Egyáltalán: az érintés, a simogatás, az intimitás. Na és persze a szeretkezés és az orgazmus is. Pedig a férjemmel már jó ideje kihűlt az ágyunk, szóval a szexualitás iránti érdeklődésem eléggé meg is csappant az utolsó években, magam is azt gondoltam, ez nem is olyan fontos nekem. Ezért is lepett meg, hogy már a szakításunk után néhány héttel kapartam a falat, annyira hiányzott egy férfi.

Felkészültem rá, hogy hosszú magányos időszakra kell berendezkednem. Egyáltalán, fogok én még valaha csókolózni? – tépelődtem kétségbeesettebb pillanataimban. És ha intim közelségbe kerülök is valakivel: tudom én még egyáltalán, hogy hogyan kell szeretkezni? Tényleg le fogok vetkőzni valaki más előtt is, mint akinek a két gyerekemet szültem?

Jézusom, ez olyan, mintha újra el kellene veszítenem a szüzességemet, elvégre húsz éve nem voltam mással, mint a férjemmel.

Akkor még nem is gondoltam, hogy csupán négy hónap múlva már a lepedőt gyűröm valakivel. Pedig ez történt. Egy netes társkeresőn ismerkedtem meg vele, szimpatikus volt, találkoztunk, a szikrák is pattogni kezdtek köztünk, így hagytuk magunkat sodortatni az eseményekkel. Mint kiderült, neki egy huszonöt éves házassága ért véget a közelmúltban, úgyhogy a „mikor volt az utolsó első szex az életedben” versenyt ő nyerte.

Minden hihetetlenül természetesen történt. Ő finoman vezetett, én követtem őt, és elfelejtettem a gátlásaimat. Korábban azt hittem, lebénulok majd és nem tudom, mit kell csinálni, de nagyon is tudtam – miközben valahogy mégis minden új volt. De én magam nem lány voltam már, hanem nő, asszony, aki ismeri önmagát, aki megtapasztalt egyet s mást, aki azt tudja mondani a saját testére: ez van, bébi. Aki tud adni és tud elfogadni, tud kísérletezni és azt is tudja, hol vannak a határai. Csodálatos volt ezzel az érettebb énemmel, az érettebb testemmel átélni ezt az élményt.

Igazság szerint a válás után először arra gondoltam, most pótolom, ami kimaradt, és felfalok jó néhány férfit. De ez az első szex annyira jól sikerült, hogy végül komoly kapcsolat lett belőle, és nem kerestem további kalandokat. Ki tudja, mi várt még volna rám? Most már mindegy, így is jó lesz. Azóta is együtt vagyunk.

Holtig tanulunk, szerencsére: