Mikor érdemes először moziba vinni a gyereket?

Borítókép: Mikor érdemes először moziba vinni a gyereket? Forrás: Getty Images
Adunk néhány tippet, hogy a mozi igazán élmény lehessen!

Emlékszel még milyen volt, amikor szülőként eldöntöttétek, hogy mikortól, milyen gyakran és mit nézhet a gyerek a tv-ben? Nos, talán nem túlzás azt állítani, hogy minden felelősségteljes szülő fejében megfogalmazódnak az ezzel kapcsolatos gondolatok, kérdések, kételyek, hogy aztán talán a környezetében való „terepszemle” után saját belátása szerint döntse el, nekik mi fog beleférni.

Hiszen hogy is vehetnénk félvállról a kérdést, mi szerint mit is eredményez majd, hogy egy gyerek a tv-n, vagy a tv mellett nő fel, ugyanis attól a perctől fogva, hogy először megpillantja a számára addig ismeretlen "varázsdobozt", máris könnyen függővé válhat.

Nem kevésbé fontos kérdés épp azért az sem, hogy mi az az életkor, érettség, és persze még számtalan körülmény, ami már lehetővé teheti számunkra, hogy a kis gyermekünket első ízben vezessük be a filmszínház világába. Egy apuka ismerősünk épp most esett át a családjával az első közös, gyerekes mozizáson, és mivel abszolút pozitív élményként végződött számukra, ezért összegyűjtötte, hogy náluk milyen kritériumoknak kellett teljesülnie ahhoz, hogy bele merjenek vágni az első mozis előadásba.

Forrás: getty images

A felvezetés

Nagyon fontos, hogy mielőtt meglepjük a gyereket a moziélménnyel, azelőtt pár napig puhatolódzunk kicsit! Említsük meg neki az ötletet, meséljük el neki, milyen is a mozi (az interneten szerencsére meg is mutathatjuk neki, hogyan néz ki élőben). Mondjuk el, hogy hogyan kell viselkedni, hogy mit szabad és mit nem szabad a film alatt csinálni; mennyire lesz hangos, mit csinál a többi ember a film közben (pl. nevetés, evés). Ha úgy látjuk, hogy komolyan izgatja a dolog és szívesen kipróbálná, foglaljuk le a jegyeket olyan helyre, ahonnan a gyerek is látni fog (első sorok valamelyike).

Nem csak az életkor, de az érettség is fontos

Általában tisztában vagyunk vele, hogy nagyjából milyen hosszan lehet lekötni a gyermekünk figyelmét, milyen helyzetekben unja el magát hamar, vagy hogy mennyi idő alatt válik alvás után, vagy épp anélkül nyűgössé. Épp ezért igyekezzünk az ő ritmusához igazítani az első moziélményt, így például válasszunk egy délelőtti, nem túl hosszú matinét.

Sok múlik a filmen

Egy 3-4 éves lurkó még leginkább a mesék világában érzi otthon magát, de akkor sem tehetjük meg, hogy bármilyen animációs mesefilmre beültetjük. Jó, ha az ember előre tájékozódik a film korhatáráról és arról is, hogy az mennyire tartamaz a gyermeke számára még ismeretlen elemeket.

Hangos és ijesztő

Gondolj csak bele, mekkora különbség lesz a gyermeked fülének a mozis élmény az otthon, a kanapén élvezhető műsorokhoz képest! Még ha maga a mese nem is tartalmaz ijesztő, félelmetes elemeket, ne lepődjünk meg, ha a gyermekre esetleg a hangerő is ilyen hatással lesz. Érdemes szép fokozatosan felkészíteni őt arra, hogy mire számíthat a mozi teremben, így talán nem éri akkora meglepetés.

Forrás: getty images

3D, 4D?

Talán majd később. Az első mozizásra jobb, ha a klasszikus formában kerül sor. Hiszen a gyermeknek maga a nagy terem, az új helyzet is épp elég befogadni való dolog lesz, nem kell még feltétlenül egyéb effektekkel nehezíteni az ismerkedését.

És ha nem élvezi?

Talán úgy gondoljuk, hogy bizonyos életkorban már igazán belefér a mozi, de könnyen előfordulhat, hogy a gyerekünk valamiért még nem igazán áll készen rá. Lehet, hogy nem tetszik neki a tágas terem, a sok ember, valamit ijesztőnek talál, esetleg csak unja. A lényeg, hogy semmiképp se erőltessük és lélekben készüljünk fel rá, hogy talán a film közben kell távoznunk a nézőtérről.

Csalódás

Az is megtörténhet, hogy a kicsi valamiért egyáltalán nem élvezi még a mozit, még akkor sem, ha előtte nagy izgalommal vágott neki. Ezért ne hibáztassuk sem őt, sem magunkat, egyszerűen fogadjuk el, hogy még nem jött el az ideje. Szinte biztos, hogy hamarosan magától fogja kérni, hogy próbáljuk meg újra, akkor viszont semmiképp se utasítsuk vissza.