Kétségtelen, hogy a járvány előtt az egész világ a megabulik korában élt, ahol minden a magas költségvetés, a nagy bevétel, és a vizuális csinnadratta szentháromsága körül forgott. A mainstream koncertipart 2020-ban azonban könyörtelenül kinyírta a covid, a búvópatakszerű alternatív képződményeknek pedig – legalábbis szakaszosan - valamivel nagyobb tér jutott. A létszámkorlátozások miatt az állami pénzekkel kitömött gigahacacárékat egy évre leállították, a szubkulturális küldetéstudattal megáldott, nem gyári futószalagról legördült kis zenekarok viszont egy ideig még tarthattak klubkoncerteket, hogy bizonyítsák, igenis van ennek a működésmódnak létjogosultsága. Aztán persze ők is le lettek tiltva, hogy tavasszal egyszerre lélegezzenek fel a nagy produkciókkal, amelyek többek között a Budapest Parkban kelnek mostanában életre. Egy ilyen klubeseményre mentünk el a hétvégén, hogy megnézzük, mivel kell számolnia manapság annak, aki leereszkedik a pincekocsmák infernális világába kis esti élőzenét hallgatni.

A Fekete Lyukban, a Süss fel napban vagy a Benczúr Klubban réteghírnevet szerzett, a magyar darkzene vonalát erősítő Nulladik Változat lépett fel a Móricz Zsigmond körtéren székelő Óvóhely – a Kultúrbunker nevű kulturális központban. Az Óvóhely az egykori Shanghai Bár helyén nyílt, s elég frankón idézi fel a hidegháborús katonai atombunkerek kimúlt szellemét. A klub néhány napja teraszt is működtet, talán ennek is köszönhető, hogy nemcsak az alterhelyeken szocializálódott, kóstolódó éveinek közérzetét kereső közönség enumerációját láthattuk, hanem jóval fiatalabbak is bekukkantottak a hangulatosan málló falak közé. Szép számmal bukkantak fel huszonéves rajongók, a legfiatalabb néző pedig egy négy éves kisfiú volt, aki fülhallgatóval a fején üldögélte végig a koncertet, és cseppet sem ijedt meg, mikor a színpadról lekászálódó basszusgitáros lazán lepacsizott vele.

A beléptetés praktikusan és követhetően zajlott: a lépcső tetejéről már látszott a jegyeket szedő munkatárs, aki az igazolványokat is csekkolta – jó tudni, hogy a klubok tényleg komolyan veszik a védettségit. Aki csak a kis kocsmarészbe ült volna, attól az igazolványt kérték, aki pedig a koncertre érkezett, az a flepni felmutatása után fizethette ki a belépőt. A személyzet ébersége amúgy lankadatlan volt, egyetlen embert láttam, aki úgy slisszolt be, hogy a jegyszedő nem vette észre (egyébként ő sem szándékosan cselezte ki a rendszert, néha elfelejtjük azt a fránya igazolványt, van ilyen), de a pultos fiú azonnal lekapcsolta.

Az 1989-ben alapított, 32 éve töretlenül zenélő Nulladik Változat ugyan nem hamvas banda már, de máig megőrizte az alterszcéna második vonalában szerzett hírnevét (például nemrég tartottak a Facebookon sikeres online koncertet). A zenekar alapító-dobosa, Puskás Tibor a koncert előtt elmondta, attól tartott, kevesen jönnek a föld alá ilyen rekkenő hőségben, de szerencsére tévedett: a koncertre legalább harminc-negyven ember gyűlt össze. Igazolvány nélkül jóval többen is lettek volna, kapásból vagy tíz emberről tudom, hogy nem fogadta el az oltást, így le kellett mondania kedvenc zenekaráról. A Nulladik mindenesetre sikeresen csempészte vissza a klubba a kilencvenes évek hangulatát, jó ritmusban váltogatva a megszokott repertoárt a frissebb szerzeményekkel. A másfél órás koncerten hallhattunk szinte mindent a felszabadult zengésű Metropolis tánctól a bulis Bolyongás évein át a kivándorlás aktualitását pedzegető Hová mészig, vagy az Egyszer az időbenig, amire sok nosztalgiában égő szem párásodott be. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a Nulladik nem egy letűnt kor itt felejtett maradványa. A zenekar minden ízlés- és trendfordulón átevickélve ma is képes érvényes mondanivalót megfogalmazni a világról, egy húszas évei elején járó fiatalember és egy hasonló korú lány például egybehangzóan így értékelte: „Ez nagyon jó buli volt.”.

Túl a konkrét zenei élményen az is egyértelmű, hogy a szűkülő élettérbe szorított emberek egy év után pokolian ki vannak éhezve az élő zenére, a közösségi impulzusokra, az ölelésekre, az ugrabugrálásra, a mulatozásra, azaz csupa olyan dologra, amiről a Covid előtt azt képzelték, természetesebb dolgok a levegőnél is. Itt van az ideje a táncnak? Erről egyelőre megoszlanak a vélemények, mindenesetre a hála és a felszabadultság ugyanúgy megmutatkozott a föld alatt, negyven alternatív életérzésre áhítozó néző esetében, mint mondjuk egy csúcstechnikával megtámogatott gigasztár nyitott fellépésén parádézva, ezredmagunkkal.