A lányokkal Zsófi műtermében találkozunk, ahol a száradó festményeket megtámasztó hosszú könyvespolc minden szabad zuga gyerekrajzokkal teli mappákat, naplókat és papírfecniket rejt. A felhalmozódott emlékeknél már csak a rajzok születéséről megőrzött történetek izgalmasabbak. A könyv első kiadása és az annak kapcsán tartott gyerekfoglalkozások óta majdnem tíz év telt el, Zsófi és Zsuzsa azonban minden apró részletre emlékeznek az indulással kapcsolatban. Ennyi év távlatából is pontosan fel tudják idézni az összes sztorit: egymás szavába vágva mesélik, hogy melyik városban, melyik gyerek mit rajzolt és milyen egyedi válaszokat adott egy-egy kérdésre. A könyv sikerének egyik kulcsa az az érdeklődő kíváncsiság és bizalom, amivel Zsófi és Zsuzsa a gyerekek felé fordul. Ezt tükrözi a könyv mottója is:

Fehérváry-Ménes Anna: Fiatal festőművészként hogy jutott eszetekbe gyerekeknek szóló foglalkoztatókönyvet készíteni?

Moizer Zsuzsa: 2011-ben sok rajzolós gyerekfoglalkozást tartottunk, ahol rengeteget kellett improvizálnunk. Láttuk, hogy külföldön milyen jól működnek az „activity book”-ok, rajzos foglalkoztatófüzetek, ilyenek viszont akkoriban nem voltak Magyarországon.

Barabás Zsófi: Rengeteg kiadványt begyűjtöttünk külföldről, megnéztük, milyen foglakoztatókat használnak az osztrákok, a németek és a franciák, és arra jutottunk, hogy megcsináljuk a saját verziónkat. Nyolc hónapig dolgoztunk a könyvön.

Miben más a ti könyvetek, mint a hasonló kiadványok?

Zsuzsa: Az egyik legfontosabb különbség, hogy nem csak rajzolós lapok egymásutánja, hanem egy mesekönyv, egyedi karakterrel rendelkező szereplőkkel.

Zsófi: Klasszikus „munkafüzet” helyett, amiben unalmasan ismétlődnek a feladatok, mi egy vicces, kedves, izgalmas könyvet akartunk létrehozni, ami észrevétlenül fejleszt is. Két fejlesztő gyógypedagógus – édesanyám és egy kolleganője – segített kiválasztani azt az öt feladattípust, ami szerepel a könyvben: az alak-háttér differenciálás, az irányok (jobb-bal) gyakoroltatása, alapformák rajzolása (kör, négyzet, háromszög), párkeresés és az évszakok bemutatása.

Zsuzsa: Nincs olyan feladat a könyvben, hogy „Rajzolj egy háromszöget!”. Helyette van egy háromszögsárkány, akinek ellenfelet kell rajzolni, és a gyerekek sokszor maguktól is eleve háromszögekből kezdik felépíteni azt a lényt, akivel harcol a sárkány.

Zsófi: Volt egy kislány, aki ennél a feladatnál pónikat rajzolt, a sárkány nyakába pedig egy szívet és színes sugarakat. Azt mondta, hogy

F.M.A: A könyvben félkész rajzok vannak, amiket a gyerekeknek kell befejezni. Itt nincs rossz megoldás, szárnyalhat a fantázia - ez biztosan felszabadítóan hat rájuk.

Zsuzsa: Egy kisfiú az egyik foglalkozáson ezt nagyon pontosan megfogalmazta: „elkezdeni nehéz”. Ebben nyújt segítséget az a kiindulási téma, amit mi megrajzoltunk.

Ezt a fajta szabadságot és kreativitást, amit kicsi korban még birtoklunk, fokozatosan elfelejtjük és szorongás veszi át a helyét. A felnőttek elkezdenek beleszólni, korrigálni. Ez elveszi az önbizalmat.

