A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a felnőtt magyar lakosság túlnyomó többsége, 86 százaléka szerint a kapcsolati erőszak több figyelmet érdemelne. A válaszadók kétharmada gondolja azt, hogy ez a jelenség a hazai társadalom nagy, egyharmada pedig azt, hogy csak elhanyagolható részét érinti. Az utóbbiak többsége (83 százaléka) – jóllehet, a problémát marginálisnak tartja – mégis úgy látja, hogy több figyelmet kellene fordítani ezekre az ügyekre, ami a kutatók szerint arra utalhat, hogy bennük is munkál a szolidaritás az erőszakot elszenvedőkkel.

A kapcsolati erőszak érzékelése

A megkérdezettek kétharmada 5 és 30 százalék közé becsüli a párkapcsolati erőszakot elszenvedők arányát. Az igazságszolgáltatás iránti bizalom alacsony szintjét, a pesszimizmust jelzi, hogy szintén ennyien gondolják azt, hogy a rendszer nem kezeli megfelelően az ilyen típusú ügyeket, 1000-ből 50-nél is kevesebb jut el bírósági szakaszba.

A válaszadók több mint fele (50-60 százalék között) ismer olyan személyt, aki a tudomása vagy feltételezése szerint elszenvedője volt a párkapcsolati erőszak lelki, fizikai, társadalmi vagy gazdasági változatának, a szexuális erőszak esetében ez az arány jóval alacsonyabb, 32 százalék. Az eltérést az magyarázza, hogy ez a terület különösen érzékeny, ráadásul jelentős a rejtve maradó esetek száma. A válaszadók úgy érzékelik, hogy jellemzően a nők és a lányok az erőszak áldozatai, az elkövetők körében fordított a helyzet, ott a férfiak vannak túlsúlyban, bár a nők is megjelennek az összes bántalmazási típusban lehetséges elkövetőként, még ha sokkal kisebb arányban is. A nők érzékenyebben reagálnak, több figyelmet szentelnek a kérdéskörnek, ugyanakkor figyelmeztető jel, hogy főként azok tartják ezt kisebb problémának, akik egyébként a saját bevallásuk szerint nem érzik magukat biztonságban az otthonukban, illetve a kapcsolatukban. A közömbösség a kutatás szerint elsősorban a fiatal, képzetlen, alacsony jövedelmű férfiakra jellemző.

Tévhitek, sztereotípiák

A válaszadók kisebbségére (10-20 százalékára) jellemző, hogy tévhitek alapján mond véleményt a kapcsolati erőszakról. Például úgy gondolja, hogy az első gyermek érkezésével megszűnnek a bajok, vagy úgy látja, hogy egyetemi végzettségűeknél ilyesmi nem fordul elő. Az átlagosnál szélesebb körben elterjedtebb tévhitek közé sorolható, hogy a szenvedés az erőszaktevő elhagyásával véget ér (a válaszadók 36 százaléka így látja), holott a legveszélyesebb időszak gyakran éppen ez után kezdődik, mert az elkövetőnek esetleg nincs már vesztenivalója, esetleg bosszúra szomjazik, büntetni akar. Szintén ebbe a körbe tartozik az a téves nézet (36 százalék osztja), hogy a kapcsolati erőszak csak a társadalom perifériájára szorult családokat érinti. A válaszadók ötöde a kapcsolati erőszakot a fizikai bántalmazással azonosítja. A kutatás készítői több sztereotípiát is vizsgáltak, ezekből emeltünk ki néhányat, a zárójelben feltüntetett adatok azt mutatják, hogy a válaszadók mekkora aránya ért velük egyet.

• A szerelmesek között megengedhető egy feszültségenyhítő pofon (11 százalék)

• A párkapcsolati erőszak elszenvedői könnyen kapnak társadalmi segítséget (19 százalék)

• Az áldozatok indokolatlanul félnek attól, hogy nem hisznek nekik (59 százalék)

• A párkapcsolati erőszak a családok belső ügye (15 százalék)

• A párkapcsolati erőszak helyszíne kizárólag a családok otthona (25 százalék)

• Az erőszak kiváltó oka, hogy a nő provokálja férfi partnerét (19 százalék)

• Sok nő bosszúból vádolja partnerét erőszakkal, ami meg sem történt (40 százalék)

• Az áldozatok azért nem szakítanak, mert szeretik a partnerüket (46 százalék)

• A férj joga, hogy szexuális kapcsolatba lépjen a feleségével (51 százalék)

• Ha az áldozat nem lép ki a kapcsolatból, ő is felelős az erőszakért (60 százalék)

• Egy férfi nem lehet a kapcsolati erőszak áldozata (14 százalék)

Esély a megoldásra

Ezek a – különösen a mélyen gyökerező – sztereotípiák, tévhitek azért veszélyesek, azért kell oktatással, felvilágosítással küzdeni ellenük, mert erősítik a látenciát, elodázzák a probléma hatékony kezelését. A kutatás eredményei szerint a válaszadók 90 százaléka egyetért azzal, hogy az áldozatoknak speciális segítségre, szolgáltatásokra van szükségük. Ugyancsak jelentős többségük (83 százalék) gondolja úgy, hogy az üggyel az egész társadalomnak szembe kell néznie. A résztvevők 71 százaléka látja úgy, hogy az áldozatok nem is ismerik fel, hogy valójában áldozatokká váltak. Ami szintén megnehezíti a küzdelmet a jelenség ellen.

*Az adatok az ügynökség 2014-es reprezentatív kutatásából származnak.

**Forrás: A kutatás az IKEA megrendelésére készült. A Kantar Hoffmann által végzett, a felnőtt magyar lakosság (18 és 65 év közöttiek) körére kiterjesztett reprezentatív kutatásban 1500 személy vett rész.