Mit jelent, ha étellel álmodsz?

Borítókép: Mit jelent, ha étellel álmodsz? Forrás: Getty Images
Megint pizzával álmodtál, pedig nem is szereted annyira? Tudat alatt mégis folyton ezt akarnád enni? Ennyire egyszerű lenne a megfejtése annak, ha valamilyen étellel álmodunk? Lehetséges, ám az ételről szóló álomnak azért mélyebb vonatkozásai vannak.

A sajt tökéletesen ráolvadt, még olívabogyók is voltak rákarikázva, pontosan úgy, ahogyan szeretem. Kinéztem magamnak az egyik szeletet, bevallom és rávetettem magam. Ám épp, amikor egy hatalmasat haraphattam volna a pizzaszeletemből, sajnos fölébredtem. Veled is megesett már hasonló? Nem feltétlen a pizza falásra gondolok. Álmodtál már valaha étellel? S ha igen, elgondolkodtál-e már azon, hogy mi lehet ennek az oka?

Nem, nem az, hogy éhes vagy. Bár kétségtelen, hogy ez lenne a legkézenfekvőbb magyarázat.

Az álmainkban mindennek mögöttes jelentése lehet, ez alól pedig a különféle ételek sem kivételek – az álmoskönyvek szerint legalábbis. Az egészen részletes álomfejtések szerint minden egyes ételnek meg van a maga jelentése, kérdés, ezekre mennyit adunk. Ám az szinte biztos, hogy az ételeknek úgy általában azt szimbolizálhatja, hogyan törődsz magaddal. Míg az étel a fizikai valóságban a testet élteti és táplálja, az álmok birodalmában a lélek táplálásáról van szó.

Egy étel nem feltétlenül azért jelenik meg az álmodban, mert meg akarod enni
mondja Veronica Tonay pszichológus.

Sokkal inkább arra enged következtetni, mit engedsz meg magadnak, hogyan törődsz magaddal aszerint, hogy milyen tápanyagot viszel be az adott étellel a szervezetedbe. Ha pedig egy kifejezett étel után sóvárogsz álmodban, akkor az azt jelezheti, hogy a tested, lelked arra a fajta kényeztetésre vágyik, amit neked az az étel jelent.

Nézzük meg ezt egy konkrét példán: imádod a fánkot, és egyik este azt álmodod, hogy salátaevés közben valójában fánkra áhítozol. A nyilvánvaló „fánkot akarok saláta helyett” üzeneten túl érdemes átgondolnod, hogy amire igazán szükséged van, az az a plusz „töltet”, amit egy fánk elfogyasztása jelent számodra.

Természetesen nem minden álomnak van szimbolikus jelentősége; azt pedig állítólag már Sigmund Freud is megmondta, hogy van az úgy, amikor „egy szivar néha csak egy szivar” (más kérdés, hogy vannak, akik elvitatják tőle ezt az idézetet).

Ha történetesen beszélő óriásszendvicsek vennének üldözőbe, semmiképp se hagyd, hogy elrontsák a napod.

Galériánkból megtudhatod, mit jelent(het), ha ezeket az állatokat látod alvás közben