Mindannyian dinópisit iszunk

dinó,érdekesség Forrás: unsplash
186 millió évig uralták a földet, csak hagytak itt valamit maguk után...

Az összes vegyület közül a víz a legismerősebb mindannyiunk számára, ezért kiváltképp nehéz elfogadnunk, hogy minden cseppje az űrből érkezett a bolygónkra évmilliók leforgása alatt. A földön hullámzó végtelen kiterjedésű, több kilométer mély óceánok vízbázisa is lényegében kisebb-nagyobb meteoritbecsapódások révén került a bolygó felszínére: hol csak pár csepp, hol néhány liter víz illant el az atmoszférában felizzó kő- és jégzáporból.

S ahogy földet ért, máris bekerült a körforgási rendszerbe, amelyben a vízcseppek átszivárognak a talajon, növényeken, kőzetrétegeken, aztán a párolgás révén a levegőn, majd kicsapódva visszahullanak, hogy megigyák az állatok, és így tovább a végtelenségig.

A címben említett furcsaság igaz: minden esztendőben körülbelül 500 ezer köbkilométernyi víz halad át ezen a természetes körforgáson. Mi, emberek kétszázezer éve vagyunk részesei a folyamatnak, de a dinoszauruszok nálunk sokkal hosszabb ideig, 186 millió évig uralták a földet. Annyi esztendő alatt viszont a bolygó vízkészletét legalább egyszer föllefetyelhették a hatalmas hüllők… Bizony!

A dinókat ugyan már nem, de a ma élő vadállatokat időnként sikerül meglesni váratlan helyzetekben: