Évbúcsúztatás, covid edition: "ilyen bonyolult szilveszterem még nem volt"

Borítókép: Évbúcsúztatás, covid edition: "ilyen bonyolult szilveszterem még nem volt" Forrás: Hegedűs Áron
A Covid árnyékában a karácsony is sajátságos volt, hát még az év utolsó napja. Szubjektív beszámoló a magam és a mások évbúcsúztatójáról: szilveszter special edition.

Az év utolsó napján általában spontán és eklektikus szoktam lenni. 17 éves koromban például házibuliba mentünk volna, de kamucímet kaptunk, mint a Moszkva térben. Mindenáron meg akartam előzni a kollektív letargiát, ezért gálánsan felajánlottam családi házunkat mintegy húsz elkeseredett rockernek, szentül állítva, hogy anyukám vidékre utazott szilveszterezni. Ez igaz is volt, viszont hetvenéves nagymamám nem, és nagy örömmel fogadta a hosszú hajú vendégeket, akikkel hajnali kettőkor kifordíttatta a hűtőt, és felszögeltetett a falra három gardróbban porosodó családi portrét. Tavaly este 8-ig dolgoztam, utána a Bem moziban kötöttünk ki, és olyasfajta táncidegen zenékre roptuk, mint a Creep vagy a Smells like Teen Spirit. Három évvel ezelőtt meg tíz körül ájultam el, éjfélkor ébresztettek egy pohár pezsgővel: egy korty édes lötty, egy pillanatnyi lelki béke, a Himnusz és Áder János nélkül mégsem indulhat az év.

Te hol töltöd?

2020 rendhagyó jellegét hadd ne elemezzem újra (ha az olvasó apró nyugtalanságot érezne, a cikk végén megteszem), viszont rendeztem egy spontán közvéleménykutatást. A kérdés csak annyi volt: te hol töltöd az idei szilvesztert? A válaszok az ország mentális helyzetéről hol lehangoló, hol derűs képet festettek:

Forrás: Hegedűs Áron

Zsolt estig dolgozott otthon, hőemelkedése volt, a családja meg vidékre ment rokonokhoz.

Attila és Szilvi is otthon maradtak, egyiküket meglepték egy újévi pozitív teszttel. Furcsa módon a másik, az élet- és ágytárs tünetekkel együtt is negatív.

Margaréta házibulit szervezett, csak közben elfelejtkezett a kijárási tilalomról, így amikor realizálta, hogy hajnal ötig se ki, se be, lefújta az egészet. Nincs infóm, végül mi lett vele.

Laci, Bandi és Vanda, három huszonéves tesó házibulit rendezett, de hogy ne lépjék át a tízes számot, két szomszédos házban osztották el a társaságukat, és időnként az előkerti kiskapun keresztül cserélődtek.

Péter, Ági és Aranka a Katonás Portugált nézték streamen.

Panka és Anna délután turistáskodtak Budapesten, 8-tól pedig nekiálltak a Mandalorian első évadának.

Gábor és családja egész éjjel Zoomon keresztül társasjátékoztak.

Kari és szűk köre Commodore 64-ekkel (igen, döbbenet) ütötték el az utolsó órákat.

Edina egyedül szilveszterezett egy üres lakásban, mert a társasága fél a vírustól. Nem bírja a magányt, ezért teljesen kiborult.

Sok ismerősöm pedig épp úgy bulizott, mint máskor, és az éj leple alatt igyekezett a hatóság vigyázó szemeit kikerülve hazaosonni.

A mi szilveszterünk

Túlzás nélkül állítom, ilyen bonyolult szilveszterem még nem volt. Ha az életem színdarab lenne, ezt a napot három felvonásra osztanám. Első: délelőtti kirándulás. Második: Dunaparti parti. Harmadik: házibuli online körítéssel.

Forrás: Hegedűs Áron

1. Semmi különös, az ember bármely kopár vasárnapon megcsinálja. Rupp-hegyi séta, közben beszélgetés az évről és az élet nagy dolgairól. Keresünk a Nyugati aluljáróban konfettit és más szilveszteri vackokat, de minden szomorú és kiholt. Végül az Astoriánál jutunk kétes minőségű színes szalagokhoz. Trombitaharsogást egyszer-kétszer hallunk, csak mutatóban.

2. Ez már újszerű sémát követ, hála Covidnak. Otthon betárazunk három petpalacknyi vodkatonikot (persze citrom, lime és jégkocka nélkül), a vodka olcsóbb, mint a gin, és amerikai filmekből megtanultam, hogy ez arrafelé trendi longdrinknek számít. Amiből persze longdrunk lesz, ötre kimegyünk a Bálnához, délutáni találkozó és koccintás barátokkal. Egy óra múlva már reszketünk a hidegtől, de Budapest gyönyörű, a szél ütemesen fúj, olyan romantikus a városaura, hogy a legkérgesebb szív is felforrósodik. Járvány ide vagy oda, mindenki kilábalt a depresszióból és utazásokat tervez: hova kell teszt és hova nem, mi, excovidosok tapasztalatot cserélünk, holott már vagy ezerszer kiveséztük a témát, de úgy tűnik, megunhatatlan, összetartozásunk tudata egyenesen büszkeséggel tölt el bennünket. Zsófi, az egyetlen kiskorú (még nincs kétéves) végig egy szikrázó gömbbel hadonászik, ami az anyja szerint tündérpálca, az apja szerint stroboszkóp, szerintem meg Jedikard. Pisilni csak a parkban lehet, az ujjaink jéggé fagytak, a vodkatonik elfogyott, véget is ér a közös móka máma. Legalábbis ami a tradicionális közösségi életet illeti.

3. Háromnegyed 8-kor otthon, a barátom a vodkatonikoktól fellelkesülve közli, most körkapcsolás lesz, videócseten felhívjuk a családot és néhány havert. Tiltakoznék, de aztán rájövök, nem is rossz ötlet ez. A szüleim örülnek, a testvéreim egy része már nem szomjas, a barátom lánya hidrogénszőkére festette a haját, a zenekartagoknál viszont a háttérzajtól egy mukkot nem hallani. A rossz minőségű színes szalagokat szétdobáljuk a lakásban, másfél óra múlva éjfél, addig kibírjuk valahogy. Felcsavarjuk a zenét, baromira unom magam, hogy lehet az, hogy a világ grandiózus terméséből mindig ugyanaz a harmincöt dal jut eszembe, amiért 16 és 25 éves korom között rajongtam. Aztán a további pohár italok (vodkatonik után egy üveg csúcsminőségű vörösbor) felnyitják a szememet, szellemem kitágul és kapcsolatba lép az univerzummal: gyöngyszemek sorjáznak elő agyam rejtett zugaiból, egyesekre legalább húsz éve nem is gondoltam, s most váratlanul teljes fegyverzetben pattannak elő. Ilyen például – dobpergés - a Mentők (Sanitka) című csehszlovák tévésorozat zseniális főcímzenéje, vagy a Bikinitől az Indokolatlan jókedv.

Forrás: Hegedűs Áron

Éjfélkor Himnusz, a néma utcán átsüvölt egy-két borízű buék. Hajnali háromkor térünk, vagy inkább dőlünk nyugovóra. Másnaposságom ellenére jókedvűen pötyögöm most ide: flow-élményem volt. Ilyet csak akkor érzek, ha elsodor az írás és nyakig süppedek a szövegbe, de ez tényleg csak nagynéha van, általában ledob magáról az érzés, mert kívülről látom magam és azt a sokmillió regényt, verset, újságcikket, amit mások túlságosan és nyomasztóan jól megírtak már. Persze ez nem alkotás volt, csak fülig merülés egy élménybe, ne keverjük a szezont.

Számomra nehéz ügy az elengedés, apám minden családi ebéden elmeséli, hogy a vidámparkban hazaindulás előtt menetrendszerűen zokogni kezdtem, mint akivel valami szörnyűség esett meg, s még akkor is gyűlölöm, hogy a dolgok véget érnek, ha szenvedést okoztak. 2020-tól búcsút venni mégis pillanatnyi könnyűség volt, mámor, hempergés a lágy homokban. Ma január elseje van, indul az élet egyformasága, azt se tudom mindig, mely szakaszában vagyok a napnak, ujjaim enerváltan lépegetnek a billentyűzeten. Kinyitom a híreket, covid, járvány, pandémia, korona, Müller, Merkely, kórház, halálozási számok. A bíró lefújta a meccset, de 2020 a bőrünkbe eszi magát örökre.