Mit posztolnak Twitteren a karanténba belefáradt szülők?

karantén,szülő,gyerek,otthonról dolgozás
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

É

Éjjel-nappal összezárva, leckét írunk, zoomon próbálunk dolgozni és tanulni, pizzát sütünk vagy éhezünk. Ez megy hónapok óta. Csoda, hogy az ember néha kiakad és odaposztol egyet? Nem túl kölyökbarát tweetek.

„A homeschooling kemény dolog. Ma például meg kellett mondanom a fiamnak, hogy sajnos nem került be a kosárcsapatba.”

„Házasodjunk össze és csináljuk gyereket, hogy ne kelljen a karantént a Netflix előtt tölteni, inkább ragasszunk lufikat az autóra, parkoljunk le egy 7 éves szülinapos osztálytárs háza előtt és integessünk neki.”


karantén,játék,otthon
forrás: Getty Images

„Azt játszottuk, hogy víz alatt vagyunk. A három éves fiam volt a búvár, én a cápa, na találd ki, hogy az asszony mi akart lenni? Egy kibaszott korall. Hogy meg se kelljen mozdulni. Zseni. Abszolút zseni.”


„5 éves fiam: Apa, mikor te gyerek voltál, már akkor is volt technológia?

Én: Persze.

5 éves fiam: Tűz is például?”

Ott ül a pultnál egy csávó, a saját faviccén röhög, aminek a poénját már az elején tudni lehetett, és azt hiszi, hogy a ő legviccesebb a világon. Az 5 éves fiam.

„Csak azt remélem, hogy a fiam a rendes suliban nem piszkálja ennyit a fütyijét…”


„Most, hogy hallom, mit össze nem szövegelnek a kölykök a szobájukban, eszembe jutott, hogy vajon a mi szüleink is végighallgatták azt a sok hülyeséget, amit mi dumáltunk egymás közt, csak úgy tették, mintha nem hallották volna?”


Minecraft,game
forrás: Getty Images
És akkor megszólalt mögöttem egy fenyegető hang: “Apa, képzeld, mit csináltam ma Minecraftban!”

„A kölykök éttermeset akartak játszani, és most duzzognak, mert mondtam, hogy bocsi, az enyémben nem szolgálnak ki gyerekeket.”


gyerek,harmonika
forrás: Getty Images

„Már azt hittem, hogy túl vagyunk a nehezén, 2020 nem tartogat több kellemetlen meglepetést. És akkor a 3 éves lányom megtalálta a szájharmonikát és a xilofont.”

„Azt mondják, hogy tartsunk ki és tartsunk össze és akkor túl fogjuk élni? Köszi a biztatást, olyan jó ezt hallani. A kétévesem épp most szarta össze a fonott kertibútort. Jöhettek, csak hozzatok szivacsot!”


„Szeretem kitárni az ablakot, hogy bejöjjön a friss levegő és a szomszédok is megtanulják a gyerekeink becenevét.”


„Most engedtem meg a kádat másodjára fürdéshez a lányomnak, mert az elsőben… idézem: 'fúj, egy haj úszott benne!' 🙄”


„Nálunk 4 éves a legkisebb. Egy dollárt adunk neki, ha megcsinál valami házimunkát. A pénzt elteszi, aztán a leglehetetlenebb helyen hagyja, úgyhogy végülis ugyanazt az egy dollárt adjuk neki vissza. Szemétség? Inkább aki keres, az talál, és okos ember más kárán tanul.”


DIY ötletek: hogyan foglald le a gyereket, ha nem mehettek ki az utcára? Katt a galériára:

Nézd meg a galériánkat>7 kép
DIY ötletek: mivel foglald le a gyereked. mikor nem mehettek ki az utcára?
Tovább olvasok
Kép
5 hely Budapesten, amit meg kell mutass a gyereknek! Egy idegenvezető anya tippjei

Győr-Ágoston Fruzsina idegenvezető, Budapest szerelmese, két gyermekes, főállású anyukaként jelenleg „csak” lányainak mutatja be fővárosunk gyerekek számára is izgalmas különlegességeit. Ám Fruzsi nem szeretne itt megállni.

Kép
Az IKEA-n túl is van élet: hazai designerek, akinek a munkáival érdemes dekorálnod az otthonodat

Ha a lakás egy kis csinosítgatásra szorul, az első dolgunk, hogy az olcsó svéd lakberendezési termékeket válasszuk. Pedig érdemes a hazai formatervezők munkái között is csemegézni, mert szuper kincsekre lelhetünk.

Kép
Co-housing: nem kommuna, de nem is egyszerű albérlet

A co-housing a szociális elszigeteltség ellenszere: egy olyan lakóközösséghez, amely szorosabb, mint egy albérlet, de magánéleted is lehet.

Kép
Milyen volt a "barátságom" egy mérgező lánnyal?

Évit egy éven keresztül kihasználta egyik kolléganője, akit a barátjának hitt. Milyen visszatekinteni a kiszolgáltatottságra, miután túl lett az egészen?

Kép
Az izomláz nem törvényszerű: öt tipp a megelőzésére és kezelésére

Még csak fél perce végzel guggolásokat, de már tudod, hogy másnap alig bírsz majd lábra állni – ismerős? De hogyan előzhetnéd meg legközelebb a kialakuló izomfájdalmat edzés után?

Kép
Amikor a tehén duettet énekel a gazdájával (komolyan!)

Nehéz szavakba önteni, hogy az alábbi videón mi történik. De azért mégiscsak megpróbáljuk: egy brazil nő és egy tehén duettet énekel. Mutatjuk.

Kép
Napi horoszkóp július 8.: a Rákok hasznos tanáccsal szolgálhatnak, az Oroszlánok komoly eredményeket érhetnek el

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, mert a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem