Mozart tényleg szerette a fenekeket

barack,Mozar,fenék Forrás: Getty Images (master1305)
Annyira szép lett volna, ha a vérkomoly énektanárunk gimiben ilyen erős darabokat is megmutat, mint például Mozarttól a “Leck mich im Arsch”. Ami németül még nem is tűnik olyan erős kijelentésnek, de ha kiderül, hogy ez konkrétan azt jelenti: “Nyald ki a seggem!” – hát menten elolvadtam volna a gyönyörűségtől.

A szexsuli.hu cikke.

Hiszen például Jannus Pannóniusról is kiderült, hogy ő is emberből volt, és pajzán verseket is írt, nemcsak a magasztos Pannónia dícsérete című versét.

Na, de a lényeg: Mozart, a csodagyerek felnőtt korában eléggé szerette a fenekeket, és ami velük jár. Szebben fogalmazva: imádta a mocskos dolgokat. Ez a levelezéséből derült ki, és nem olyan dolog, amit irodalom - vagy énekórán tanítanának.

Az unokatestvérével való levelezésben például arról ír, hogy ég a segge, és jó lenne, ha kijönne belőle a “sár”. 1938-ban, amikor előkerültek ezek a levelek, hát, nyeltek egy nagyot, vagy többet is. A levélben leír egy óvodai mondókát is, amit az anyjának és apjának írt.

Aztán lehet, hogy akkor ez teljesen oké volt, csak a prűd 21. századból tűnik irreálisnak, hogy Mozart olyan óvodás versikét írt le, amit a linkre kattintva olvashatsz.

Nézd meg a lenti galériánkat: 8 híres ember, aki bevallotta, hogy szexfüggő!