Zsófi: 12 éves kor körül a gyerek elkezdi kritikusan látni a rajzát. Ezért van az, hogy a legtöbb ember, aki nem művészeti vagy építészeti pályára megy, a 12 éves rajzi szinten ragad le. Addig bátran mert nyolclábú tigrist rajzolni, vagy úgy megrajzolni magát az autóban, hogy átlátszik az autó és látod a lábát meg a pedált is, de később ez a „lazaság” elvész. Vekerdy Tamáshoz vittük el a könyv első vázlatát, hogy ő mit szól hozzá. Fontosnak tartotta, hogy csak egy-egy felvetés legyen az oldalakon, ami aztán hatalmas szabadságot ad a gyerekeknek. Végül ő is írta meg az ajánlót a könyvhöz.

F.M.A.: A színezők, foglalkoztatófüzetek általában egy kaptafára készülnek és igyekeznek nagyon cukik lenni. A ti könyvetekben viszont szokatlan, akár félelmetesnek is mondható rajzok is vannak.

Zsófi: Ez tudatos. Egyrészt a legelején eldöntöttük, hogy mindent kézzel fogunk rajzolni, szemben a külföldi könyvekkel, amikben nagyon sok számítógépes grafika van. Tollal, tussal és ceruzával dolgoztunk, csak a nyomdai előkészítés történt számítógépen. Másrészt kitaláltuk, hogy különleges lények szerepeljenek a könyvben, mert nem gondoljuk, hogy a gyerekeknek csak kis cukiságokra van szükségük. Persze vannak benne ilyenek is, például Pufi, a kismackó, de sok a szokatlan karakter, mint Buborék, a labirintusszörny, aki az egyik képen málnaszörpöt iszik és bele kell rajzolni a szörp útját a testébe, vagy Masni, a síró kislány, akinek a könnyeit összekötve rajzolódik ki a ruhája.

F.M.A: Mennyire jelenik meg a rajzokban a saját festészetetek?

Zsuzsa: Nem akartuk a festészeti világunkat ráerőltetni a gyerekekre.

Zsófi: Nem az volt a cél, hogy megmutassuk a gyerekeknek, mi milyen brilliánsan tudunk rajzolni. A kicsiket nagyon el tudja bizonytalanítani egy szuperül kivitelezett rajz. Akkor felmerül bennük a kérdés, hogy „Emellé én mégis mit rajzolhatnék?” Sokszor vissza kellett fogni, egyszerűsíteni azt, amit kitaláltunk.

F.M.A.: Hány éveseknek való a könyv?

Zsuzsa: Már 3-4 éveseknek is lehet mesélni a képek alapján, illetve vannak keresős feladatok, ahol nem kell rajzolni.

Zsófi: A foglalkozásainkon 12-14 évesek voltak a legidősebb gyerekek, akik még leültek rajzolni. A legtöbb feladat olyan, hogy mindenki a saját rajztudása szintjén tudja kiegészíteni. Persze más eredményre fog jutni egy óvodás és egy kamasz. Egyébként sok felnőtt is vett magának könyvet, elmondásuk szerint alig várták, hogy este „nekiessenek”.

F.M.A.: Két másik, hasonló könyvetek is megjelent.

Zsuzsa: Kiválasztottunk két szereplőt az első könyvből és sztorit írtunk nekik. A Mindenki másmilyen című könyv főszereplője Buborék, a labirintusszörny, aki egyedül van, ezért az egész világot átszeli, hogy megtalálja a hozzá hasonlókat. Végül egy szigeten megtalálja a többi labirintusszörnyet, akik mind másmilyenek. A Mi hiányzik? című könyvben egyáltalán nincs szöveg. A foglalkozásainkon résztvevő gyerekek többsége nem tudott olvasni, viszont beindította a fantáziáját az elkezdett rajz. Felmerült bennem a gondolat, hogy ha úgysem állhat ott mindig egy szülő vagy pedagógus a gyerek mellett, hogy felolvassa a feladatot, akkor miért kell egyáltalán szöveg? Ebben a könyvben minden oldalra azt rajzolhatja le a gyerek, ami neki hiányzik az adott képről. Minden gyerek a saját világát, érzéseit, szorongásait viszi bele a rajzokba. A szülő ezáltal iszonyú sok mindent megtudhat a kisgyerekről, hogy min gondolkodik, mik a félelmei, mik a vágyai.

F.M.A.: A Mindenki tud rajzolni itthon megjelent angolul is, ezután pedig franciául, oroszul, görögül és kínaiul. Hogy jutottatok el a külföldi kiadókhoz?

