Jaj, olyan régen nem láttalak! Nem futunk már össze valamikor? Beülhetnénk, csak egy rövid időre, képzeld nyílt egy új hely a régi kedvencünk mellett. Jónak tűnik, megnézzük? Végig esszük az étlapot, na mit szólsz? – hívott fel egy régi barátnőm lelkendezve valamelyik nap, a múlt héten. Tényleg nagyon régen nem találkoztunk, de az első gondolatom rögtön az volt:

Úgyhogy azt kértem Zsófitól, inkább csak menjünk le a Duna-partra és egy kávéval a kezünkben sétáljunk egy nagyot. Közben pedig ugyanúgy beszélgethetünk. Már ha nem bánja. Kicsit furán nézett, de belement. Én viszont azóta is azon töprengek, vajon megint én reagálom túl helyzetet? Én vagyon a túl érzékeny? És különben is, nem szégyellem magam, hogy ilyesmiken agyalok és nyávogok, miközben háború dúl a szomszédunkban? Ahonnan százezrek indultak már útnak, otthonukat, mindenüket hátrahagyva; a bizonytalanba.

„Teljesen jogos, hogy sokak bűntudatot éreznek amiatt, hogy ők élik tovább az életüket, miközben mások szenvednek. Zavarban vannak, hogy tehetik meg egy ilyen helyzetben azt is például, hogy kikapcsolódjanak, jól érezzék magukat. Úgynevezett másodlagos (vikariáló, helyettesítő) traumatizációról beszélhetünk akkor; amikor mi ugyan nem vagyunk közvetlenül, fizikailag érintettek az adott helyzetben; viszont mélységesen átérezzük, beleéljük magunkat mások szenvedéseibe. Olyannyira, hogy az már a mi mentális egészségünkre is hatással van” – idéz a Huffpost egy amerikai pszichoterapeutát.

A szakember szerint arról sem szabad elfeledkezni, hogy az elmúlt két év is igencsak megtépázta a pszichénket; a covid világjárvány lelki egészségünkre (is) gyakorolt hatásait a mai napig nyögjük. S hogy mit tanácsol a pácienseinek, akik most az ukrán helyzet kapcsán aggódnak a világért?

Elsősorban azt, hogy fogadják el, ezek az ellentétes érzések teljesen békében megférnek egymással.

Nem kell választanunk; érezhetjük magunkat felszabadultnak és vidámnak, emellett viszont sajnálhatjuk is mindazokat, akiknek most nagyon nehéz. Sőt mi több, azért se legyen lelkiismeretfurdalásunk, ha ehhez mérten valamilyen, sokkal kisebb léptékű problémánk van. Az is ugyanolyan valid – fűzi hozzá.

Mindenkit arra szeretnék kérni, hogy ne kisebbítse a saját gondjait amiatt, mert nem érzi azt jogosnak, helyén valónak - egy másik dologgal összehasonlítva – posztolta ki Twitterén a szintén pszichológus, Lori Gottlieb.

A szakemberek tanácsolják, mi pedig ösztönből is próbáljuk megtalálni azt a hozzánk leginkább passzoló megküzdési stratégiát, amivel a felszínen tudjuk tartani magunkat. Ha pedig elakadnál, ne félj segítséget kérni, ha kell, szakembertől! Mert hogy az sem szégyen.

Galériánkban pedig a szerkesztőség több tagja is megosztja, milyen módszert vet be a szorongás ellen