, a nagyszülő jól bírja cérnával, mert a misszója egyszerűen csak felvigyázás és szórakoztatás. Nem terheli annak a felelőssége, milyen egészséges, okos, tanult és udvarias felnőtt lesz az unokából. Nem akar mást, csak élvezni a vele közösen eltöltött időt.

Ideális esetben a nagyszülő:


– feltétel nélkül szeret
– mentorál
– türelmes társaság és bizalmas beszélgetőpartner
– mesélő, aki a kezdetektől ismeri a szülőt, és szívesen elmondja,
milyen volt gyerekként
– társ a régimódi kalandokhoz
– kedves, humoros és figyelmes
– ápolja a családi hagyományokat
– mintát ad ahhoz, hogy az ember akár önmagán is jót nevethet
– életbölcsességeket tanít

Jobban igyekeznek

A gyerekekbe születésüktől bele van programozva a szüleik iránti szeretet. Nem csoda, hisz az embergyerek éveken át szoros gondoskodásra szorul, fizikai és érzelmi függőségben él az elsődleges gondozóival, ezért sokáig feltétel nélküli elfogadással fordul feléjük. Az unoka-nagyszülő kapcsolatban azonban nincs jelen ez a fajta kiszolgáltatottság vagy biológiai törvényszerűség. Itt a szeretet csak akkor alakul ki, ha megdolgoznak érte. Ezért van, hogy a nagyszülők (különösen a nagymamák) mindent megtesznek az unokájuk kedvéért, és ez az oka a néha minden értelmes határon túlmenő kényeztetésnek is. Nehéz ezzel szembesülniük azoknak a szülőknek, akik ugyanettől az emberpártól más viselkedést tapasztaltak meg a saját gyerekkorukban. A fel nem dolgozott sértettség közrejátszhat abban, ha esetenként jóval erősebben reagálnak a nagyszülői lazaságra, mint az indokolt volna. Pedig nagyi tényleg nem képes „elrontani” az unokát. Ehhez egyrészt kevés időt tölt vele, másrészt a gyerekek megszokják, hogy különböző felnőttek mellett különböző szabályokat kell betartaniuk, az ehhez való alkalmazkodás nekik nem okoz nehézséget.

Újratervezés

Amikor a gyerek kamaszkorba lép, kérés nélkül is elmondja a véleményét a szülei nevelési elveiről, a gyerekkoráról, a kapott példáról. Később az idő és tapasztalat is segít a szülőnek átértékelni a múltat, végül talán más szemmel tekint a gyerekével való kapcsolatára: megérti, mit csinálhatott volna másképp (és jó esetben azt is, hogy az akkori tudása alapján a legtöbbet hozta ki magából). Az elkövetett hibákat nagyszülőként az unokákon keresztül próbálják „jóvá tenni”. Tiszta lappal indulnak, és ez könnyebb feladat, mint megpróbálni visszamenőleg is rendet rakni a saját gyerekeikkel felépült bonyolult, szövevényes viszonyukban. Emellett titkon abban is reménykednek, hogy a saját gyerekük is elnézőbb lesz velük, amikor azt látja, hogy őszinte szeretettel fordulnak az unoka felé. Így vagy úgy, de a nagyszülői szerep lehetőséget ad rá, hogy jobban kiteljesedjünk felnőtt életünkben, az unokák pedig akár még egy terhelt viszony ellenére is képesek lehetnek hidat építeni a szüleik és a nagyszüleik közé.

Nézd meg a galériánkat, amiben 12 életmódtippet mutatunk be, amit a nagyszüleinktől tanultunk.