Zsófi: Kint voltunk a könyvekkel a bolognai gyerekkönyvvásár magyar standján. Fogtuk magunkat és elkezdtünk körbejárni hónunk alatt a könyvvel, külföldi kiadókat keresve.

Zsuzsa: Ez nagyon merész dolog volt, mert ez abszolút nem így működik… Ez a festészetre lefordítva kb. azzal egyenértékű, mintha a new york-i Armory Show-n, ami a világ egyik legnagyobb képzőművészeti vására, elkezdtük volna vinni a saját festménykatalógusunkat a legnagyobb galériákhoz, szemtelenül és szemérmetlenül …. Nem volt bennünk félelemérzet. Azt gondoltuk, hogy miért ne lehetne odamenni bármelyik standhoz és bemutatni a könyveinket. Ehhez képest az a bevett gyakorlat, hogy mindenkinek előre fixált tárgyalásai vannak. Megvannak azok a könyvügynökök, akik vásárolnak és azok, akik eladnak, és ez általában nem keveredik.

Zsófi: Mi ezt akkor nem tudtuk. Végeredményben nagyon sokat számított, hogy mi nem ügynökökkel találkoztunk, hanem magukkal a kiadókkal, akiket sikerült meggyőznünk. Külföldön is teszteltük a könyvet foglalkozásokon. Kipróbáltuk Brüsszelben, Párizsban, Rómában, Japánban, és a gyerekek mindenhol élvezték. Nincsenek nyelvi korlátok, a képek és a feladatok mindenhol működnek. Bár kevés a szöveg a könyvekben, nagyon fontos, hogy a szereplők nevei hogy vannak lefordítva. A francia fordítást Joëlle Dufeuilly készítette, aki a Janikovszky Éva könyveket is fordította, angolra pedig Owen Good, Tóth Krisztina állandó angol fordítója ültette át.

F.M.A.: Számítottatok ekkora nemzetközi sikerre?

Zsófi: Az lebegett a szemünk előtt, hogy csináljunk egy olyan könyvet, ami annyira ikonikus lehetne, amilyen nekünk a Gőgös Gúnár Gedeon vagy az Ablak zsiráf volt. Egy könyv, ami generációkon keresztül hatott a magyar gyerekekre. Ekkor mi még nem gondoltunk arra, hogy mi lesz, ha ez a könyv megjelenik a nemzetközi piacon. A párizsi gyerekfoglalkozások után elmentünk a Pompidou Központba kiállításokat nézni, és alig vártuk, hogy a könyvesboltban albumokat vegyünk magunknak. Akkor kérdezte a Zsuzsa, hogy nem lehet, hogy itt van a könyvünk? És ott volt a könyvünk a Pompidou és a Louvre könyvesboltjában! Ez katartikus érzés volt. Most is, ha belegondolok abba, hogy Moszkvában egy anyuka megveszi a kisfiának a könyvet, aki utána a mi szereplőinket rajzolja meg, és ezzel egyidőben Kínában egy másik kisgyerek a mi rajzos felvetéseinket egészíti ki… ez valami hihetetlen dimenzió.

F.M.A.: Foglalkozásokat már nem tartotok, viszont a Mindenki tud rajzolni Facebook-oldalon folyamatosan kapjátok az elképesztően ötletes gyerekrajzokat, amik legjavát „A nap rajzolója” címmel közzéteszitek. Az embert instant boldogság tölti el az oldalt pörgetve, annyira viccesek, vagy épp szívet melengetőek ezek a rajzok.

Zsófi: A nyilvánvaló szórakoztató funkció mellett fontos a gyerekeknek és szülőknek adott visszacsatolás is. Volt például egy ilyen, hogy „Anya rajzoltam neked egy gyomrot!... De miért?... Mert nagyon szeretlek!” Akár aggódhatna is az anya, hogy azért ez egy kicsit fura…. Mi viszont kitesszük ezt a rajzot, jelezve, hogy nemhogy probléma nincs vele, de egyszerűen zseniális. A gyerek megerősödik azon keresztül, hogy rajzol, a szülő pedig megnyugszik a tőlünk kapott visszaigazolástól. Ez egy win-win helyzet.