Már a szülés előtt elhatároztuk a férjemmel, hogy nem szeretnénk azok a szülők lenni, akik pár órát is képtelenek a gyerek nélkül eltölteni. Persze tisztában voltunk azzal, hogy szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen mindkettőnk részéről fittek, fiatalosak a nagyszülők, ráadásul már nem is dolgoznak, így nem aggódtunk azon, hogy nem fogjuk tudni kire bízni a csemetét. Sok gyerekes szülő ha tudná, sem akarja megoldani ezt a dolgot, mert egyszerűen nem akarnak a kicsi nélkül lenni. Ehhez is mindenkinek szíve-joga:

Kisfiunk most két és fél éves, és gond nélkül ott marad mindkét nagyszülőnél, sőt: minden egyes hazainduláskor hiszti van, mert esze ágába sincs még hazamenni. Tudom, hogy szuper kezekben van: a kipihent nagyszülők türelmesek vele, kényeztetik, ahogy kell, rengeteg szeretetet kap, és nem látom, hogy bármi kára származott volna abból, hogy korán kezdtük a dolgot…

A kezdetek

Imádtam a pár napos pici babámat, de azt is tudtam, a nagyszülők is hasonlóképp szeretnék babusgatni, így két hetes volt, amikor a férjemmel megkértük az egyik nagyit, hogy egy órát legyen kettesben a gyerekkel, amíg mi elintézzük a nagybevásárlást. Mivel simán ment a dolog, innentől kezdve minden héten volt olyan 2-3 óra, amikor az egyik nagyi vigyázott a picire, mi pedig el tudtunk intézni mindent, amit szerettünk volna. Hozzáteszem, a nagyszülőket nem havonta látta a gyerek, hanem hetente többször is.

Minden remekül működött, így három hónap elteltével, amikor esküvőre voltunk hivatalosak, gond nélkül otthon tudtuk hagyni a picit a nagyszülőkkel. Mivel rendszeresen jártak át fürdetni, így ez sem okozott nekik gondot, a kicsi pedig elég hamar megszokta, hogy néha cumisüvegből kap enni. Persze éjfél után nem sokkal már otthon voltunk, így az éjszakai etetésnél már minden rendben volt.

A nagy nap

Nálunk az első mamánál alvás a fiunk fél éves korában érkezett el: ekkor nem a mama jött, hanem mi vittük hozzá a picit, és csak másnap délután mentünk érte. Mielőtt meghoztuk ezt a döntést, több szakember véleményét is elolvastam a témában: a legtöbben arra jutottak, hogy minden gyerek annyira más, mások a körülmények, a szopizás, a viszony a nagyszülőkkel, hogy gyakorlatilag nincsenek kőbe vésett szabályok. Én pedig most is próbáltam az ösztöneimre hallgatni.

Tény, hogy ez azért is sikerülhetett, mert ekkor már nem tudtam szoptatni, a kisbabám pedig nem is volt igazán cicifüggő.

Ha te is hasonló cipőben jársz, a következőket azért nem árt észben tartani ilyenkor:

• Ne zaklasd percenként a nagyit, hogy mi van a gyerekkel, evett, kakilt, büfizett –e rendesen. Én legszívesebben percenként hívtam volna, de tudtam, ez mindenkinek kényelmetlen lenne, így azt kértem, néha azért küldjön egy fotót a babusról. Szerencsére ő is tudta, hogy minden első alkalom nehéz, így kedvesen beszámolt nekünk a történésekről, de ő is arra kért bennünket, hogy inkább magukkal foglalkozzunk.
• Ne szabd meg, mivel töltsék az együtt töltött időt! Ha bízol abban, akire hagyod a babát, akkor felesleges aggódnod: azt azért mondd el neki, mikor és mit eszik a pici, csomagolj be alapvető gyógyszereket, és megkérheted, hogy mi az, amit semmiképp se adjon neki enni, inni, de alapvetően próbáld rábízni a dolgot.
• Induláskor ne bőgd el magad! Még akkor se, ha a szíved szakad meg – hiszen nem egy kiképzőtáborban hagyod a picit, hanem a nagyinál, akivel tuti, hogy imádják egymást! Ilyenkor inkább gondolj azokra a napokra, amikor holtfáradt vagy, nem tudsz pihenni, és iszonyatosan vágysz egy kis kikapcsolódásra.
• Eleinte támaszkodj a biztos pontokra: ne állandóan másvalakire bízd őt, hanem legyen 1-2 ember, aki tényleg alkalmas a feladatra.
• Ne feledd: minden gyerekfüggő! Persze ha tervezed, hogy másra hagyod a picit, a fokozatosság elképesztően fontos. Ismerek olyan gyereket, akit másfél évesen hagytak először, rögtön két napra a nagyszülőknél, és imádta a dolgot, de az sosem baj, ha apránként szoktatod hozzá a dologhoz.

Nekünk nagyon bevált a nagyinál alvás, így fél éves korától minden hónapban van egy olyan hétvége, amikor már szombaton elvisszük a picit, és csak hétfőn délután megyünk érte. Ilyenkor mindig megkapjuk, hogy álomgyermekünk van, mert ott bizony végig alussza az éjszakát, mindent felfal, és a játszótéren sem hisztizik – bezzeg itthon. Arra figyelünk, hogy bár itthon mondjuk neki, hogy a hétvégét a mamánál tölti, erre ott külön nem hívjuk már fel a figyelmét. Annyira elmerül a játékokban, hogy órákkal később tűnik fel neki a hiányunk, de ilyenkor sem cirkuszol, hanem megjegyzi, hogy anya és apa haza mentek, és többet szóba sem kerül a dolog.

Hogy származik –e bármi baja abból, hogy így szoktattuk őt? Én nagyon nem hiszem, hiszen abszolút kiegyensúlyozott, boldog gyerek a fiunk, mi pedig a férjemmel imádunk vele lenni, de bevallom, nagyon várjuk a kettesben töltendő hétvégéket is.